
A szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges, magyar anyanyelvű, lehetőleg szórványban élő vagy onnan származó fiataloknak kíván segítséget nyújtani a továbbtanuláshoz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a Domokos Pál Péter Ösztöndíjprogrammal.
2016. június 29., 14:042016. június 29., 14:04
A havi 350 lejes támogatásban azok a sikeresen érettségizett diákok részesülhetnek, akik a Sapientia EMTE csíkszeredai karán felvételiznek alapképzésen környezetmérnöki, élelmiszeripari mérnöki, génsebészeti, turisztikai mérnök-menedzseri, valamint élelmiszeripari biotechnológiák, illetve mesterképzésen a fenntartható biotechnológiák szak valamelyikére. Az ösztöndíjat elnyert hallgatóval egy évre szóló szerződést kötnek, amelyben a diák vállalja, hogy az adott tanévben minden vizsgáját leteszi – amennyiben ez nem sikerül, a következő tanévtől megvonják a finanszírozást. A havi 350 lejes támogatás egyébként a bentlakásszoba és az étkezés költségeit fedezi.
Az ösztöndíj ötletgazdája a magyarországi Professzorok Batthyány Köre egyesület, Kilár Ferenc vegyész, az egyik kezdeményező pedig lapunknak arról számolt be: segíteni szeretnének, de eddig nagyon kevesen érdeklődtek a program iránt. Egyelőre öt hallgatót tudnak támogatni ösztöndíjjal, nagyobb érdeklődés esetén azonban bővülhet a támogatottak köre.
Az elsődleges feltétel a sikeres érettségi vizsga, a pályázóknak emellett egy űrlapot kell kitölteniük, és meg kell fogalmazniuk egy motivációs levelet, amelyben megindokolják, miért van szükségük a támogatásra, illetve miért szeretnének a választott szakon tovább tanulni. A pályázati adatlapokat az egyetem honlapjáról lehet letölteni, a beküldési határidő július 11., a pályázatokra egy héten belül választ kapnak az érdeklődők.
Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.
A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.
Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!