A rendőrség szerint az argentin motoros okozta a Transzalpina magashegyi úton vasárnap délután történt, két ember életét követelő balesetet, amelyben két motorkerékpár ütközött össze.
Legalább 67 palesztint ölt meg az izraeli hadsereg, miközben vasárnap Gáza északi részén az ENSZ segélyautóira vártak.
A medvék jelentette problémát úgy kell megoldani, hogy megóvjuk az emberéleteket – jelentette ki Diana Buzoianu, a környezetvédelmi tárca vezetője.
A Mediazona orosz független médiaorgánum a BBC orosz szolgálatával együttműködve 119 154 Ukrajnában elesett orosz katona személyazonosságát erősítette meg.
Augusztus elsejétől várható a megszorító intézkedések nemcsak a vállalkozókat és a munkavállalókat, hanem a nyugdíjasokat és a családokat is érintik. A legfontosabb módosításokról és azok következményeiről Csomor Rozália könyvelő beszélt a Krónikának.
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap este a Duna-deltában, a Tulcea megyei Gura Portiţei közelében, Jurilovca község mellett.
A fasiszta propaganda tiltásáról szóló törvény mellett Nicușor Dan államfő az alkotmánybíróságon támadta meg a parlament által elfogadott törvényt is, amelynek célja az álpapok és -szerzetesek büntetése – közölte a<a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-presedintele-nicusor-dan-a-atacat-la-ccr-o-lege-care-sanctioneaza-persoanele-care-se-dau-drept
Idén májusban 1 305 361 közalkalmazottat tartottak nyilván Romániában, 873-mal kevesebbet, mint az előző hónapban – derül ki a pénzügyminisztérium honlapján közzétett adatokból.
Balesetben életét vesztette vasárnap a Transzalpina magashegyi úton egy argentin és egy magyar motoros. Egyikük utasa többszörös sérüléseket szenvedett, a nőt mentőhelikopterrel szállították a nagyszebeni sürgősségre.
Biztonságba került három ukrán állampolgár, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába, és segítséget kértek a román hatóságoktól, miután eltévedtek a hegyekben; egyikük állapota kritikus.
Elkezdődött egy újabb erdélyi autópálya-szakasz megépítése a Brassó megyei Felsőszombatfalva és Fogaras között.
A Tárnica-tóba fulladt vasárnap egy 20 éves fiatalember – közölte a Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Udvardy Panna és Veronika Erjavec párosa nyerte meg a 275 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornát Jászvásáron, ezzel a magyar játékos első páros trófeáját szerezte meg a WTA Touron.
A magyar történelem dicsőséges eseményét, a nándorfehérvári diadal nemzeti hőseit ünnepli július 22-én a közmédia. A középkori magyar királyság egyik legfényesebb győzelmének évfordulójára a közmédia több csatornája készül tematikus műsorokkal.
Egy jó hadseregnek tartalékosokkal kiegészülő hivatásos katonákból kell állnia, mint minden NATO-tagállamban – jelentette ki vasárnap Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 18-12-re legyőzte a címvédő horvát csapatot a szingapúri világbajnokság vasárnapi negyeddöntőjében.
Új evakuálási parancsot adott ki az izraeli hadsereg vasárnap reggel a Gázai övezet középső részén, a palesztin Hamász terrorszervezet fogáságban lévő túszok családjai azonban aggódnak, mert a rabokat ott őrizhetik.
Négyszobás, 135 négyzetméteres szolgálati lakást kapott egy bukaresti villában Mihai Jurca, Ilie Bolojan miniszterelnök kancelláriájának vezetője – derült ki szombaton egy hivatalos dokumentumból.