Hirdetés

Önismereti kalandozás, lelki röntgen a szomatodráma

Helyfoglalás. A résztvevők fokozatosan tapasztalhatják meg, hogyan vehetik fel a kapcsolatot önmagukkal, az érzéseikkel és a saját testükkel •  Fotó: Oláh Eszter

Helyfoglalás. A résztvevők fokozatosan tapasztalhatják meg, hogyan vehetik fel a kapcsolatot önmagukkal, az érzéseikkel és a saját testükkel

Fotó: Oláh Eszter

Izgalmas önismereti kalandozásban vehettek részt azok, akik az úgynevezett SzomatoDrámát szerették volna kipróbálni tavaly Sepsiszentgyörgyön és Udvarhelyen. Az egynapos workshopra különböző témákkal érkeztek az érdeklődők: voltak, akik fizikai tüneteikre, mások a lelki elakadásaikra szerettek volna rálátni az önismereti foglalkozásokon.

Oláh Eszter

2023. január 15., 19:512023. január 15., 19:51

A program végén mindannyian felszabadultan, „aha-élményekkel”, új nézőpontokkal gazdagodtak, és izgatottan várják az újabb lehetőséget, hogy megmerítkezhessenek a belső világukban.

Játékos, élményalapú önismereti módszer

A szomatodráma egy játékos, önismereti módszer, amit dr. Buda László, magyarországi orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta alkotott meg tizenhárom évvel ezelőtt. Az ő nevéhez fűződnek az Ultrarövid Terápia, továbbá Mit üzen a tested? és Mit üzen a lelked? című könyvek is. Hatékonyságának köszönhetően a módszer – főként Magyarországon – viszonylag rövid fennállása óta nagy ismertségre tett szert.

Hirdetés

Dr. Buda László munkatársa és tanítványa, a csíkszeredai származású Kóka Izabella játékvezető úgy véli, ez annak tudható be, hogy

az élményalapú módszer mély, hatékony, és tűpontosan világít rá a lelkünkben zajló folyamatokra.

A foglalkozások alatt nincs mellébeszélés: a játék nem azt mutatja meg, amit a résztvevő látni szeretne vagy gondolni vél az adott helyzetről, hanem azt, ami a belső világában zajlik. „Olyan, mint egy lelki röntgen. A szomatodráma által pontosan rá tudunk látni azokra az elakadásokra, ami a fizikai vagy az életvezetési tüneteinket okozza. A játékokban a testi-lelki összefüggések mozgatórugóit ismerhetjük fel, régi sémákra bukkanhatunk rá, melyek akadályoznak bennünket. Mivel ez egy cselekvésorientált módszer, lehetőségünk nyílik arra, hogy még ott a játékban új irányokat, nézőpontokat próbáljunk ki.

Idézet
Megtapasztalhatjuk, hogy milyen fantasztikus érzés, mikor a saját kezünkbe vesszük a sorsunkat, hogy mi magunk tudunk tenni azért, hogy jobban legyünk,

megérezzük a saját felelősségünket, és talán azt is, hogy végre nem az elszenvedői, hanem aktív résztvevői vagyunk az életünknek” – világít rá a szakember.

Sokak számára ismert lehet az a pszichológiai tétel, miszerint gyerekkorban olyan viselkedésmintákat sajátítunk el, illetve generációs sémákat öröklünk, amelyek egykor a saját vagy a szüleink túlélését szolgálták. Felnőttként azonban sokszor akadályozhatnak és megnehezíthetik az előrehaladásunkat. Az első éveinkben történt események alapvetően határozzák meg a későbbi életünket. Korai traumáink újra és újra felbukkannak felnőttkorunkban is, és ha nem kezdjük el a gyógyításukat, nemcsak a mi életünket nehezítjük meg, hanem a gyerekeinkét és a körülöttünk élő emberekét is.

