Hirdetés
Izraeli „gyarmatosítást” és „népirtást” vizionált egy palesztin miniszter a hágai Nemzetközi Bíróság előtt felszólalva

Izraeli „gyarmatosítást” és „népirtást” vizionált egy palesztin miniszter a hágai Nemzetközi Bíróság előtt felszólalva

Izrael jelenleg népirtást követ el a Gázai övezetben, és már évek óta „gyarmatosító és apartheidpolitikát” folytat a palesztinokkal szemben – jelentette ki Rijád al-Malki, a Palesztin Hatóság külügyminisztere hétfőn Hágában.

2024. február 19., hétfő

Sümegi Eszter Kossuth-díjas énekesnő lép színpadra a Kolozsvári Magyar Opera új produkciójában

Bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera, Amilcare Ponchielli La Gioconda című művét Horváth József vezényletével koncertszerű előadás formájában mutatja be a társulat február 22-én, csütörtökön, este fél héttől.

Sümegi Eszter Kossuth-díjas énekesnő lép színpadra a Kolozsvári Magyar Opera új produkciójában
2024. február 19., hétfő

Kreml: még vizsgálják Navalnij halálának körülményeit

Még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit, az, hogy az eljárás mikor zárul le, és mikor adják át a holttestet a hozzátartozóknak, nem tartozik a Kreml hatáskörébe – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn.

Kreml: még vizsgálják Navalnij halálának körülményeit
Hirdetés
2024. február 19., hétfő

Drónnal cserkésztek be migránsokat a határrendészek a román–magyar határ közelében

Az aradi határrendészek drónnal cserkésztek be Varsánd térségében pakisztáni és Srí Lanka-i bevándorlókat, akik a zöld határon próbáltak átjutni Magyarországra.

Drónnal cserkésztek be migránsokat a határrendészek a román–magyar határ közelében
2024. február 19., hétfő

Európa legnagyobb kokszoló- és vegyiüzemére is kikerült az orosz zászló Avdijivkában

Maradéktalanul ellenőrzésük alá vették az avdijivkai (avgyijivkai) kokszoló- és vegyiüzemet az orosz erők - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Európa legnagyobb kokszoló- és vegyiüzemére is kikerült az orosz zászló Avdijivkában
Hirdetés
2024. február 19., hétfő

„Napfényadótól” tartanak a prosumerek, akik szerint az ANRE már meg is tette az előkészületeket

Az ANRE megtette az előkészületeket a termelő-fogyasztók (prosumerek) önfogyasztásának megadóztatására, annak ellenére, hogy a kormány ígéretei szerint nem fogják bevezetni a „napfényadónak” is nevezett illetéket – állítja a prosumerek szövetsége.

„Napfényadótól” tartanak a prosumerek, akik szerint az ANRE már meg is tette az előkészületeket
2024. február 19., hétfő

Családi „dráma”: Șoșoacă felfüggesztette a férjét a pártja alelnöki tisztségéből

Családi vitává fajultak az események a botrányairól hírhedt szenátor, Diana Șoșoacă fémjelezte SOS Románia pártban, miután Șoșoacă felfüggesztette férjét a párt alelnöki tisztségéből.

Családi „dráma”: Șoșoacă felfüggesztette a férjét a pártja alelnöki tisztségéből
Hirdetés
2024. február 19., hétfő

Továbbra is bizonytalan a választások összevonása és időpontja, a PSD és a PNL egymást támadja

Tovább hosszabbodik az idei választások időpontját, illetve összevonását övező bizonytalanság, miután a kormánykoalíciót alkotó PSD és a PNL képviselői az előzetes bejelentések ellenére le sem ültek egymással tárgyalni vasárnap este.

Továbbra is bizonytalan a választások összevonása és időpontja, a PSD és a PNL egymást támadja
2024. február 19., hétfő

Kirándulóra támadt a medve Hargita megyében, többszörös sérülésekkel szállították kórházba

Többszörös sérülésekkel a székelyudvarhelyi kórházba szállítottak vasárnap egy férfit, akire medve támadt az erdőben Varság község közelében.

