VEZÉRCIKK – Mire e sorok megjelennek, minden valószínűség szerint már sejteni lehet, ki vezeti Romániát az elkövetkező négy évben, mint ahogy azt is, hogy osztanak-e lapot az RMDSZ-nek.
2016. december 11., 21:012016. december 11., 21:01
Mivel nem vagyunk jövőbelátók, nem bocsátkozunk jóslatokba, inkább arról kívánunk pár szót szólni, hogy milyen elvárások fogalmazódnak meg a leendő kormánnyal szemben, pártszínezettől függetlenül. Első és legfontosabb, sőt legsürgősebb teendőjük a 2017-es évi állami költségvetés kidolgozása. A kampányban – és mivel nálunk a korteskedés nemcsak egy hónapig tart, így az elmúlt bő egy évben – csak úgy röpködtek a számok, nőttek a fizetések, csökkentek az adók. Főként a baloldal jeleskedett e téren, s olyan soha nem látott gazdasági növekedést is ígértek a növekvő kiadások mellett, hogy a józan gondolkodású ember csak kapkodta a fejét.
Tény, hogy egyetlen szóval sem tértek ki arra, mire alapozzák a számokat. Az alkotmánybíróság szerdán dönt arról, hogy ellentmond-e az alaptörvénynek a 102 adó és illeték eltörlése, illetve az oktatásban és egészségügyben dolgozók fizetésemelése – tehát a talárosokon is sok múlik. De még több múlik azon, hogy a leendő kormány folytatni kívánja-e a már megkezdett projekteket, vagy hűbelebalázs módra valami egészen egyébhez lát hozzá. Mert ugye volt ilyenre példa, nem is ritkán. Ott vannak például az épülő autópályák.
Csak remélni tudjuk, hogy lesz akarat a folytatásra, s nem marad többé olyan sokáig parlagon sztrádaszakasz, mint a Bors és Berettyószéplak között még a Bechtel által megépített völgyhíd. Vagy ott vannak az egészségügy reformjára, a kórházakban elburjánzott korrupció visszaszorítására tett kísérletek. Nagyon nem szeretnénk, ha leállna, mi több, visszafordulna ez a folyamat. Ilyen a közigazgatás bürokráciamentesítésének elindítása is – bőven van még tennivaló, ellenben ezen a téren sem történt semmi olyan, amit egyetlen tollvonással ne lehetne visszacsinálni, ha a pártérdek úgy kívánja. A sor pedig a végtelenségig folytatható, és mind-mind olyan dolgok jutnak eszünkbe, amelyek az egyszerű polgárok életét tennék apránként jobbá. Mi, magyarok pedig ezek mellett joggal várjuk el, hogy egyenlő rangú állampolgárokként kezeljenek, ne tagadják meg tőlünk anyanyelvünk és szimbólumaink használatát.
Reméljük, hogy nem kell csalódnunk, s nem kell hosszú heteken át néznünk, hogyan marakodnak a pártok a koncért, amit a kormányzás jelent, utána pedig nem azzal rajtol az új parlamenti ciklus, hogy a honatyák még több juttatást szavaznak meg maguknak mostani és nyugdíjaskori jólétüket bebiztosítandó. Mert legtöbbjüknek egy év sem kellett, hogy elfelejtsék a Colectiv-tragédia után a politikummal szemben imperatívuszként megfogalmazott elvárásokat. A korrupció pedig azóta is öl. Az pedig, hogy meddig, immár az új parlament kezében van, akiknek a lakosság szavazott bizalmat. Reméljük, nem élnek vele újfent vissza.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!