Csak papíron létezik az Európai Unió

Az egyre hangsúlyosabb uniós válság persze nem most kezdődött. Megvoltak ennek már hosszú évekkel ezelőttről az előjelei, amikor az ultraliberális gondolkodású uniós grémium – a brüsszeli és strasbourgi elefántcsonttoronyból – saját képére akarta formálni a tagországokat. Egyre kevésbé tűrte meg a konzervatív oldalt, amely a családpolitika hangsúlyozásában és a migráció elutasításában mondott ellent neki. Ezért próbálta szégyenpadba ültetni Magyarországot és Lengyelországot, illetve minden más renitenskedőt, akinek Brüsszeltől eltérő elképzelése van a jövőről.

Nagy-Britannia távozása volt az első nagy fordulópont Brüsszel életében. Az angolok kilépésével keletkezett pénzügyi űr a feje tetejére állította a bürokratákat. Az Európai Unió következő hétéves költségvetése még a vírusjárvány beköszönte előtt patthelyzetbe jutott. A gazdag északi országok vezetői hallani sem akarnak a Nagy-Britannia kilépésével keletkezett pénzügyi hiány arányos pótlásáról, inkább a költségek megnyirbálásában látják a kiutat. Ami a jóval szegényebb és kiszolgáltatottabb kelet-európai országoktól vonna el uniós alapokat, elsősorban a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területéről. Európának éppen abból a régiójából, amely már eleve sokat szenvedett a kommunizmus ideje alatt. Utána pedig azoknak a nyugati országoknak vált a hatalmas piacává és bevételi forrásává, amelyek most elzárkóznak a közös teherviselés növelése elől. Jól látszik tehát, hogy a szolidaritás vállalása és a közös érdekek hangsúlyozása csak szómágia az Európai Unió életében. Ami válságok idején katasztrofális következményekkel járhat.

Nem csak az EU jövőre életbe léptetendő, hétéves költségvetése a kérdés, hanem a mostani járvány által megkövetelt közös teherviselés is. A gazdagabb északi országok startból elutasítottak mindenféle plusz segítséget a legnagyobb bajban levő déliek számára. Sőt az is kiderült, hogy a beharangozott 37 milliárd eurós különalap tulajdonképpen smafu. Olyan értelemben az, hogy a tagállamok nem többletpénzhez jutnak, hanem a meglévő uniós keretből még el nem költött pénzeket próbálják szétosztani a tagországok között. Amiből a tagállamok legalább fele – közöttük Magyarország is – nem fog kapni plusz forrásokat. Gyakorlatilag a még létező költségvetési keretből a neki járó beruházási pénzek utolsó részleteit csoportosíthatja át. Ennek a tagországok azért sem örülnek, mert ha a gazdasági és infrastrukturális beruházásoktól újabb pénzeket kell elvonni, az a járvány utáni időszak gazdasági gondjait fogja tetemesen növelni. Magyarán szólva: az Európai Unió brüsszeli központja ma ott áll, ahol a part szakad. És mindenki boldog lehet, ha a válságos állapot nem rántja magával a szakadékba a 27 tagállamot.

És akkor még nem beszéltünk az európai sajtóban egyre jobban felkapott uniós intézményi felelősségről, amely a válság elhatalmasodásának okait firtatja. Brüsszel nagyon későn ismerte fel a Kínából elindult vírusjárvány veszélyeit. Hosszú ideig nem volt semmiféle fellépése, de még szándék sem rá. Vuhanból és a többi fertőzött kínai tartományból akkor is ékeztek a menetrend szerinti repülőjáratok az uniós tagállamok röptereire, amikor ott már tombolt a kór. Mire észbe kaptak, késő volt. Ebből könnyen levezethető, hogy nem csak a határokat zárták le túl későn, hanem mindenfajta más felkészülés elkésett. Ennek issza most a levét Nyugat-Európa.

Csak abban reménykedhetünk, hogy a keleti végeken talán többet tanultak a hatóságok, így megelőzhető a közös katasztrófa. Ugyanis csak magunkra számíthatunk. Mostanra bebizonyosodott, hogy az Európai Unió csak papíron létezik.