Kirándulóra támadt a medve Hargita megyében, többszörös sérülésekkel szállították kórházba
2024. február 19., hétfő

Újabb ukrán állampolgárok szorultak a romániai hegyimentők segítségére

Segítséget kért a 112-es sürgősségi segélyhívó számon a román hatóságoktól két ukrán állampolgár, apa és fia, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába – számolt be hétfőn Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont igazgatója.

Újabb ukrán állampolgárok szorultak a romániai hegyimentők segítségére
2024. február 19., hétfő

Parkolj és utazz erdélyi módra, bukaresti és budapesti „útmutatással”

Év végéig megépül Kolozsvár első, úgynevezett P+R parkolója. A több szempontból is városlakóbarát kezdeményezés kedvezményes parkolási díjjal kecsegtet – az ingyenesség nem mindenhol vált be.

Parkolj és utazz erdélyi módra, bukaresti és budapesti „útmutatással”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. február 19., hétfő

Izrael figyelmeztet: elkezdődik Rafah ostroma, ha a Hamász a ramadánig nem engedi szabadon a túszokat

Az izraeli erők kiterjesztik a katonai műveleteket Rafahban, ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem adják vissza a ramadán kezdetéig – közölte Beni Ganc, a háborús kabinet minisztere vasárnap.

Izrael figyelmeztet: elkezdődik Rafah ostroma, ha a Hamász a ramadánig nem engedi szabadon a túszokat
Hirdetés
2024. február 19., hétfő

Családon belüli erőszak miatt kihívott rendőrök és egy tűzoltó halt meg egy lövöldözésben az Egyesült Államokban

Családon belüli erőszak miatt kihívott rendőrök és egy tűzoltótiszt halt meg egy lövöldözésben vasárnap Minnesota államban.

Családon belüli erőszak miatt kihívott rendőrök és egy tűzoltó halt meg egy lövöldözésben az Egyesült Államokban
2024. február 19., hétfő

Köddel indul a hét öt erdélyi megyében, az utak is csúszósak lehetnek

Öt erdélyi megyére kiterjedő, ködképződésre és jegesedésre figyelmeztető azonnali (nowcasting) előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Köddel indul a hét öt erdélyi megyében, az utak is csúszósak lehetnek
2024. február 19., hétfő

Zelenszkij: újabb biztonsági megállapodásokat kötött Ukrajna – Már több mint 44 ezer orosz katona halálát erősítették meg

Ukrajna a müncheni biztonsági konferencia során további biztonsági és katonai segítségnyújtási megállapodásokat kötött – közölte Volodimir Zelenszkij elnök.

Zelenszkij: újabb biztonsági megállapodásokat kötött Ukrajna – Már több mint 44 ezer orosz katona halálát erősítették meg
Hirdetés
2024. február 18., vasárnap

Nagyot robbant Christopher Nolan Oppenheimere az elő-Oscaron

Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján.

Nagyot robbant Christopher Nolan Oppenheimere az elő-Oscaron
2024. február 18., vasárnap

Az AUR nem kíván koalícióra lépni „azokkal a pártokkal, amelyek tönkretették Romániát”

A Román Haza Védelmezői lesz a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kampányszlogenje az európai parlamenti választások előtt – jelentette be szombaton a Krassó-Szörény megyei látogatásán George Simion pártelnök.

Az AUR nem kíván koalícióra lépni „azokkal a pártokkal, amelyek tönkretették Romániát”
Hirdetés
2024. február 18., vasárnap

Kültéri testmozgás hóban-fagyban? Szakértő tanácsait gyűjtöttük össze a témában

Zéró Celsius-fokhoz közeli hőmérséklet esetén a legtöbbünknek kimozdulni sincs kedve a házból, valamilyen fizikai, illetve sporttevékenységet végezni pedig annál kevésbé.

Kültéri testmozgás hóban-fagyban? Szakértő tanácsait gyűjtöttük össze a témában
Hirdetés
Hirdetés