Nincsenek kész megoldások, ismert térképeket ajánlanak

Nincs kész megoldás, csak ajánlat – vallja ezt Sándorfi Tamás játékvezető, a KaFiBi közösség megalapítója is. Szerinte a szomatodráma egyedisége abban rejlik, hogy nem kész megoldásokkal dolgozik, hanem ajánlatai vannak. A játék alakulása pedig leginkább a főszereplőn múlik, és azon, hogy mit és mennyit enged felszínre jönni saját érzéseiből a játék során.

„Játékvezetőként nem mondhatom meg a főszereplőnek, hogy mit csináljon, csak ajánlatokat tehetek. Míg a családállítás a rend helyreállításán dolgozik, addig mi azt mondjuk, hogy kapcsolódj önmagadhoz, és érezd meg, mire van szükséged. Ebben a formában a főszereplő a saját igényei szerint tud haladni, játékvezetőként nincs más dolgom, mint ráhangolódni, illetve a tapasztalataim és tanulmányaim által ismert térképeket felajánlani. Ha ezt szem előtt tartom, a főszereplőm jól fogja magát érezni, mert megkapja azt az odaadást és figyelmet, amit mindenkinek meg kéne kapnia, amikor bajban van” – vázolta dr. Buda László munkatársa és tanítványa.

A szomatodráma egyik célja, hogy közelebb tudjunk kerülni az érzéseinkhez, ennek első lépése a felismerés, tudatosítás.

Ha ki tudjuk fejezni, ha el tudjuk sírni, meg tudjuk gyászolni a veszteségeinket, könnyebben feldolgozhatjuk a traumáinkat, és a testünknek már nem kell hordoznia ezeket a terheket. Ezt a biztonságos közeget teremti meg a szomatodráma-játék, ahol empatikus, magasan képzett, játékvezetők segítségével kerülhetünk közelebb önmagunkhoz.

Szomatodráma-foglalkozások Erdélyben is

Azok, akik szívesen megismerkednének a módszerrel, többféle lehetőség közül is választhatnak. Van a bevezető nap a szomatodrámába, ez egy egyszeri alkalom, vannak háromnapos elvonulások, az alapélmény elnevezésű, 80 órás tanfolyam és a játékvezetői képzés.

A tanfolyamok csak Magyarországon érhetők el, azonban az első két program hamarosan Erdélyben is felkerül az önismereti palettára, ugyanis Kóka Izabella és Sándorfi Tamás terveik szerint negyedévente látogatnának el foglalkozásokat tartani több romániai városban.

Elmondásuk szerint az elmúlt években nagyon sok erdélyi érdeklődő volt a programokon, és többen jelezték, hogy szívesen vennének részt rajtuk, ha elérhetőbb közelségben lennének.

Sándorfi Tamás és Kóka Izabella Galéria

Sándorfi Tamás és Kóka Izabella

De hogyan is zajlik egy szomatodrámanap?

A szomatodráma-játékok kis csoportban (max. 5-6 fő), intim közegben zajlanak. Nem kell mindenki előtt megnyilvánulni vagy beszélni a témáról. Egy rövid ismerkedés után ráhangoló, páros játékokkal kezdődik a nap, amely során a résztvevők fokozatosan tapasztalhatják meg, hogyan vehetik fel a kapcsolatot önmagukkal, az érzéseikkel és a saját testükkel. Hihetetlen, megható és talán „fura” élmény beszélni a testünkhöz, de a tapasztalat azt mutatja, hogy mély érzelmi folyamatok indulnak el a párbeszéd alatt.

A gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy szeressük magunkat, a testünket, hiszen ez az egyedüli dolog, ami egész életünkben velünk van, ezáltal tapasztalhatunk, örülhetünk, élhetünk...

