Magyarországon október 22-én és 23-án, helyi idő szerint 6-22 óra között a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó korlátozások lesznek érvényben – figyelmeztetett szerda este a külügyminisztérium.
Kihirdette az államfő azt az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetet, amely egy joghézagot orvosol, így az egészségügyben dolgozók, akik a pandémia idején bérpótlékra voltak jogosultak, megkaphatják az őket megillető juttatást.
Románia csatlakozik az iráni ballisztikusrakéta-programot elítélő nyilatkozathoz, amely szerint Teherán programja továbbra is az egyik legnagyobb veszélyt jelenti a nukleáris fegyverkezés visszaszorítására irányuló erőfeszítésekre – közölte a külügy.
Kívül-belül megújult a Maros megyei Bonyhán található, az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonát képező Bethlen-kastély, amelyben közösségi tér fog működni.
A Bukaresttel kialakított kapcsolatok új erőt jelentenek az egész fekete-tengeri térség számára, amiért hálás a román partnereknek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti videóbeszédében.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a jövő héten találkozót hív össze a szakszervezetekkel és a munkaadókkal a mezőgazdasági és építőipari minimálbér megszabása érdekében.
Jövőre brit katonai szakértők érkeznek romániai bázisokra, hogy ukránokat képezzenek ki – jelentette be Andrew Noble, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete szerdán, a megbízatását lezáró sajtótájékoztatón.
Joe Biden amerikai elnök támogatásáról biztosította szerdán Izraelt, és humanitárius segélyeket sürgetett a gázai civileknek egynapos izraeli látogatásának végén mondott beszédében.
Oroszország több ukrajnai nagyvárosra és környékére mért csapást szerdára virradó éjjel és nap közben, a támadásoknak halálos áldozatai és sérültjei is lettek.
Az Egyesült Államok szankciókat vet ki a Hamász palesztin terrorszervezet számos tagjára, illetve pénzügyi és vagyonkezelő érdekeltségeire – közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
Hosszú idő óta beszédtéma a román pártok háza táján a közigazgatási reform. A Krónika erről megkérdezte az Arad megyei Kisiratos magyar polgármesterét, aki hosszú ideig harcolt azért, hogy önállósodjanak a többségében román lakosságú Kürtöstől.
Új webplatformot hozott létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a Szülőföldön magyarul program pályázati értesítőinek gyors kiközlése érdekében.
Az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy mától az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldáv – jelentette be Marcel Ciolacu Kijevben a szerdai ukrán-román kormányülés végén.
Négy év leforgása alatt 1,44 milliárd lej folyt be az államkasszába a lakásbérbeadók adóbevallásai alapján – közölte az Országos Adóhat&
Palesztin zászlókat lengető tüntetők rohamozták meg szerdán az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségét, tiltakozásképp a gázai Al-Ahli Arabi Baptista Kórházat ért előző napi támadás ellen.
Szeptemberben az augusztusi 5,9 százalékról 4,9 százalékra csökkent az infláció az Európai Unióban, Romániában pedig 9,3 százalékról 9,2 százalékra mérséklődött – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
A tavalyihoz hasonlóan Képzelet és valóság témával szervezik meg a Bölcs Diákok vetélkedőt, hiszen Mihályfalvi Katalin, a verseny megálmodója szerint csupán a már megtapasztalt valóságra támaszkodva lehet építeni a lehetséges valóságokat.
Hét repülőteret evakuáltak szerda reggel és délelőtt Franciaországban, támadással fenyegető üzenetek miatt – számolt be rendőrségi forrásokra hivatkozva az AFP hírügynökség és a FranceBleu rádió.