A svájciak meggyőző többséggel megszavazták vasárnap a 13. havi nyugdíj bevezetését, de nemet mondtak a nyugdíjkorhatár egy évvel történő megemelésére.
A Kolozsvári Magyar Opera főállású színészeként a közönség egyik kedvenc előadójává vált, aki az összes operett-előadás állandó fellépője. Madarász Lóránt ,,ráncoskomikussal” – pályafutásáról és elköteleződéseiről beszélgettünk.
Méhcsaládonként 25 lejjel támogatja a romániai méhészeket a kormány egy új kormányrendelet értelmében. A Krónikának nyilatkozó szakember, falugazdász szerint a jelképes összeg semmit nem old meg a méhészek egyre súlyosbodó értékesítési gondjai közül.
Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.
Azonnali tűzszünetet, a túszok szabadon engedését, valamint a civil lakosságnak szánt humanitárius segítség biztonságos célba juttatását szorgalmazta Ferenc pápa a közel-keleti konfliktusról mondott beszédében a Szent Péter téren vasárnap.
Tetemes bírsággal sújtottak a közlekedésrendészet munkatársai egy férfit, aki elektromos rollerrel közlekedett az autópályán.
Februárban 1 139 603 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 2172-vel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) vasárnap közzétett adataiból.
Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.
Pásztor Bálintot választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Zentán.
Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy a nyilvános beszédek tartása csak a politikusok, közismert személyiségek életét nehezíti meg, szinte mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor egy kisebb tömeg előtt kell megszólalni.
Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon, Szahírban.
Valósággal lenyűgözték a Magyarország egyik román iskolájában tapasztaltak egy aradi román vloggert, aki több tekintetben is mintaként állítja az ott látottakat a romániai oktatási rendszer elé.
Jó ideje nulla munkanélküliségi rátával büszkélkedik az Arad megyei Kisjenő, de csak az egyik szemük nevet a kisváros irányítóinak: további ezer dolgozóra lenne szükség, mégpedig sürgősen.
A Spanyolországban élő románok kettős állampolgárságáról egyeztetett Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Rómában Pedro Sanchez spanyol miniszterelnökkel.
Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.
Találkozót tartott a Napsugár és Szivárvány gyereklapok szerkesztősége Kolozsváron a szökőnapon.
Ketten meghaltak, nyolcan megsebesültek, hat ember után pedig még kutatnak, miután orosz drón csapódott egy lakótömbbe szombaton a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban – közölték a hatóságok.