
A lámpások fénye a jó cselekedetek szimbólumaként emlékeztet Szent Mártonra
Fotó: Facebook/Mikó Óvoda
Lámpás felvonulással, névnapköszöntőkkel, mulatsággal napjainkban is ünneplik Erdélyben a november 11-i Márton-napot, amelyhez több hiedelem is fűződik. A legismertebb legendákról és néphagyományokról, a jeles naphoz kapcsolódó kolozsvári gyermekprogramokról Cserey Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves beszélt a Krónikának.
2024. november 10., 16:052024. november 10., 16:05
– A november 11-i Szent Márton-naphoz sok legenda és hiedelem kötődik, melyik a legelterjedtebb?
– Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, többek között a koldusok, katonák, ló- és lúdtartók, szőlőművelők, hordókészítők és kádárok tisztelték védőszentjükként. A legenda szerint 334-ben a galliai Ambianum (Amiens) városkapuja előtt találkozott egy fázó koldussal. Köpenyét kettéhasította és egyik felét a koldus vállára terítette. A következő éjszaka álmában megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt az, akit koldusnak vélt.
Szent Márton ábrázolás Pannonhalmáról
Fotó: mariaradio.ro
Másik ismert legenda szerint Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban gágogásukkal elárulták, így kénytelen volt a püspökséget elvállalni. A közhiedelem úgy tartja, hogy emiatt kell Márton napján feltétlenül libahúst enni. A Szent Márton lúdja tulajdonképpen egy régi római étkezési szokásnak és hagyománynak a továbbélése lehet. Aesculapius (Aszklépiosz, a gyógyítás istene a görög-római mitológiában) ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ez az egyik legjellemzőbb, máig fennmaradt mozzanata a Márton-napnak. Ilyenkor vágták le és sütötték ki a legkövérebb libákat, ezzel biztosítva egész évre az elégséges, inkább bőséges ennivalót.
Az elfogyasztott liba csontjából jósoltak – ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros.
Cserey Both Zsuzsa néprajzkutató szerint a kalotaszegi és mezőségi falvakban ma is ünneplik a Márton-napot
Fotó: Facebook/Györkös Mányi Albert Emlékház
– Milyen hagyományok kapcsolódnak még a Márton-naphoz, illetve Erdélyben éltetik-e ezeket napjainkban?
– Ez a nap az állattartók körében határnapnak számít, a juhok számba adásának a napja. A magyar nyelvterület különböző részein, illetve az állatfajtáktól függően Szent Mihály (szeptember 29.), Vendel (október 20.), Dömötör (október 26.) és végezetül Szent Márton (november 11.) voltak az állatbehajtás jeles napjai. Ezen a napon a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdának (Márton vesszejeként ismerték), hogy azzal hajtsa ki tavasszal a jószágot a legelőre, és úgy tartották, ahány ága van a vesszőnek, annyit malacozik a disznó. Azt mondták: úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van.
Márton napjától befejeződnek a kint végzendő, szántóföldi munkák és ez az utolsó nap a karácsonyi böjt előtt, amikor még lehet enni, inni, mulatozni.
A kalotaszegi és mezőségi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Mivel ezen a vidéken igen gyakori a Márton név, ma is ünneplik névnapköszöntőkkel, mulatsággal.
Tündököljön élted ragyogó sugára,
neved napja légyen szívünk vígságára.
Igyál egyet, Márton, hogy jobb kedved légyen,
hogy ne érjen téged semmiféle szégyen.
Márton poharából mindenki részt végyen!
(Márton-napi köszöntő, Vasas Samu-Salamon Anikó Kalotaszegi ünnepek c. könyvéből)
Ugyanakkor az egyik legnépszerűbb szokás a lámpás felvonulás, melynek hagyománya német nyelvterületről terjedt el, a lámpások fénye a jó cselekedetek szimbólumaként emlékeztet Szent Mártonra.
A kincses városi Mikó-óvoda november 11-én délután szervez Márton-napi fénymenetet. „Óvodásokat és kisiskolásokat szüleikkel, nagyszüleikkel együtt, saját készítésű lámpásaikkal várjuk, hogy utat adjunk a fénynek, mely Márton jóságát hirdeti” – olvasható a felhívásban. A résztvevők a Kolozsvári Állami Magyar Színháztól indulva követik majd Mártont a lován, megkerülik a sétatéri tavat, majd a filagóriánál zsíros kenyérrel és meleg teával vendégelik meg őket. A hangulatról népzenészek gondoskodnak.
Szintén népi muzsikaszóra mulathatnak azok, akik november 16-án elmennek a széki Márton-napi bálba. A hagyományőrző eseményen gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínálnak programot.
A kolozsvári Mikó Óvoda idén is fénymenetre hívja az érdeklődőket
Fotó: Facebook/Mikó Óvoda
– A JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogram november 8-ai kiadása is a Márton-naphoz fűződő szokásokkal, népdalokkal, játékokkal várta a kolozsvári résztvevőket.
– Minden hónapban ki szoktunk választani egy bizonyos jeles napot és azzal kicsit alaposabban foglalkozunk. November 8-i JelesNapTárunkon a hangsúly a Márton-naphoz fűződő szokásokon volt. Libás játékokat, mondókákat és énekeket, libaetetést terveztünk, megtanultunk egy kalotaszentkirályi Márton-köszöntőt, a végén pedig töklámpást is faragtunk. Ettünk-ittunk, nehogy éhezzünk majd egy éven keresztül.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!