Hirdetés

Véget ért a NASA több mint egy éves Mars-utazás-szimulációja, melyben brassói származású önkéntes is részt vett

•  Fotó: NASA

Fotó: NASA

A Brassóban született, az Amerikai Egyesült Államokban mikrobiológusként tevékenykedő Anca Şelariu múlt héten lépett ki több mint egy év után abból a texasi kapszulából, melyben három másik önkéntessel együtt a Mars életkörülményeit igyekeztek kitapasztalni. A kísérlet során saját maguk termesztették a zöldségeiket, hogy táplálékhoz jussanak, különféle küldetéseket hajtottak végre a vörös homokon, és elvégeztek olyan alapvető teszteket, amelyek segíteni fognak a jövőbeli űrhajósokat a Mars-expedíciók során.

Krónika

2024. július 08., 19:262024. július 08., 19:26

2024. július 08., 19:312024. július 08., 19:31

A NASA Chapea-programjában részt vevő négy önkéntes – két nő és két férfi –

összesen 378 napot töltött a 160 négyzetméteres Mars Dune Alpha létesítményben, amit 3D-nyomtató segítségével építettek.

Hirdetés

Az ablaktalan létesítményt egyáltalán nem hagyhatták el, családtagjaikkal is csak korlátozottan kommunikálhattak. A program célja, hogy elősegítse, hogy a NASA ismét űrhajósokat küldhessen a Holdra, majd később a Marsra is.

A négy önkéntes nem volt képzett űrhajós, harminc és ötvenöt év közötti, természettudományos végzettséggel rendelkező, valamint ezer repült órát felmutatni tudó személyek jelentkezhettek a programba.

Az első misszióban, melyet két további is fog követni a tervek szerint, Ross Brockwell repülőmérnök, Kelly Haston biológus, Nathan Jones orvos és Anca Şelariu mikrobiológus vettek részt.

Anca Şelariu az Egyesült Államok haditengerészetének mikrobiológusa,

aki évek óta vakcinák kifejlesztésével, prionok (nem hagyományos fertőző ágensek, amelyek állatok és emberek fertőző neurodegeneratív betegségeit okozzák) átvitelével, génterápiák fejlesztésével és fertőző betegségekkel kapcsolatos kutatásokat vezet. Első diplomáját a Brassói Transilvania Egyetemen szerezte filológiából, ezután biokémiából szerzett diplomát a Montclair Egyetemen, New Jersey-ben, majd interdiszciplináris biomedikai tudományokból doktorált a Rutgers Egyetemen szintén New Jersey-ben – számolt be a Fanatik.ro

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés