A vitorlások után immár „hazai vizeken”, Aradon
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Tizennégy éves korában volt először hajón az aradi Bálint Botond, és öt éve ő maga is vezet vitorlásokat. A tengerészéletbe nyilván nem a Maros-parti városban kóstolt bele, hanem az Adrián, amelyre évente többször is kihajózik: versenyeken vesz részt vagy nyaral a családjával, esetleg a barátaival, de a lényeg, hogy minél több időt a fedélzeten és a tengeren tölthet. Számára szenvedély, hobbi, sport a vitorlázás, de – utolsó éves egyetemistaként – reméli, hogy hivatásává is válhat. Tavaly nagy megtiszteltetés érte, ugyanis november végén, december elején – magyar nyelvterületről egyedüliként – három hetet tölthetett el az Ománi Királyi Haditengerészet Shabab Oman nevű tanulóvitorlásán, megismerkedhetett egy háromárbócos óriás kezelésével, a matrózélettel és az ománi kultúrával. Az arab országban szerzett élményeiről és szenvedélyéről, a vitorlázásról mesélt a Krónikának Bálint Botond.
2026. január 24., 19:002026. január 24., 19:00
– Hogyan került kapcsolatba a vitorlás hajókkal, hiszen Arad igencsak távol esik még a legközelebbi tengerparttól is?
– Tizennégy évesen voltam először a tengeren, akkor vitt el egy közeli ismerősünk, Szabó Roland nyaralni, s nekem nagyon megtetszett. Miután betöltöttem a tizennyolcat, részt vettem életem első hajóversenyén, Horvátországban az Adriai-tengeren, és azóta minden évben megyünk versenyezni, együtt nyaralni.
– Mekkora hajók ezek?
– Negyven-ötven lábasak, azaz tizennégy-tizenhét méter hosszúak, egyárbócos vitorlások. Jogosítvány kell ahhoz, hogy vezethessünk egy ilyen hajót, ugyanúgy, mint az autók vagy motorkerékpárok esetében.
14-17 méter hosszú hajókkal szelik a habokat
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
A képesítést meg lehet szerezni a tengeren, és külön kategóriák vannak:
A már említett Szabó Roland révén, a Sailing Pass klubon keresztül lehet például Aradról is beiratkozni, én ezt az utat jártam, ezt ismerem. Horvátországban zajlik a képzés, megtanítanak parkolni, navigálni, az egész egy egyhetes folyamat. Amúgy engem mindig is vonzott a vitorlázás.
– Kell-e valamilyen fizikai vagy lelki, szellemi adottság, felkészültség?
– Az angol nyelv ismerete feltétel, de azonkívül nem nevezném nehéznek, főleg fizikailag nem. Lelkileg kicsit megterhelő, ugye, minden új, vízen vagyunk, a hajó, amikor parkoljuk, folyton mozog, szóval nagyon kell figyelni az áramlatokra, hogy honnan fúj a szél, szóval be kell „kalibrálni”, hogy fogunk beparkolni.
– Ha már megszerezte a képesítést, az Atlanti-óceán áthajózása is a távlati tervek között szerepel?
– Abszolút! De Szabó Roland – akit a mentoromnak tekintek – a figyelmembe ajánlotta, hogy arra az útra olyanokkal kell menni, akik elviselik egymást, tudnak alkalmazkodni, mert három hétig össze vagyunk zárva – csak odafelé ennyi az út, aztán vissza is kell jönni.
Összeszokott társaság
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
De a közeljövőben, két-három év múlva, remélem, én is átkelhetek az Atlanti-óceánon.
– Az én gyerekkoromban a vitorlázás iránt érdeklődők példaképe Fa Nándor volt, aki annak idején a Szent Jupáttal körbehajózta a Földet. Vannak-e ilyen álmai, mondjuk egy Föld körüli út?
– Nagyon szívesen megtennék egy Föld körüli utat. A barátom, Szabó Patrik, Roland fia, szerintem benne is lenne, de még egyelőre nem gondolkodtam ekkora távban.
