A gazdákra ki gondol?

A romániai élelmiszerpiac statisztikái elrettentőek: napjainkban szinte egyetlen mezőgazdasági termékből sem önellátó az ország, gyakorlatilag mindent importálunk. A húságazatban a legkeresettebb disznóhús kétharmadát behozatalból fedezik a hazai feldolgozóüzemek. Hatalmas mennyiségű búzaliszt is importból jut az üzletek polcaira, de sorolhatnék tucatnyi más alapélelmiszert, zöldséget és gyümölcsöt is.

Amikor például a Kolozsvár környéki dombokról beereszkedünk a városba, egy mai tizen- vagy huszonéves fiatal el sem hiszi, hogy bő harminc évvel ezelőtt ezekből a gyümölcsösökből évente mintegy százezer tonna alma, körte, szilva és cseresznye került eladásra a hazai és a külföldi piacokra. Ezek a gyümölcsösök ma embermagasságú gazban és jórészt kiszáradva várják, hogy telekspekulánsok adják tovább őket parcellánként ingatlanfejlesztő cégeknek. De hasonló a helyzet Románia megannyi más, halálra ítélt intenzív gyümölcsösével. Harminc év alatt sikerült szétverni mindent, amit mezőgazdasági téren az előző rendszerből örökölt az ország. Az utóbbi tizenvalahány évben rengeteg uniós pénzzel és hazai költségvetési forrással próbálták a korábban tönkretett öntözéses farmok töredékét újjáéleszteni, hogy az egyre aszályosabb időjárás közepette lehessen termelni. Ezek a próbálkozások azonban csepp a tengerben.

Hiába a rengeteg projekt és a hangzatos politikusi szólamok, a romániai mezőgazdaság annak ellenére padlón van, hogy a mintegy 14 millió hektár mezőgazdasági területtel – amiből 8 millió hektár szántó – rendelkező ország Kelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszer-exportőre lehetne. Ezzel szemben önellátásra sem elegendő a megtermelt élelmiszer-nyersanyag: a hivatalos statisztikák szerint 2015-től folyamatosan nő a behozatalból származó élelmiszerek aránya.

Több mezőgazdasági szakemberrel beszélgettem az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány okozta válságról, és mindenki egyetértett abban, hogy üzleteinkben csak addig áll fenn a mai élelmiszerbőség, amíg legfontosabb élelmiszer-beszállítóink – közöttük Lengyelország és Magyarország – nem lépi meg ugyanazt, mint Románia, hogy leállítsa mezőgazdasági termékeinek exportját. Az európai piacokon is bármikor számítani lehet egy ilyen lépésre, ha a válság súlyosbodása egy-egy ország belső élelmiszer-ellátását veszélyezteti. Nem véletlenül biztatja Európa-szerte minden mezőgazdasági miniszter saját gazdarétegét arra, hogy a földeket vessék be, és az állatállományt őrizzék meg.

A romániai gazdákat arra kell biztatni, hogy kezdjék újra azt, amit pár éve vagy évtizede abbahagytak. Többször leírtam, hogy ha valaki Marosvásárhelyről vagy Kolozsvárról utazik Nyugat fele, a román–magyar határig több parlagon hagyott földet lát, mint onnan az Atlanti-óceánig, ha történetesen átkocsikázna Európán. A mostani válságidőszaknak emiatt is még inkább el kellene gondolkoztatnia a romániai agrárium vezetőjét, aki éppúgy semmitmondó nyilatkozatokkal rukkol elő, mint korábban szociáldemokrata elődjei.

A kijárási tilalmat ellenőrző rendőröknek nem vegzálnia kellene a gazdákat és a földjeiket megművelő háztáji kiskertek tulajdonosait, hanem minden lehetséges módon támogatni azt a réteget, amelyik vesztegzár idején is állatot tart, zöldséget termel, kint a termőföldeken szánt és vet. Az élelmiszer-termelés éppolyan fontos feladat, mint amit az orvosok vagy a rendfenntartók végeznek. Több hónapos bezártság alatt, illetve az azt követő időszakban is sok mindent nélkülözhet az ember, egyetlen dolog kivételével: a mindennapi élelmiszert!