Ebben a formában a régiókat Dániából hívott szakemberek alakították ki, a fõ kritériumok szerint úgy a terület, mint a lakosság száma szempontjából a régiók nagyjából egyenlõek kellett legyenek. Fejlettség szempontjából persze nagy különbségek voltak és vannak ezek között az egységek között, a székelyföldi megyéket is magában foglaló központi régiót a fejlettebbek közé sorolták. Ehhez Brassó és Szeben ipara, Brassó, Marosvásárhely és Szeben egyetemei mellett a két székely megye alacsony csecsemõhalandósága és az írástudatlanok aránylag alacsony száma járult hozzá. Még egyszer hangsúlyozom, nem volt szó semmi adminisztratív hatáskörrõl, ezért tudomásom szerint nem voltak ellentétek (etnikaiak sem) a megyék besorolásánál. A viták a régiók központjainak (fõvárosainak) kijelölésénél váltak élesebbé, ami végeredményben az iroda székhelyét jelentette konkrétan. A mi esetünkben Brassó és Gyulafehérvár között folyt a harc, a többi megyeközpont nem pályázott erre a tisztségre. Gyulafehérvár a történelmi múlttal (az erdélyi fejedelmek emlegetése nélkül), magas egyházi méltóságaival és a regnáló miniszterelnök mócvidéki kapcsolataival nyerte meg a versenyt.

Az akkor elfogadott szabály szerint minden pályázat elbírálásánál a hat megye vezetõjének egyetértésére volt szükség. Nem tudom, ez így van-e ma is. A gyulafehérvári vár restaurálására valószínûleg annyi pénz mehetett el, amennyibõl másik három megye műemlékeit meg lehetett volna óvni az összedõléstõl – igaz, spóroltak is, nem nagyon jelenik meg a fejedelemkori vár élete. Azért jó, hogy restaurálták, viszont kár, hogy a Szentimrei- templom nem fért bele.

Az új régiók kialakítását én nem tartom nagyon sürgetõnek, célja valószínûleg a Szociálliberális Unió (USL) politikusai hatalmának megszilárdítása minden területen, és a magyarság kisebbségbe szorítása, a magyar többségű közigazgatások jogkörének megnyirbálása. Amennyiben ezek a régiók tényleg a megyék fölötti jogköröket kapnak, még ezeknek megalakítása elõtt meg kell próbálni minél több hatáskört a városi, községi önkormányzatoknak juttatni vagy megtartani megyei hatáskörben. Ilyen ágazatok: lakossági nyilvántartás (ne kelljen útlevélért, jogosítványért régióközpontba utazni), levéltárak, megyei szakhivatalok – környezetvédelem, nyugdíjosztály, egészségügyi igazgatóság és biztosítási pénztár, cégbíróság, állategészségügy stb. –, ahol magánszemélyek, cégek engedélyeket, iratokat kell igényeljenek. Ezekhez az elvekhez román megyék támogatását is meg kell és meg is lehet nyerni. Legfontosabb természetesen az oktatás, ahol meg kell szüntetni mindennemű minisztériumi és régiós beavatkozást az iskolák életébe. Ha az oktatást a helyi költségvetés finanszírozza, az osztályok számát és típusát, az igazgatók és tanárok alkalmazását szintén helyi szinten kell eldönteni, persze egyeztetve a szomszéd településekkel.

Ami a pénzügyeket  illeti, meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy nagyobb cégek Bukarestben fizessék az adót. Ezt azon a településen kellene fizetni, ahol a tevékenység folyik. És minden új feladathoz biztosítani kell a szükséges pénzalapokat. A megyében lévõ országutak javításának sorrendjét is a megyére kell bízni, és biztosítani a pénzalapokat a megyében erre a célra öszszegyûjtött pénzekbõl. Komoly veszélyt jelent ugyanakkor, ha a választókörzetek határait régiószinten akarják megállapítani.

Ezen célok elérésére a román parlamenten kívül a nemzetközi fórumokhoz kell fordulni, és a polgári engedetlenség különbözõ módszereit alkalmazni, ebben együtt kéne működjön Erdély valamennyi önkormányzata és politikai szervezete. Reméljük, Erdély magyar népe egységesen és bátran fog kiállni ezekért az elvekért, ha meg akar maradni.

Minier Gábor

A szerzõ a Hargita Megyei Tanács volt alelnöke