Az elektronikus pénztárgépet használó kereskedők és szolgáltatók kártyás fizetéskor csak akkor kötelesek nyugtát nyomtatni, ha az ügyfelek ezt kérik – pontosított csütörtökön az Országos Adóhatóság (ANAF).
Összegyűlt a Klaus Iohannis lejárt mandátumú, de az elnökválasztás érvénytelenítése miatt hivatalában maradt államfő tisztségéből való felfüggesztéséhez szükséges számú aláírás – jelentette be csütörtökön a Fiatal Emberek Pártja (POT).
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége február 3–7. között Bukarestbe látogat – jelentette be csütörtökön a washingtoni székhelyű pénzintézet közép-, kelet- és délkelet-európai regionális képviselője, Geoff Gottlieb.
Huszonöt százalékkal csökken az államtitkárok száma, az RMDSZ-nek is kevesebb államtitkára lesz a közigazgatási költségcsökkentés keretében – jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor.
Alig néhány nappal Donald Trump leendő amerikai elnök beiktatása előtt, szerda estére sikerült elérni a fegyverszüneti megállapodást Izrael és a Hamász terrorszervezet között. De miről is szól pontosan az egyezmény?
Kiskorú elleni nemi erőszak miatt vádat emelt az ügyészség a „zsenitrénerként” ismert férfi, Kristóf Lajos ellen, miután tavaly nyáron tetten érték, amint megerőszakolt egy 14 éves fiút.
Oroszország azt fogja követelni, hogy Ukrajna szakítsa meg kapcsolatait a NATO-val, és váljon „semleges állammá, korlátozott hadsereggel” a Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel folytatott tárgyalások során – jelentette a Bloomberg szerd&am
Marcel Ciolacu csütörtökön bejelentette, hogy a kormány május 4-ére tűzi ki az elnökválasztás első fordulójának időpontját.
Az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti, vasárnap életbe lépő tűzszüneti megállapodás bejelentése ellenére a palesztin fegyveresek folytatták rakétatámadásaikat a Gázai övezetből, Izrael viszont válaszcsapásokat mért oda ezekért.
Részletekkel szolgált lapunknak a csütörtökre virradóra bekövetkezett kórháztűzről a csíkszeredai intézmény sajtóosztálya. Kiderült, hogy a kórháztűz egy cigarettázó beteg miatt következett be.
Cáfolta Andrei Muraru, Románia amerikai nagykövete az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu állításait, miszerint meghívták Donald Trump elnök beiktatási ünnepségére, de ő visszautasította azt.
Tavaly novemberben októberhez képest 120 lejjel (2,3 százalékkal) 5388 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A romániai polgárok elsöprő többsége a fősodratú politikával való elégedetlenség ellenére is támogatja Románia NATO-tagságát – derül ki egy felmérésből.
Mi szüksége a Teremtőnek az emberre? – ezzel a kérdéssel hirdette meg a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség a Szólj be a papnak! című találkozót. A vitaesten a világiaknak lehetőségük van kérdéseket feltenni lelkészeknek, és átbeszélni a hit dolgait.
Grönlandra tartozik, hogy a függetlenségéről döntsön – közölte szerdán Mette Frederiksen dán miniszterelnök, bejelentve, hogy a nap folyamán erről beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
Két bukaresti gyermekkórházban ápolnak szerda estétől öt gázai beteget – számolt be a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).
Tűz ütött ki csütörtök hajnalban a csíkszeredai sürgősségi megyei kórház sebészeti osztályának egyik kórtermében. Az egészségügyi személyzet kimenekített hat beteget, majd eloltották a lángokat.
Kijev támogatja az Ukrajnába telepítendő európai katonai kontingens elképzelését, a kezdeményezés azonban egy nagyobb garanciacsomag egyik eleme kell, hogy legyen – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.