A kormány jóváhagyja az áram- és a gázárkorlátozás meghosszabbítását – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A Newcastle United elleni szerda esti bajnoki után több portál a meccs legjobbjának választotta a 2-0-s siker során betaláló Szoboszlai Dominiket, a Liverpool magyar labdarúgóját.
Hivatalos források szerint Ilie Bolojan ügyvivő államfő vasárnap Londonban részt vesz azon a találkozón, amelyen Keir Starmer brit miniszterelnök kezdeményezésére Európa védelméről egyeztetnek uniós tagállami vezetők – írja az Agerpres.
Holtan találták az Oscar-díjas Gene Hackman színészt és feleségét – adta hírül a nemzetközi sajtó csütörtökön.
Hiányos demokráciából hibrid rezsimre minősítette vissza a The Economist Romániát a legfrissebb, 2024-es évre vonatkozó demokráciaindexében.
Idén januárban a GDP-arányos költségvetési hiány 0,58 százalék volt, szemben a múlt év első hónapjában jegyzett 0,45 százalékkal – derül ki a pénzügyminisztérium által csütörtökön közzétett adatsorokból.
Életének kilencvenedik évében szerdán este elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Annak ellenére, hogy szexuális bűncselekmények gyanúja miatt bűnügyi felügyelet alatt állnak, csütörtökön reggel Romániából az Egyesült Államokba utaztak a Tate fivérek.
Az amerikai és orosz tisztségviselők csütörtöki isztambuli találkozójukon nem vitatják meg Oroszország Ukrajna elleni háborúját – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője a Reutersnek küldött e-mailben.
Beismerte Horatiu Potra, az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu zsoldosvezéreként ismert egykori idegelégiós, hogy törvénytelenül tartott otthonában kisebb fegyverarzenált.
Arany János elbeszélő költeménye, a Toldi nyomán készült néptáncelőadást mutat be a Hargita Székely Néptáncszínház pénteken Csíkszeredában.
Ferenc pápa állapota az utóbbi huszonnégy órában további, enyhe javulást mutat – olvasható a Gemelli-klinika orvosi közleményében, amelyet a Szentszék tett közzé szerda este.
Az igazságszolgáltatás egyik magas rangú szereplője ellen is nyomozás zajlik abban az ügyben, amelyben büntetőeljárás indult az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu ellen.
Az Erdélyi Református Egyházkerület decemberi tisztújító közgyűlésén nemcsak új püspököt, hanem missziói előadót (más néven generális direktor) is választottak Jakab István személyében, aki az egyházi törvények szerint összehangolja a misszió munkát.
Négy, állítólag izraeli túszok maradványait tartalmazó koporsót vett át csütörtökre virradóra Izrael a Hamász terrorszervezettől, miközben palesztin foglyokat engedtek szabadon Gázában és Ciszjordániában a törékeny tűzszüneti megállapodás részeként.
Még legkevesebb egy évet várni kell a csobbanásra az épülő kovásznai élményfürdőben – tudtuk meg Gyerő József polgármestertől.
A háborúnak és a harci cselekményeknek csakis akkor lehet végük, ha Ukrajna olyan biztonsági garanciákat kap, amelyeknek köszönhetően a háború nem kezdődhet meg újra – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben újságírók előtt.
George Becali szerdán bejelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson, de nem lép ki a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR), mert nem kérték tőle.