
Dimitri Vegas & Like Mike is fellép a jövő évi Vibe fesztiválon
Fotó: Facebook/Dimitri Vegas & Like Mike
Teljesült a Vibe fesztiválozók egyik kívánsága: a marosszentgyörgyi zenei rendezvényen a világ egyik legismertebb DJ-duója, Dimitri Vegas & Like Mike is színpadra lép.
2024. november 29., 18:372024. november 29., 18:37
A legnagyobb nemzetközi fesztiválok állandó sztárjai elfogadták a Vibe szervezőinek meghívását, és a tőlük megszokott energikus és látványos műsorral készülnek a 2025. július 3–6. közötti eseményre. A szervezők tájékoztatása alapján azonban nem csak miattuk érdemes jegyet váltani, a többi bejelentett fellépő is változatos zenei élményt ígér, úgy mint
Közleményükben arról is beszámolnak, hogy Vibe eredményes évet tudhat maga mögött, hiszen az új helyszín új távlatokat nyitott a fesztivál életében, lehetővé téve a hosszú távú tervezést és infrastruktúra-építést. Emellett a VIBE Street eseményei révén a fesztivál közösségformáló erejét sikerült kiterjeszteni az év más időszakára is. Ugyanakkor a résztvevői szám növekedésének köszönhetően
„A VIBE mára nemcsak a nyár egyik legjobban várt eseménye, hanem fontos szereplője Maros megye kulturális és gazdasági életének, és ezt tovább szeretné erősíteni 2025-ben is” – írták a szervezők, akik a december 2-től induló karácsonyi kampányról is megosztottak információkat.
Rámutattak, a Mystery Christmas Box by Plaza M elnevezésű dobozok egyedi meglepetéseket rejtenek, emellett tartalmaznak:
A vásárlással és árakkal kapcsolatos információk elérhetők a Vibe fesztivál honlapján és Facebook-oldalán.
A dicsőszentmártoni általános iskola néptánccsoportjaként indult, ma már Maros megye egyik legismertebb és legelismertebb amatőr tánccsoportja a Kökényes. A húsz éves múltra visszatekintő együttes vezetőjével Fodor Sándor Józseffel beszélgettünk.
Lezárta szombaton a rendőrség a londoni Tower egy részét, miután tiltakozók étellel kenték össze a brit korona kiállítási vitrinjének üvegét. A helyszínen négy embert őrizetbe vettek.
Hetedik éve tartotta meg hagyományos Mikulás-napi motoros felvonulását Sepsiszentgyörgyön a Független Motorosok Egyesülete. A Mikulás motoros segédei idén is több mint 2200 ajándékcsomagot vitt a háromszéki óvodákba, bölcsődékbe és intézményekbe.
A Google közzétette a romániai internetezők 2025-ös legnépszerűbb kereséseit. A toplistát politikusok vezetik, de új telefonok, a Squid Game sorozat, hagyományos báránydrob receptje és mesterséges intelligenciával kapcsolatos témák is szerepelnek.
Egy friss kutatás szerint a 12 éves kor előtt okostelefonhoz jutó gyerekeknél drámaian nő az elhízás, az alváshiány és a depresszió kockázata. A szakértők hangsúlyozzák, a túl korai okostelefon-használat komoly egészségügyi következményekkel járhat.
A biztosítótársaság 2025 januárjában, a dák műkincsek elrablása előtt figyelmeztette a Drents Múzeumot, hogy a vitrinek üvegei nem elég erősek. Ez be is igazolódott – közölte dokumentumokra hivatkozva a holland RTL Nieuws televíziós csatorna.
Harmincadik születésnapját ünnepli december 13-án a kincses városi Perspektíva Diáklap. A szerkesztőség szerint a jubileum nemcsak visszatekintés az elmúlt évtizedekre, hanem annak ünneplése is, hogy az újság a mai napig képes életben maradni.
Az önkéntesek világnapja alkalmából idén különleges kezdeményezésre hívja a természetbarátokat és segítőkész önkénteseket a Milvus Csoport: december 13-án faültetést szerveznek a 2025-ös év veszélyeztetett fajának választott szalakóta védelmében.
A Vidraru víztározó leeresztése során egy több mint 25 éve rejtélyes körülmények között eltűnt turistahajó roncsai kerültek elő. Az 1990-es években elsüllyedt hajó fémváza erősen korrodált állapotban van, de még mindig felismerhető az eredeti formája.
Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.
szóljon hozzá!