Hargita megyei kaláka az iskolákért

Az oktatási intézmények működési engedélyével kapcsolatos problémák csak úgy oldhatók meg, ha az érintett közösségek összefognak a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzalap előteremtése érdekében – hívta fel a figyelmet hétfőn Borboly Csaba.

Gyergyai Csaba

2013. szeptember 30., 18:192013. szeptember 30., 18:19

A Hargita megyei önkormányzat elnöke bemutatta az intézmény új projektjét, mely révén a megye azon tanintézeteit – óvodákat, napköziket, iskolákat – segítené az általa vezetett intézmény, amelyek nem kaptak működési engedélyt, mivel nem volt pénzük az ehhez szükséges felszerelés biztosítására. Mindezt kalákarendszerben szeretné megvalósítanik, hogy a rendelkezésre álló összegből minél több beruházást el lehessen végezni.

Borboly szerint elsősorban az építkezési anyag megvásárlásához szükséges összegekkel tudja támogatni a jelentkezőket, és október 7-én 10 óráig várják az igényléseket a polgármesteri hivataloktól. Az elbírálás után már az októberi tanácsülésen elkülönítik a szükséges pénzösszeget a kedvezően elbírált kérelmekre. Hozzátette, hogy a 2006/273-as törvény 15. cikkelye ad lehetőséget arra, hogy a polgármesteri hivatalok indokolt kérése alapján a megyei tanács tartalékalapjából a rendkívül nehéz helyzetbe került helyi közösségeket támogassák, például iskolák bezárása esetében.

A prefektusi kollégium múlt heti ülésén az iskolák helyzetét is megvitatták, majd a megyei tanács illetékesei felmérték a megye oktatási intézményeinek helyzetét. Mint kiderült, a legtöbb problémás tanintézetben a mosdók nem felelnek meg a higiéniai követelményeknek, nem rendelkeznek ivóvizzel, vagy az iskola épülete rossz állapotban van. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint 279 óvoda, illetve napközi otthon közül városon 64-ből 58 rendelkezik egészségügyi engedéllyel, vidéken pedig 215-ből 83 nem kapta meg a szükséges jóváhagyás.

Az iskolák esetében a 241 tanintézet közül 29 nem kapott engedélyt a közegészségügyi igazgatóságtól. „A prefektúra segítséget ígért, de az igények felmérésében a többi szakhatóság segítségére is számítunk, akárcsak az építkezési felügyelőség segítségére, hiszen csakis szakszerű munkát szabad végezni a kalákák során. A tanfelügyelőség, a szülők, a tantestület támogatására is szükség van” – sorolta Borboly Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

A Bagossy Brothers Company koncertjével ünnepel a brassói magyarság

Tizenötödik jubileumi kiadásához érkezett a barcasági magyarok legnagyobb magyar ünnepe. A Brassói Magyar Napok (BMN) idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

A Bagossy Brothers Company koncertjével ünnepel a brassói magyarság
2025. szeptember 11., csütörtök

Előtérben a nagybányai és felsőbányai magyar kulturális és épített örökség

Vásárhelyi Antal képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda délután a Megyei Művészeti Múzeum – Nagybányai Művészeit Központ szervezésében a máramarosi megyeszékhelyen. Felsőbányán felújítják a Nagyboldogasszony-plébániatemplomot.

Előtérben a nagybányai és felsőbányai magyar kulturális és épített örökség
2025. szeptember 11., csütörtök

Megszűnnek az erdélyi városokat Béccsel összekötő Wizz Air-járatok

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy bezárja bécsi bázisát, és jövő évtől felfüggeszti valamennyi járatát, beleértve a Romániába közlekedőket is.

Megszűnnek az erdélyi városokat Béccsel összekötő Wizz Air-járatok
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkeseredett tanárok tüntettek Kolozsváron: „Tanítás helyett utcára kell vonulnunk, hogy megmutassuk: a dolgok nincsenek rendben”

Tanárok, diákok és szülők tiltakoztak csütörtökön Kolozsváron a Bolojan-kormány oktatási megszorításai ellen. A Krónikának megszólaló résztvevők szerint az átszervezések „feje tetejére állították” az egész oktatást.

Elkeseredett tanárok tüntettek Kolozsváron: „Tanítás helyett utcára kell vonulnunk, hogy megmutassuk: a dolgok nincsenek rendben”
2025. szeptember 11., csütörtök

„Jézus Szent Szüve” – régi, magyar feliratú kereszteket újítanak fel a Csángóföldön

Régi kereszteket újítanak fel a Csángóföldön, a Bákó megyei Külsőrekecsinben.

„Jézus Szent Szüve” – régi, magyar feliratú kereszteket újítanak fel a Csángóföldön
2025. szeptember 11., csütörtök

A hétvégén kezdődik az Aradi Magyar Napok, idén is az október 6-i megemlékezés a főrendezvény

Az RMDSZ és háttérintézménye, a Pro Identitas Egyesület a történelmi magyar egyházakkal, valamint a civil szervezetekkel közösen szeptember 12. és október 6. között szervezi meg az idei aradi magyarság legnagyobb közösségi rendezvényét.

A hétvégén kezdődik az Aradi Magyar Napok, idén is az október 6-i megemlékezés a főrendezvény
2025. szeptember 11., csütörtök

Összetört két autót, majd nekicsapódott egy tömbháznak egy kamion Kolozsváron

Megsérült csütörtök reggel egy 51 éves férfi, miután az általa vezetett teherjármű a kolozsvári Kajántói úton átsodródott a szemközti forgalmi sávba, összeütközött két parkoló autóval, majd nekicsapódott egy épületnek.

Összetört két autót, majd nekicsapódott egy tömbháznak egy kamion Kolozsváron
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
2025. szeptember 11., csütörtök

Mentőautó gázolt halálra egy kerékpárost az egyik partiumi megyében

Életét vesztette szerda este Szatmár megyében egy 57 éves kerékpáros, miután egy küldetésben levő, villogó lámpákkal közlekedő SMURD-mentőkocsi elgázolta.

Mentőautó gázolt halálra egy kerékpárost az egyik partiumi megyében
2025. szeptember 11., csütörtök

Több erdélyi és partiumi megyében is leszakad az ég

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön Románia nyolc megyéjére jelentős esőzésekre vonatkozó riasztást, a régiók többségére pedig figyelmeztetést adott ki rossz idő miatt.

Több erdélyi és partiumi megyében is leszakad az ég