Nem változtatott a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa keddi monetáris politikai tanácskozásán az alapkamaton, amely így a január óta hatályos 7 százalékon maradt.
Megszavazta kedden a képviselőház gazdasági bizottsága a 2008/260-as törvényt módosító tervezet vitáján, hogy a kötelező lakásbiztosítás díja 100 lejről 130 lejre emelkedjen.
Cristian Roşunak, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) alelnökének a lemondását követelte kedden a parlamentben a Románok Egyesüléséért Szövetségének (AUR) több képviselője, köztük George Simion pártelnök.
Összesen 22 295 gazda igénylését fogadta el idén a mezőgazdasági minisztérium a 3 ezer eurós fólia, vagy üvegház alatti ,,de minimis" paradicsomtermesztési támogatásra.
Európai üzemei közül zilahi gyárába fektet be legtöbbet a francia Michelin gumiabroncsgyár, ami felértékeli az észak-erdélyi megye gazdaságának vonzerejét. Dari Tamás Szilágy megyei prefektussal jártuk körül a Szilágyság gazdasági lehetőségeit.
A Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felmérése szerint a romániai gyermekek 55 százaléka külföldre költözne.
Elérhetetlenné tette a legnagyobb felvidéki magyar hírportál, a ma7.sk tartalmait a Facebook saját felületén - közölte honlapján a hírportál kedden.
Több megyében akadozik, sőt néhol le is állt a forgalom kedden az áprilisban beköszöntött télies időjárás, a sűrű havazás miatt.
Kedvező jelentést fogadott el a képviselőház ipari és szolgáltatási bizottsága arról a törvénytervezetről, miszerint a rendőrök csak jól látható helyen, a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott járműben végezhetnek sebességmérést.
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután Helsinki képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO.
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 23 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2021-ben, szemben a 6,1 százalékos európai uniós átlaggal – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett adataiból.
Kirontott barlangjából a felriasztott medve, hogy megtámadjon egy erdőben terepmotorozó férfit a Prahova megyei Câmpina mellett.
A hidrológusok meghosszabbították a másodfokú (narancssárga) árvízkészültséget a Karas, Néra és a Cserna vízgyűjtő medencéjében.
Oroszország barátságtalan társulásnak tekinti az Európai Uniót – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Argumenti i Fakti című lapban kedden megjelent interjújában.
Az idei első két hónapban 27,9 százalékkal, 3,038 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken a tavalyi azonos időszakhoz mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Kiegészítő figyelmeztetést mellékeltek az Elfújta a szél című regény brit kiadásához, a figyelmeztetésben az szerepel, hogy Margaret Mitchell klasszikusa „rasszista” és „problémás”.
Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényéből készült színdarabot mutat be szerdán a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Gabriela von Habsburg főhercegnőnek, IV. Károly, az utolsó osztrák császár és magyar király unokájának, Habsburg Ottó lányának nyílik képzőművészeti kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeumban szerdán – közölte az intézmény.