
Megkönnyebbülhet? Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár jónak tartja a brandeburgi választási eredményt
Fotó: Olaf Scholz/Facebook
A szociáldemokraták (SPD) arattak győzelmet a kelet-németországi Brandenburg tartományban vasárnap megrendezett választásokon a tartományi választási bizottság által hétfőn közzétett előzetes végeredmény szerint.
2024. szeptember 23., 12:302024. szeptember 23., 12:30
Dietmar Woidke, a tartományt 11 éve vezető, 62 éves szociáldemokrata miniszterelnök pártja a szavazatok 30,9 százalékát szerezte meg,
Az eredmény ismeretében Woidke azt hangsúlyozta, hogy az SPD-nek le kell vonnia a tanulságokat a választásból, „közelebb kell kerülnie az emberekhez”, és már a következő hónapokban fel kell zárkóznia országos szinten is.
és hozzáfűzte, hogy később részletesebb értékelést ad majd.
A tartományi választáson először induló Sahra Wagenknecht Szövetségre (BSW) a szavazatok 13,5 százalékát adták le.
A kereszténydemokraták (CDU) 12,1 százalékot kaptak, ami a párt eddigi leggyengébb eredménye brandenburgi tartományi választásokon.
A választáson a szavazásra jogosultak 72,9 százaléka vett részt, ez viszont az eddigi legnagyobb részvételi arány Brandenburgban.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!