Fotó: Orosz elnöki hivatal
Amerikai Patriot légvédelmi rendszer lőtte le az ukrán hadifoglyokat szállító orosz Il-76-os repülőgépet – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai választási gyűlésen.
2024. január 31., 20:222024. január 31., 20:22
„A gépet – ezt már biztosan megállapították – amerikai Patriot rendszer lőtte le. Ezt már megállapította a szakértői vizsgálat” – mondta Putyin. Az orosz államfő szerint a Patriot rendszer rakétáit Ukrajna által ellenőrzött területről lőtték ki az Il-76-osra.
„Hivatalosan mondom: azt kérjük, hogy küldjenek nemzetközi szakértőket, akik elvégeznék ezt az elemzést, értékelnék a rendelkezésre álló fizikai bizonyítékokat, hogy a gépet Patriot rendszerrel lőtték le” – mondta.
Putyin azt mondta, nem tudja és nem érti, hogy Kijev miért lőtte le a gépet a foglyokkal együtt. Megjegyezte, hogy még azt is feltételezve, hogy mindez véletlenül történt, attól még gondatlanságból elkövetett bűncselekménynek minősíthető. Emlékeztetett rá, hogy a Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben terrorcselekmény címén indított büntetőeljárást.
Az államfő hangoztatta, hogy az ukrán fél az orosz városok támadásával egyfelől a saját lakossága és „szponzorai” figyelmét próbálja meg elterelni az ellentámadás kudarcáról, másfelől pedig az orosz felet arra akarja provokálni, hogy tükörakciókkal vágjon vissza polgári célpontokra Ukrajna területén. Hozzátette, hogy Oroszország ehelyett precíziós fegyverekkel támadja az ukrán infrastruktúrát, elsősorban a hadseregét és a hadiiparét.
Kijelentette, hogy az ukrajnai demilitarizált övezetnek „olyan távolságra kell lennie” Oroszország területétől, amely biztosítja, hogy az orosz városokat külföldi gyártmányú nagy hatótávolságú ágyúkkal ne lőhessék.
Megfogalmazása szerint az orosz hadsereg most éppen azzal foglalkozik, hogy az ellenség állásait eltávolítsa a „létfontosságú lakossági központoktól”. Az RBK orosz gazdasági lap szerint az Egyesült Államok által Ukrajnának eddig leszállított fegyverek maximális hatótávolsága 165 kilométer.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy szerdán fogolycsere történt, amely során mindkét fél 195 hadifoglyot adott át a másiknak. A fogvatartottak cseréjét az Egyesült Arab Emírségek segítségével sikerült tető alá hozni.

Tudomása volt az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének arról, hogy ukrán hadifoglyokat szállít az orosz légtérben az Ukrajna területéről lelőtt orosz Il-76-os katonai szállítógép – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Lezuhant egy orosz Il-76-os katonai szállítórepülőgép, a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, valamint hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel az oroszországi Belgorod régióban – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!