
Archív felvétel
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt újoncot hívott meg a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 26 fős keretébe.
2024. augusztus 27., 14:412024. augusztus 27., 14:41
2024. augusztus 27., 15:242024. augusztus 27., 15:24
Az olasz szakvezető hat helyen változtatott a nyári Európa-bajnokságon szerepelt csapaton, amelybe
„Többségében olyan játékosok, akik a magyar bajnokságból érkeznek, ami azért nem mérhető össze az élbajnokságokkal. Gergényit már a Honvédból ismerem, Vas pedig régóta stabilan játszik, míg Yaakobishvili a spanyol bajnokság egyik élcsapatából érkezik. A középpályán szükségünk van fizikai erőre és magasságra, Nikitscher ennek megfelelően kiváló adottságokkal rendelkezik, nemrég duplázott is. Rá tavaly figyeltünk fel Kecskeméten, aztán keresztszalag-szakadása volt, de kiváló formában tért vissza” – mondta az MTI érdeklődésére a keretbe első alkalommal behívott futballistákról a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a keddi sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, Fiola Attila és Styles Callum már talált csapatot, de reményei szerint Lang Ádám és Szalai Attila is fog.
„Senki számára nincsen bezárva a kapu. Ők abszolút főszereplői voltak a sikereknek. Emberileg és játékosként is kiváló karakterek. Kívánom, hogy találjanak olyan klubot, ahol lehetőséget kapnak, és akkor nem látom okát a kihagyásuknak” –fogalmazott az 59 éves tréner, aki
amit jól mutat, hogy mindkét Premier League-meccsen kilencven percet játszott. Megjegyezte, kicsit más pozícióban szerepel, mint az előző szezonban, de ez mindegy, mert a magyar válogatottból akkor is kihagyhatatlan, ha rossz formában van.

Marco Rossi szövetségi kapitány azt ígéri, hogy a következő kerethirdetésnél lesznek új arcok a magyar labdarúgó-válogatottban. Ő maga a csapattól a jövőben agresszívabb játékot vár.
Rossi arról is beszélt, hogy a Nemzetek Ligája fontos sorozat, mert meghatározza, milyen kalapból sorsolják a nemzeti együttest a jövő évi vb-selejtezőkre.
mert így az első vagy második kalapból sorsolják majd ki, míg a C-ből lehetetlen lenne jó sorsolásban reménykedni.
„Remélem, sikerül megtartani a helyünket. Németország és Hollandia erősebb, de a Bosznia-Hercegovina elleni meccsen papíron nekünk áll a zászló. Tavaly azért jutott fel az élvonalba, mert olyan minőségi játékosai vannak, mint Edin Dzeko és Ermedin Demirovic. Ilyen nívójú játékosokkal fogunk találkozni, akik a balkáni futballt vonultatják fel, azaz lelkesek, harcosak, fizikálisak. Ha bárki azt hiszi, könnyű lesz, annak elmentek otthonról” – jelentette ki Rossi a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzéssel kapcsolatban.
„Megvertük Skóciát, amelynek a kerete 60–70 millió euróval többet ér. Németország és Svájc nem kevéssel jobb nálunk. Irreális elvárásokat tapasztalok, amit erősített néhány játékosunk nyilatkozata. Nem véletlenül ígértem a továbbjutás elérésére a Balaton körbetekerését, ezzel akartam érzékeltetni, hogy milyen nehéz lesz ezt abszolválni. Senki sem teljesen elégedett az eredménnyel, de ez csak a Svájc elleni első félidő miatt van. Öt-hat kulcsjátékosunk fele nem ért fel a saját szintjére” – emlékezett vissza a kontinensviadalra Rossi, aki példaként Szoboszlait, Schäfer Andrást és Willi Orbánt említette, utóbbi szerinte több hibát követett el, mint egy egész idény alatt. „Ha ők a maximumot tudják hozni, akkor nem kevéssel javítják a lehetőségeinket” – jelezte.
majd három nappal később Bosznia-Hercegovina együttesét fogadják a Puskás Arénában.
• kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig, német), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
• védők:
Balogh Botond (Parma, olasz), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC, német), Gergényi Bence (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig, német), Vas Gábor (Paksi FC), Yaakobishvili Antal (Girona, spanyol
• középpályások:
Bolla Bendegúz (Rapid Wien, osztrák), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth, angol), Nagy Ádám (Spezia, olasz), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre, francia), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin, német)
• támadók:
Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz, görög), Csoboth Kevin (FC St. Gallen, svájci), Dárdai Palkó (Hertha BSC, német), Gazdag Dániel (Philadelphia Union, amerikai), Horváth Krisztofer (Torino, olasz), Sallai Roland (Freiburg, német), Szoboszlai Dominik (Liverpool, angol), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC).

Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!