
Fotó: Facebook/Ilan Laufer
Saját szuverenista tömb létrehozását jelentette be Ilan Laufer, a Dăncilă-kormány volt minisztere, miután nemrég bejelentette, hogy kilépteti pártját a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) körül kialakult szuverenista blokkból.
2024. március 14., 09:032024. március 14., 09:03
A Nemzeti Identitás Ereje párt elnöke szerdán jelentette be, hogy tető alá hozta az úgynevezett Román Szuverenista Tömböt, egy olyan konstrukciót, amely
A Román Szuverenista Tömbben összefogó pártok Laufer szerint a következők: a Koalíció a Nemzetért (ezt egy Dan Chitic nevű ügyvéd vezeti, akit a G4Media szerint az orosz Sputnik rendszeresen szerepeltet, és Románia EU-ból való kilépését sürgeti), a Román Nemzet Pártja (ez az oltásellenes Ninel Peia projektje, aki politikailag kitalálta Diana Șoșoacát), a Köztársasági Jobboldali Párt, a Reformpárt, a Népi Szociáldemokrata Keresztény Unió Párt, a Nemzeti Parasztszövetség és a Nemzeti Identitás Ereje.
„A szavakkal nehezen kifejezhető megvetés és megaláztatás, amellyel George Simion legközelebbi munkatársaival bánik, ennek a politikai projektnek a megsemmisüléséhez vezet, és az AUR megsemmisüléséhez is el fog vezetni” – mondta Laufer.
Néhány nap múlva a Radu Ghidău vezette Nemzeti Parasztszövetség (ANȚ) is bejelentette, hogy otthagyja a George Simion vezette pártot, miután „totalitárius tendenciákkal és diktatórikus vezetési stílussal” vádolta meg az AUR-vezért.

Tovább foszladozik a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által létrehozott „szuverenista pólus”: néhány napon belül már a második törpepárt vezetője jelentette be, hogy kilép a szövetségből, így abban csak két párt marad.

A Nemzeti Identitás Ereje párt szakít George Simionnal és az AUR Szövetséggel – jelentette be Ilan Laufer, a párt elnöke.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
szóljon hozzá!