Páva Adorján
2018. július 05., 23:042018. július 05., 23:04
Reszkessetek, erdélyi magyar politikusok, újságírók, autonomisták, zászlókitűzők, koszorúzók, megemlékezők, nótázók, kommentelgetők: Marius Pașcan és hithű barátai olyan törvénytervezetet dolgoztak ki, amely börtönnel büntetné a „románellenes” megnyilvánulásokat és szervezkedést.
A jogszabályjavaslat beteges hazafiasságtól dagadó indoklása szerint ugyanis „Románia területén, számos erdélyi megyében olyan állítólagos székely megemlékezéseket tartanak, amelyek tulajdonképpen állam- és románellenes, szakadár, sovén megnyilvánulások, és amelyeken a románokra nézve sértő és rágalmazó rigmusokat skandálnak”. A kezdeményezők hozzáteszik: a fentebb említett, „megszokottá vált” eseményekről szóló beszámolók, illetve a „románellenes üzenetek” helyet kapnak a sajtóban, az interneten és a közösségi oldalakon is.
Ebből elég! – gondolta a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) szenátora, aki a hónapok óta dúló belpolitikai válság ellenére sikeresen maga mögé állított mind ellenzéki, mind pedig a kormányzó alakulatok színeiben megválasztott honatyákat. A tervezet előterjesztői nem sokat bíbelődtek a részletekkel: törvényjavaslatuk nagyjából azonos a parlament által nemrég elfogadott, az antiszemitizmust büntető jogszabállyal, csak a megfelelő helyeken románellenességre cserélték a kifejezéseket. Így a tervezet három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a románellenes megnyilvánulásokat és románellenes jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel a románellenes szervezkedést vagy annak pénzelését.
A célzás egyértelmű: a kezdeményezők az erdélyi magyarság jogalkotási, jogérvényesítési és önrendelkezési törekvéseit próbálják alattomos módon elnyomni egy „plagizált” törvény sokféleképpen értelmezhető „erejével”. Hihetetlen, hogy egyesek – pontosabban több mint 30 képviselő és szenátor – még mindig a nemzeti büszkeség, hazafiasság eltorzításával, túlfűtésével, igazságtalan, nem létező harcba hívásával próbálnak felszínen maradni. Egy olyan szerencsétlen ország törvényhozóiként, amely ezer sebből vérzik, amelyeket biza nem a románellenesség ejtett az állam egységes, oszthatatlan testén. Ahogy az autonómiaigény, de még a székely zászló rúdja sem.
A Pașcanék által benyújtott törvénytervezet bűzlik a magyarellenességtől, ráadásul a kettős mérce alkalmazásának a netovábbja: az indoklásban ugyanis az Erdélyben tapasztalt „veszély” mellett hosszasan értekeznek arról, hogy a románellenesség az országon kívül is „dívik”, és mennyire elítélendő, hogy az elnyomott határon túli románokat számtalan jogsértés éri. Annyira, de annyira kilóg a lóláb, hogy Pașcanék jobban tették volna, ha a törvénytervezetben nem románellenességre cserélik az antiszemitizmus kifejezést, hanem egyszerűen magyarra: börtön járjon azért, mert valaki, valami magyar. Akkor biztos jobban örülne a nép őket szolgáló része. És sajnos ugyanúgy meg volna az esélye, hogy a parlament megszavazza a törvényt.

Börtönnel büntetné a románellenes megnyilvánulásokat és szervezkedést az a törvénytervezet, amelyet a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) dolgozott ki, és amelynek támogatói között több más párt törvényhozói is megtalálhatók.
Balogh Levente
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Rostás Szabolcs
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Balogh Levente
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Páva Adorján
A diszkontáruházlánc visszaváltott palackoktól bűzlő kijárata előtt térdre kényszerített, földbe döngölt, maga alá temetett a bevásárlókosár.
Balogh Levente
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
Balogh Levente
A Grönland kapcsán megkötendő keretmegállapodás bejelentése nyomán egyelőre úgy tűnik, fellélegezhetnek a NATO-szövetségesek, mivel most úgy néz ki, nem robban szét a szövetség a sziget miatti nézetkülönbségek nyomán.
Rostás Szabolcs
Jelentős visszhangra találtak a Prut mindkét oldalán, sőt nemzetközi vonalon is Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság elnökének az esetleges moldovai–román egyesülésről mondott szavai.
2 hozzászólás