
Fotó: Bach-maraton/Facebook
Johann Sebastian Bach születésnapján, március 21-én rendezik meg a harmadik kolozsvári Bach-maratont az evangélikus Pietati templomban.
2024. március 14., 12:002024. március 14., 12:00
Az esemény reggel 10 órakor kezdődik, és egy déli szünetet követően az esti órákig fog tartani – közölték a szervezők. A hangversenysorozat ezúttal is J. S. Bach alkotásainak változatos és színes válogatását mutatja fel, neves meghívottak előadásában. A hangszeres és kamarazenei darabok sora az idén egy-két meglepetést is tartogat: az eredetileg csembalóra írt Goldberg-variációk a nem mindennapi,
kortárs audiovizuális kontextusban a 3. hegedű-szólószonáta és a Komm Heiliger Geist, Herre Gott korál dallamának multimédiás feldolgozását a Strings IN connectiON együttes előadásában. Újdonságnak számít az is, hogy az esti záróhangverseny műsorában Bach-kantáták csendülnek fel.
Fotó: Bach-maraton/Facebook
Az esemény idei meghívottai: Arno Kerkhof (Hollandia – orgona), Maria Petrescu (barokk oboa), Gebe-Fügi Renáta (szoprán), Duffner Melinda (mezzoszoprán), György Róbert Vilmos (basszus), Filip Ignác (harántfuvola), Strings in Connection – Cătălin Crețu (multimédia) és Csendes László (hegedű), Kostyák Előd, Oláh Mátyás (gordonka), Réman Zoltán (szaxofon), Réman Gergely Bálint (cimbalom), Luca Pulbere, Oláh Boglárka Eszter (zongora), Amalia Erdős (csembaló), Erich Türk, Ferencz-Zorgel Szilvia (orgona), Szövérdi Csilla, Dénes Anna, Mia Mann, Zsigmond Ágnes, Cosmina Salvan, Domahidi Sára, Sabin Zeno Argintariu, Kovács Zsolt (hegedű), Király Erzsébet, Kasabian Kamilla (brácsa), Dimén Szabolcs (nagybőgő), Sógor Dénes, Dan Boancă, Daria Metea, Ana Pop, Maria Belinschi (zongora), Lokodi Lehel, Kristian Luptovits, Sógor Sámuel, Vajas Gréta (orgona).
ezért partneri viszonyt alakítottak ki a város legfontosabb zeneoktatási intézményeivel: a Sigismund Toduță Zeneművészeti Főgimnáziummal, a Gheorghe Dima Zeneakadémiával, valamint a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel.
A támogatóknak köszönhetően az egynapos hangversenysorozatra
A Bach-maraton szervezője a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatala, a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség és a Járosi Andor Egyesület. Az idei maraton főtámogatója az OTP Bank Románia, kiemelt támogató intézménye a román Vallásügyi Államtitkárság.

Sikeres, telt házas volt a keddi, egész napos kolozsvári Bach-maraton, amelynek keretében nemcsak a nagy zeneszerző műveivel ismerkedhettek meg az érdeklődők, de hangszereket is bemutattak elemistáknak.

Egy erdélyi barokk orgonát mentenének meg a pusztulástól annak az egész napos, március 21-i, kolozsvári Bach-hangversenysorozatnak a segítségével, amely a híres barokk zeneszerző alkotásainak széles repertoárját öleli fel.
Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.
Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.
Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.
A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.
Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.
Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.
Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.
Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.
szóljon hozzá!