
Javier Bardem és Penélope Cruz a megnyitón
Fotó: Anthony Harvey/REX/Shutterstock
Aszgar Farhadi iráni rendező Nyílt titok című filmjének díszbemutatójával kedd este hivatalosan kezdetét vette a 71. cannes-i filmfesztivál.
2018. május 09., 11:132018. május 09., 11:13
2018. május 09., 11:292018. május 09., 11:29
A szemlét Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező és Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő, a zsűri elnöke együtt nyitotta meg. A hivatalos programban húsz másik alkotás mellett az Arany Pálmáért versenyző nyitófilm főszerepeit Penélope Cruz és Javier Bardem alakítják.
Az iráni rendező, aki kétszer vehetett át a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat: 2012-ben a Nader és Simin - Egy elválás története című alkotásáért, tavaly pedig Az ügyfél című drámáért,
Penélope Cruz szerint ez volt élete eddigi legnehezebb szerepe.
A Nyílt titok főhőse egy Argentínában élő spanyol nő, Laura (Penélope Cruz), aki - férje nélkül - két gyerekével a húga esküvőjére tér haza spanyolországi szülőfalujába, ahol találkozik gyerekkori barátjával és egykori szerelmével, Pacóval (Javier Bardem), és szembesül közös múltjukkal.
Az iráni rendező A múlt című Párizsban játszódó filmje után második alkalommal forgatott külföldön, idegen nyelven.
"Külföldön dolgozni kihívást jelent, ugyanakkor előnye is van, mert fontos kilépnie az embernek komfortzónájából" - mondta Aszgar Farhadi a francia sajtónak. Hozzátette, hogy nem akart "turistafilmet" készíteni Spanyolországról, megpróbálta elkerülni a kliséket. Főszereplőnek a kezdetektől Penélope Cruzra és Javier Bardemra gondolt, akik az életben is egy párt alkotnak, és kilencedik alkalommal játszanak együtt.
aki a testület nyolc - többségében női tagjával - Ava DuVernay amerikai filmrendezővel és Kristen Stewart színésznővel, további két filmsztárral, a francia Léa Seydoux-val és a kínai Csang Csennel, valamint a burundi énekes-dalszerző Khadja Ninnal, a francia rendező-producer Robert Guédiguiannal, a Szárnyas fejvadász 2049 kanadai rendezőjével, Denis Villeneuve-vel és Andrej Zvjagincev orosz rendezővel vonult fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén.
A Cate Blanchett vezette zsűri
Fotó: James Gourley/REX/Shutterstock
"A showbiznisz nem különbözik a világ más területeitől az ilyen problémák esetében" - utalt a zsűrielnök a megnyitót megelőző sajtótájékoztatóján a Harvey Weinstein hollywoodi producer szexuális visszaélései miatt hét hónappal ezelőtt a filmszakmában kitört botrányra, amely miatt a nők helyzetéről szóló filmek kiemelt szerepet kapnak az idei válogatásban. Cate Blanchett alapvető mentalitásbeli változást remél a jövőben.
A fesztiválon kampányt is indítanak a szexuális zaklatások ellen, röplapokon hívják fel a résztvevők figyelmét arra, hogy viselkedjenek megfelelően és egy ingyenesen hívható segélyvonalat is létrehoznak az esetleges áldozatok és szemtanúk számára, hogy jelenthessék az eseteket. Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtitkár emlékeztetett arra, hogy Harvey Weinstein többek között állítólag Cannes-ban is megerőszakolt és zaklatott nőket.
Az Egy nap című alkotás a fesztivál valamennyi szekciójában bemutatásra kerülő legjobb első filmet illető Arany Kamera díjért is versenyez, amelynek díjkiosztója május 19-én lesz a zárógálán.
A hivatalos megnyitó mintegy háromezres közönsége rövid részleteket is láthatott az idei válogatás filmjeiből. A nézők között foglalt helyett többek között Julianne Moore, Chiara Mastroianni, Isabelle Adjani, Cécile de France és Virginie Ledoyen.
Martin Scorsese legendás filmrendező
Fotó: Anthony Harvey/REX/Shutterstock
A megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban. Szerdán az egyiptomi-osztrák Abu Bakr Shawky első filmjét, egy leprásról szóló egyiptomi történetet, és az orosz versenyfilmet, Kirill Szerebrennyikovnak a brezsnyevi időszak Szovjetuniójának rockmozgalmáról szóló Nyár című filmjét. A sikkasztás vádjával moszkvai otthonában házi őrizetben lévő rendező nem lesz jelen a cannes-i bemutatón.
A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is kell jellemeznie a területet. Ezért a politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
szóljon hozzá!