
A kolozsvári kiállításon több korosztály is jelen volt, pedagógusok és diákok egyaránt megcsodálták a kártyákat
Fotó: Ambrus Levente
Kezdetben a Tekergő Meseösvény Egyesület műhelyfoglalkozásain használták, majd iskolákban pedagógusok, egyéni fejlesztésen pszichológusok, könyvtárosok is igénybe vették a Tekergő Mesekártyákat. Hajós Erika mesemondó, a magyarországi közhasznú egyesület elnöke a színes alkotások céljáról, idei képzéseikről beszél a Krónikának.
2024. február 17., 09:092024. február 17., 09:09
– Nemrég a kincses városi közönség is megismerhette a Tekergő Mesekártyákat. Mekkora érdeklődés mutatkozott, illetve korábban még hol mutatkoztak be Starmüller Boróka alkotásai?
– A rögtönzött kiállítótér a Heltai FolkCenterben megtelt, több korosztály is jelen volt, pedagógusok és diákok egyaránt, a játékba mindenki bekapcsolódott. Első ízben Balatonbogláron 2022-ben a Szóperencián innen és túl – Mesekonferencia keretében tartottunk mesekártya-kiállítást, majd 2023-ban Nagyváradon a Posticum szervezésében, most pedig végre Kolozsváron is meg tudtuk mutatni ezeket a színes alkotásokat.
– A meseszövés és az önismereti játék is szerepel a kártyák felhasználási formája között. Milyen és kiket megszólító foglalkozásokon kerülnek elő a paklik?
– A fantázia határtalan, csak szabadon kell engedni. E célból készültek a kártyák, hogy a Tekergő Meseösvény Egyesület műhelyfoglalkozásain, képzésein segítsenek megnyitni a meselátó szemeket, mesehalló füleket.
Használják iskolákban pedagógusok, egyéni fejlesztésen pszichológusok, könyvtárosok, szociális munkások.
Hajós Erika (középen) szerint a fantázia határtalan, csak szabadon kell engedni
Fotó: Ambrus Levente
– Kétféle kártyapakli van: az egyik varázsajtókat illusztrál, melyek elvisznek bárhová, a másik varázsházakat, ahol mindig otthon érezhetjük magunkat.
– Igen, egyelőre ez a két pakli tekereg határon innen és túl, nagyon várjuk már a harmadikat, a játékötletek is gyűlnek hozzá. Bízom benne, hogy amint elkészül, az első helyszín, ahol bemutatjuk Kolozsvár lesz.
Fotó: Ambrus Levente
– A fantázia és a mese világát magukban éltető érdeklődők hogyan juthatnak hozzá a kártyákhoz?
– Egyelőre a forgalmazás nem zökkenőmentes, hiszen nem kereskedelmi vállalkozás vagyunk, hanem civil szervezet.
Mivel nincs rá anyagi forrásunk, nem találtunk támogatót, így csak kisebb tételben tudunk gondolkodni, amint az ára visszajön, akkor tudunk újabb adagot berendelni. Ezért előfordul, hogy várni kell pár hetet a kiszállításra, de igyekszünk minden kérést teljesíteni.
Starmüller Boróka (balra) kétféle kártyapaklit készített: az egyik varázsajtókat, a másik varázsházakat illusztrál
Fotó: Ambrus Levente
– Legközelebb hol állítják ki ezeket a színes alkotásokat, illetve milyen képzések szerepelnek még idén az egyesület tarsolyában?
– Február végén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatán a „7-et egy csapásra, szó-képfestő gyakorlati mesemondó és mesejátszó műhely” keretében találkozhatnak majd a pedagógusok a kártyákkal, itt meg is lehet vásárolni, március első hétvégéjén pedig Budapesten, szintén a képzés keretében. A további helyszínek még szervezés alatt vannak, a következő kiállítással pedig szeretnénk megvárni a harmadik pakli elkészülését.
Fotó: Ambrus Levente
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!