Választások után

Mivel nem vagyunk jövőbelátók, nem bocsátkozunk jóslatokba, inkább arról kívánunk pár szót szólni, hogy milyen elvárások fogalmazódnak meg a leendő kormánnyal szemben, pártszínezettől függetlenül. Első és legfontosabb, sőt legsürgősebb teendőjük a 2017-es évi állami költségvetés kidolgozása. A kampányban – és mivel nálunk a korteskedés nemcsak egy hónapig tart, így az elmúlt bő egy évben – csak úgy röpködtek a számok, nőttek a fizetések, csökkentek az adók. Főként a baloldal jeleskedett e téren, s olyan soha nem látott gazdasági növekedést is ígértek a növekvő kiadások mellett, hogy a józan gondolkodású ember csak kapkodta a fejét.

Tény, hogy egyetlen szóval sem tértek ki arra, mire alapozzák a számokat. Az alkotmánybíróság szerdán dönt arról, hogy ellentmond-e az alaptörvénynek a 102 adó és illeték eltörlése, illetve az oktatásban és egészségügyben dolgozók fizetésemelése – tehát a talárosokon is sok múlik. De még több múlik azon, hogy a leendő kormány folytatni kívánja-e a már megkezdett projekteket, vagy hűbelebalázs módra valami egészen egyébhez lát hozzá. Mert ugye volt ilyenre példa, nem is ritkán. Ott vannak például az épülő autópályák.

Csak remélni tudjuk, hogy lesz akarat a folytatásra, s nem marad többé olyan sokáig parlagon sztrádaszakasz, mint a Bors és Berettyószéplak között még a Bechtel által megépített völgyhíd. Vagy ott vannak az egészségügy reformjára, a kórházakban elburjánzott korrupció visszaszorítására tett kísérletek. Nagyon nem szeretnénk, ha leállna, mi több, visszafordulna ez a folyamat. Ilyen a közigazgatás bürokráciamentesítésének elindítása is – bőven van még tennivaló, ellenben ezen a téren sem történt semmi olyan, amit egyetlen tollvonással ne lehetne visszacsinálni, ha a pártérdek úgy kívánja. A sor pedig a végtelenségig folytatható, és mind-mind olyan dolgok jutnak eszünkbe, amelyek az egyszerű polgárok életét tennék apránként jobbá. Mi, magyarok pedig ezek mellett joggal várjuk el, hogy egyenlő rangú állampolgárokként kezeljenek, ne tagadják meg tőlünk anyanyelvünk és szimbólumaink használatát.

Reméljük, hogy nem kell csalódnunk, s nem kell hosszú heteken át néznünk, hogyan marakodnak a pártok a koncért, amit a kormányzás jelent, utána pedig nem azzal rajtol az új parlamenti ciklus, hogy a honatyák még több juttatást szavaznak meg maguknak mostani és nyugdíjaskori jólétüket bebiztosítandó. Mert legtöbbjüknek egy év sem kellett, hogy elfelejtsék a Colectiv-tragédia után a politikummal szemben imperatívuszként megfogalmazott elvárásokat. A korrupció pedig azóta is öl. Az pedig, hogy meddig, immár az új parlament kezében van, akiknek a lakosság szavazott bizalmat. Reméljük, nem élnek vele újfent vissza.