A ráhangoló játékok után megalakulnak a kis csoportok. Itt lehetősége van mindenkinek behozni a saját témáját, ami foglalkoztatja őt, amihez a többi résztvevőt hívja segítségül. Az adott napon mindenki játszik a másik játékában. Kóka Izabella szerint sokszor felmerül a kérdés, hogy akik még nem vettek részt ilyen játékban, képesek lesznek-e játszani, belehelyezkedni a másik szerepébe. Többéves tapasztalata azonban arra enged következtetni, hogy amikor valakit megkínálnak egy szereppel, semmi másra nincs szüksége, mint hogy megfigyelje és engedje megnyilvánulni azt, ami benne megjelenik, ahogyan az adott helyzetben érzi magát.

„Akik teljesen le vannak választva az érzéseikről, nem tudnak empatizálni és együttműködni másokkal... Minden egyéb esetben érdemes eljönni, és kipróbálni, mert csak nyerhetünk vele” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy kinek nem ajánlják a szomatodrámát.

Test-lélek kapcsolata

A tapasztalt szakemberek szerint a résztvevők a saját játékuk mellett a rájuk ruházott szerepekből is sokat tanulhatnak. A kapott szerepek nagyon gazdagítók tudnak lenni, hisz teljesen új nézőpontokat lehet megtapasztalni, melyeket aztán be tudnak építeni a saját életükbe is. Sándorfi Tamás elmondta, sokszor az illető a saját játékából nem tud annyi mindent „kihámozni”, ám amikor egy másik játék szereplőjeként van jelen, rengeteg felismerés érheti. Kóka Izabella kiemelte, ez azért is van, mert

a résztvevő egy adott problémával érkezik, amit mindenképp meg akar oldani. A szomatodráma azonban nem probléma- és megoldásfókuszú, hanem játékos és kreatív módszer, amelynek mellékhatása lehet a gyógyulás.

Bár a módszerre jellemző a testet-lelket összekötő holisztikus szemlélet, a szakemberek fontosnak tartották kiemelni, hogy az egyes tünetekhez nem az ismert sablonos megközelítéssel fordulnak, hanem teljes nyitottsággal, prekoncepciók nélkül, a főszereplő érzésvilága felé. Ezért nincs soha két egyforma játék. Hangsúlyozták, a módszerrel bármilyen traumára, elakadásra rá lehet tekinteni, és ha az illető engedélyt ad magának, rengeteg „aha-élményben”, felismerésben lehet része.

Kóka Izabella szerint a testi tüneteken túl, kapcsolatrendszeri és párkapcsolati elakadásokkal érkeznek a legtöbben. „Legtöbb embernek az a gondja, hogy nem talál megfelelő partnert, nincs közös nyelv, egymásra hangolódás. Az az érzésem, mintha a kereslet és a kínálat elkerülné egymást, miközben mindkét fél kétségbeesetten keresi a párját” – magyarázta.

Rámutattak, a fizikai tünetek esetén kifejezetten ajánlják az orvossal való konzultálást is:

a szomatodráma nem helyettesíti az orvost, hanem visszahelyezi felelősséget a saját kezünkbe, hogy ami rajtunk múlik, azt tegyük is meg.

Járjunk utána, hogy mit üzennek a tüneteink, hogyan tartjuk fent őket, esetleg milyen „előnyökkel” jár számunkra a betegség. Tapasztalata szerint minél hosszabb időre nyúlik vissza egy krónikus tünet, annál mélyebben gyökerezik a probléma, amely mögötte áll. A test a betegségek nyelvén üzen nekünk, akár egy kisbaba, amikor sír. És akkor tudjuk jól érteni őt, meghallani, amit szeretne, ha szoros kapcsolatot ápolunk vele, ha rá tudunk hangolódni, mint egy elég jó anya a pici gyerekére. Minden tünet, betegség üzenet számunkra, hogy valami nem jó, nem jó irányba haladunk. Saját érdekünkben ennek érdemes utánajárni – emelte ki.

