Vízkereszt (epifánia) napján az egyház Jézus megjelenését és a háromkirályok látogatását ünnepli a Betlehemben született gyermek Jézusnál.
2015. január 06., 18:022015. január 06., 18:02
Január 6-a az egyik legfontosabb keresztény ünnep, amely a téli ünnepek végét is jelenti. Isten nem a világi hatalomban, hanem a szeretet alázatában mutatkozik meg – mondta Ferenc pápa kedden vízkereszt ünnepén a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A pápa a három király Betlehembe való érkezéséről szólva homíliájában hangsúlyozta, hogy a napkeleti bölcsek az Istent kereső mai embereket jelképezik.
Olaszországban Vízkereszt piros betűs munkaszüneti nap, amelyen a Befana vízkereszti boszorkány ajándékot hoz a gyerekeknek. A Szent Péter-bazilika felé vezető sugárúton jelmezes felvonulással idézték fel a lóháton érkező háromkirályok jelenetét és nem hiányoztak a rút vízkereszti boszorkányok sem.
A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa a keleti katolikus és ortodox egyházak híveit is köszöntötte az általuk január 7-én ünnepelt karácsony alkalmából. Az ortodox egyház Jézusnak a Jordán folyóban való megkeresztelkedésére emlékezik, ilyenkor vizet szentelnek, ugyanakkor különféle néphagyományok jellemzik a napot.
Egyik látványos népszokás szerint a pap fakeresztet dob a vízbe, a férfiaknak pedig be kell úszniuk érte. A hagyomány szerint az, aki elsőként ér a kereszthez és sikerül kivinnie a partra, egész évben szerencsés lesz.
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
szóljon hozzá!