
Fotó: Veres Nándor
Környezetmérnök szakemberekre van szükség Csíkszéken, azonban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karán kevésbé népszerű ez a szak.
2016. augusztus 22., 14:522016. augusztus 22., 14:52
A felsőoktatási intézményben nemrég zárult le a nyári beiratkozási időszak. A legtöbben az élelmiszermérnöki szakra jelentkeztek, de a génsebészet és a mérnökmenedzser szakokra is szép számban iratkoztak be a végzős középiskolások. Mindössze a környezetmérnöki szakon volt a kelleténél kevesebb jelentkező, így még kilenc tandíjmentes hely vár betöltésre a szeptember 5–9-e között zajló őszi felvételin.
Dr. Máthé István, a környezetmérnöki szak felelőse érdeklődésünkre kifejtette, hogy az utóbbi időben több környékbeli vállalkozás is megkereste a felsőoktatási intézményt, mivel a székelyföldi munkaerő–piacon egyre nagyobb szükség van szakembereikre. A tapasztalat szerint az a diák, aki az utóbbi évek során beiratkozott, és sikeresen elvégezte a szakot, nagy valószínűséggel el tudott helyezkedni választott szakmájában, ez pedig a most beiratkozottakra is érvényes lesz. „Környezetmérnökökre nagy szükség van országszerte.
Az utóbbi időben tíznél is több hallgatónk helyezkedett el a környékünkön működő intézményeknél, cégeknél, például az Olt Vízügyi Igazgatóságon, az Eco Csík Kft.-ben, a Kovászna megyei vízszolgáltatónál, illetve sörgyárak szennyvíztisztítóiban” – sorolta Máthé. Hozzátette, olyan diákjuk is volt, aki most Szaúd-Arábiában dolgozik kutatómérnökként a vízgazdálkodás terén.
A szakon folyó oktatás színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt tanévben hallgatóik tucatnyi díjat nyertek helyi, országos és nemzetközi tudományos diákkonferenciákon mesélte dr. Mara Gyöngyvér szakkoordinátor. „A környezetmérnök-hallgatók a képzés során jártasságot szereznek olyan területeken, mint a fenntartható vízgazdálkodás, ivóvíz-előállítási technológiák, melléktermék-feldolgozás, bioüzemanyagok előállítása, megújuló energiaforrások hasznosítása, szennyezett talajok és vizek biológiai úton történő megtisztítása és levegőtisztaság” – számolt be. Elmondta, közel tíz környezetmérnök szerzett doktori oklevelet az egyetem korszerű laboratóriumaiban elvégzett kutatásuk eredményeként, akikből négyen jelenleg a biomérnöki szakok oktatói.
A környezetmérnök szakember feladatai közé többek között a szennyvízkezelési technikák kifejlesztése, a szennyvízhálózat megfelelő kiépítése vagy épp a levegőtisztaság és talajvédelem tartozik. A vállalatoknak, cégeknek fontos a környezeti hatásokra a megfelelő megoldást kereső szakember alkalmazása. Dr. Lányi Szabolcs egyetemi professzor szerint bár elvégzése nem könnyű, és az utána való kenyérkeresés is kemény munkával jár, aki elvégzi, és munkába áll, lehetősége van karriert építeni Székelyföldön, amely pár év múltával kiváló fizetéssel kecsegtet.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.
A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.
Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
szóljon hozzá!