Hirdetés
Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit

Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit

Többszörösen titkosítottak a román állami vezetők hivatalos útjainak költségei: mint kiderült, nem csupán az számít minősített információnak, mennyiért béreltek például ki egy repülőgépet, hanem az is, hogy ezt milyen jogszabály alapján titkosították.

2023. március 16., csütörtök

Két magyar áll a legtovább élt olimpiai bajnokok listájának élén

Két magyar áll a legtovább élt olimpiai bajnokok listájának élén: a 2016-ban elhunyt Tarics Sándor az első a sorban, a 102 esztendős Keleti Ágnes pedig a második.

Két magyar áll a legtovább élt olimpiai bajnokok listájának élén
2023. március 16., csütörtök

Chișinău: Moldova már nem kap orosz gázt, és nem tűri a Gazprom zsarolását

Moldova nem fogad többé orosz gázt, és nem tűri el a Gazprom orosz gázipari óriásvállalat „zsarolását” a szállítás kifizetésének nehézségei miatt – jelentette ki szerda este az ország energiaügyi minisztere.

Chișinău: Moldova már nem kap orosz gázt, és nem tűri a Gazprom zsarolását
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Közzétette az Egyesült Államok az amerikai drón és az orosz vadászgép közötti ütközésről készült felvételt (VIDEÓVAL)

Közzétette az Egyesült Államok az amerikai drón és az orosz vadászgép közötti ütközésről készült videót.

Közzétette az Egyesült Államok az amerikai drón és az orosz vadászgép közötti ütközésről készült felvételt (VIDEÓVAL)
2023. március 16., csütörtök

Őrizetbe vettek egy bukaresti rendőrt, aki kenőpénz fejében jogosítvány megszervezésében segédkezett

Őrizetbe vett egy bukaresti rendőrt, miután rajtakapták, hogy 10 ezer euró kenőpénzt fogadott el egy nőtől, akinek megígérte, hogy segít neki törvénytelenül gépjárművezetői jogosítványhoz jutni.

Őrizetbe vettek egy bukaresti rendőrt, aki kenőpénz fejében jogosítvány megszervezésében segédkezett
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Magyar filmnapokat tartanak Brassóban március 24. és 26. között

Friss magyar filmeket tekinthet meg a brassói közönség március 24. és 26. között – közölte a szervező Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest.

Magyar filmnapokat tartanak Brassóban március 24. és 26. között
2023. március 16., csütörtök

Visszafizettetnék az állammal a nyugdíjkorhatár előtt elhunytak és a juttatásra jogosulatlanok hozzájárulását

Egy törvénytervezet szerint visszafizetné az állam azok nyugdíj-hozzájárulását, akik végül nem válnak jogosulttá az időskori juttatásra, a korhatár előtt elhunytak örökösei is megkaphatnák a befizetett összeget.

Visszafizettetnék az állammal a nyugdíjkorhatár előtt elhunytak és a juttatásra jogosulatlanok hozzájárulását
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Ciucă: a pártban nem esett szó arról, hogy a PSD és a PNL elnöke „tandemben” induljon a választásokon

A Nemzeti Liberális Pártban (PNL) még nem vizsgálták meg annak lehetőségét, hogy a liberális és a szociáldemokrata (PSD) pártelnök „tandemben” induljon a jövő évi választásokon – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă kormányfő.

Ciucă: a pártban nem esett szó arról, hogy a PSD és a PNL elnöke „tandemben” induljon a választásokon
2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2023. március 16., csütörtök

FRISSÍTVE - Megvan az ukrán jóváhagyás, kezdhetik a románok a medermélység-méréseket, de Bukarest szerint csak részlegesen

Elkezdheti Románia a medermélység-mérési munkálatokat a Duna Chilia-ágán, miután csütörtökön Kijev megadta a szükséges engedélyt.

FRISSÍTVE - Megvan az ukrán jóváhagyás, kezdhetik a románok a medermélység-méréseket, de Bukarest szerint csak részlegesen
2023. március 16., csütörtök

Scholz szerint az EU még több lőszert küld Ukrajnának

Az EU újabb döntéseket hoz az orosz támadás ellen védekező Ukrajna folyamatos lőszerellátásának további javításáról a tagállami vezetők következő találkozóján – mondta Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben.

Scholz szerint az EU még több lőszert küld Ukrajnának

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Csép Éva Andrea: a kormányzás arról szól, hogy megkönnyítsük az emberek, a családok hétköznapjait

Az RMDSZ több mint két éve van kormányon, és ezekben a hetekben egy országos konzultáción kérdezi meg a magyar közösség véleményét a kormányzati eredményekről és a jövő tennivalóiról – mondta el Csép Éva Andrea parlamenti képviselő.

Csép Éva Andrea: a kormányzás arról szól, hogy megkönnyítsük az emberek, a családok hétköznapjait
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

A román állampolgárok vízummentességéről nyújtott be törvényjavaslatot két amerikai szenátor

Richard Durbin amerikai szenátor és Jeanne Shaheen, az amerikai szenátus külügyi bizottsága európai albizottságának elnöke szerdán törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben Románia felvételét javasolják a vízummentességi programba.

A román állampolgárok vízummentességéről nyújtott be törvényjavaslatot két amerikai szenátor
2023. március 16., csütörtök

Az utcán égett halálra egy férfi Nagyvárad belvárosában

Halálra égett szerdán este egy férfi Nagyvárad belvárosában.

Az utcán égett halálra egy férfi Nagyvárad belvárosában
2023. március 16., csütörtök

Ciolacu: a nők és a férfiak nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése része a helyreállítási tervben rögzített vállalásoknak

A nők és a férfiak nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése része az országos helyreállítási tervben (PNRR) rögzített vállalásoknak – jelentette ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Digi24 hírtelevíziónak adott szerda esti interjúban.

Ciolacu: a nők és a férfiak nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése része a helyreállítási tervben rögzített vállalásoknak
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Ha szükséges, a kormány árplafont vezet be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra, ígéri a miniszterelnök

A kormány szükség esetén beavatkozhat, és korlátozhatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabásait – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ha szükséges, a kormány árplafont vezet be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra, ígéri a miniszterelnök
2023. március 16., csütörtök

A PSD elnöke hosszú távú kapcsolatban gondolkodik a liberálisokkal; azt sem zárja ki, hogy Ciucával „tandemben” induljanak

Nem zárta ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Digi24-nek adott szerda esti interjúban, hogy Nicolae Ciucával, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével „tandemben” induljanak a jövő évi választásokon.

A PSD elnöke hosszú távú kapcsolatban gondolkodik a liberálisokkal; azt sem zárja ki, hogy Ciucával „tandemben” induljanak
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Színházi zarándokhellyé emelte Kolozsvárt az Interferenciák – Tompa Gábor fesztiváligazgató a frissen díjazott szemléről

Több szempontból is fontos elismerés a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál számára, hogy megkapta március 14-én a Román Színházi Szövetség (UNITER) Ion Caramitruról elnevezett kiválósági díját.

Színházi zarándokhellyé emelte Kolozsvárt az Interferenciák – Tompa Gábor fesztiváligazgató a frissen díjazott szemléről
Hirdetés
Hirdetés