Biztató pillantás, hogy merre menjünk

Sándorfi Tamás a KaFiBi (Kapcsolat-Figyelem-Biztonság) közösségének a megálmodója, amely képzett, elismert szomatodráma-játékvezetők és szakemberek gyűjtőpontja. A módszer többéves lelkes gyakorlójaként azt szeretné, hogy a résztvevők minél színesebb körből tudjanak választani maguknak profi játékvezetőt. Saját megbetegedésének története után Sándorfi Tamás felajánlotta, hogy rendszeresen fog önismereti csoportokat tartani azoknak, akik súlyos betegséggel küzdenek, és anyagilag nem tudják megengedni maguknak a terápiákat.

Mint elmondta, a kezelőorvosával is egyeztetne, hogy a pácienseit küldje el ezekre a jótékonysági eseményekre. „Az életben sokszor nem tudjuk, merre menjünk, mert nincs megoldásunk, nincs rá mintánk.

Idézet
Ilyenkor jól jöhet, ha van valaki, aki egy biztató pillantással, egy jól irányított kérdéssel tovább tud lendíteni minket.

Ha azt érezzük, hogy már nincs út kifele, el kell indulnunk befele, kapcsolódni önmagunkhoz, belső erőforrásainkhoz, mert akkor válik igazán tartóssá a változás, ha nem kívülről készen kapjuk a megoldást, hanem belőlünk fakad, mert megdolgoztunk érte” – tette hozzá Kóka Izabella.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Megjelent a NÉKED zenekar első nagylemeze

Új korszak kezdődik a NÉKED történetében: Sodor a szél címmel megjelent csütörtökön a gyergyószentmiklósi zenekar első nagylemeze. Már látható a dalhoz készült videóklip is, amely vizuálisan is tovább mélyíti az album világát.

Megjelent a NÉKED zenekar első nagylemeze
Megjelent a NÉKED zenekar első nagylemeze
2026. január 15., csütörtök

Megjelent a NÉKED zenekar első nagylemeze

Hirdetés
2026. január 14., szerda

Megúsztuk a rekorddöntést: „csak” a harmadik legmelegebb év volt a tavalyi a feljegyzések kezdete óta

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.

Megúsztuk a rekorddöntést: „csak” a harmadik legmelegebb év volt a tavalyi a feljegyzések kezdete óta
2026. január 14., szerda

Havas fészekben álldogáló gólyák, üresnek tűnő etetők – mit tehetünk a madarakért télen?

A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.

Havas fészekben álldogáló gólyák, üresnek tűnő etetők – mit tehetünk a madarakért télen?
2026. január 13., kedd

Futárszolgálatok iránti bizalmat kihasználó, új típusú telefonos csalás terjed

Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.

Futárszolgálatok iránti bizalmat kihasználó, új típusú telefonos csalás terjed
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Szexmunkásokat foglalkoztató román bűnözőket fogtak el a román és a brit hatságok

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Szexmunkásokat foglalkoztató román bűnözőket fogtak el a román és a brit hatságok
2026. január 11., vasárnap

Megrongált autók egy TikTok‑kihívás miatt

A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.

Megrongált autók egy TikTok‑kihívás miatt
2026. január 11., vasárnap

Közel kéttucat szarvasmarha alatt szakadt be egy tó jege

Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Közel kéttucat szarvasmarha alatt szakadt be egy tó jege
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Édesburgonya: az édes a sóssal találkozik. Nem csak köret, de „főszereplő” is lehet

Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.

Édesburgonya: az édes a sóssal találkozik. Nem csak köret, de „főszereplő” is lehet
2026. január 10., szombat

Elérte a Déli-sarkot is a petrozsényi alpinista

Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.

Elérte a Déli-sarkot is a petrozsényi alpinista
2026. január 10., szombat

Kendama-őrület Romániában is: több mint fajáték – sport, közösség és nemzetközi siker

A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.

Kendama-őrület Romániában is: több mint fajáték – sport, közösség és nemzetközi siker
Hirdetés
Hirdetés