– Összesen hány év hajózási tapasztalat van már ön mögött?
– Öt.
– S ez mire elég?
– Attól függ, hogy milyen gyakran megy az ember vitorlázni. Én évente öt-hat alkalommal jutok el, aminek kilencven százaléka verseny, mert azt én jobban szeretem. Ezenkívül a családdal vagy a barátokkal is elmegyünk egy-két hétre hajóval nyaralni. A versenyeket több kategóriában rendezik meg, vannak napi szintű, rövid távú versenyek, de háromnapos vagy egyhetesek is. A rövid távú olyan, hogy kimegy a kikötőből a mezőny – a legnagyobb létszámú, amin én részt vettem, kilencven hajós volt –, és a szigetek közötti pontokat kell érinteni, vagy az up and down, amikor kiraknak egy bóját, se fel-le kell járni.
A versenyzés a kedvence
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
Vannak hosszú távú versenyek is,
és mint a katonák, vezényszóra feküdtünk, keltünk. Tízen voltunk a hajón, s mentálisan eléggé megdolgoztatta az embert.
– Gondolom, a felkészültségen és a tudáson kívül nagyon fontos, hogy az ember mennyire ismeri a tengert, a szeleket, mennyire tapasztalta ki az áramlatokat. Ehhez mennyi idő kell?
– Rolandék, amikor elkezdtek hajózni, körülbelül húsz éve, a saját bőrükön tapasztaltak ki mindent, nekik nem volt mentoruk. Ők fedezték fel, hogy a szigetek között hova lehet parkolni, milyen szélben miként kell reagálni, az áramlatok, sodrások hogyan befolyásolják a hajót. Nekem egyszerűbb volt, mert én mindig a társaságukban hajóztam, és már el tudták magyarázni a tudnivalókat.
Hasznos egy ilyen társaságba belecsöppenni, ha valaki hajózni akar, mert így meg tudja tanulni az ember, és nem kell ugyanazokon az akadályokon átmenjen, mint mások.
– Bizonyára felelősségre is nevel ez az egész.
– Nagyon nagy felelősségre nevel! Legelőször, amikor egyedül vezettem hajót, a baráti társasággal mentem nyaralni, 19 éves voltam, és a többiek velem egykorúak. Tizenegyen tartózkodtunk a hajón, és azért volt mit menedzselni, nehogy megüssük a hajót... de elsősorban a biztonság a fontos!
És az alkoholfogyasztást is kordában kell tartani, nehogy valaki túllépje a határt, ne adj’ Isten, vízbe essen, vagy valami butaságot csináljon. Legelőször nagyon izgultam, de mikor ezen szerencsésen túljutottunk, rájöttem, hogy lehet kezelni ezeket a helyzeteket. Ilyenkor, ha én viszem a társaságot, az nem annyira kikapcsolódás, mert nagyon kellett figyelni. Szóval, megértő, együttműködő társaságot kell választani, amit nehéz előre kiválasztani. Úgy mondanám, hogy nem mindenkit kell feltétlenül elvinni hajózni.
– Volt már valamilyen rázós helyzet?
– Megtörtént egyszer, hogy egy este lementem, és fura szag volt a hajótestben. Körülnéztem, felemeltem a lépcsőt, de nem láttam semmit, ám ahogy elment mellettünk egy hajó és a miénk megbillent, láttam, hogy a motortér alján lötyög az olaj – kifolyt az egész motorolaj, és már nem indult a motor. Szerencsémre ott volt Roli, és elvontatott a kikötőig.
– Ilyenkor a vitorlának nem veheti hasznát?
– Nem, mert le voltunk parkolva. Ha nagyon erőltettem volna, ki tudtunk volna állni vitorlával, de nem fújt a szél. Olyankor megáll a tudomány, mert ha nem fúj a szél, akkor annál rosszabb nincs, hogy nem tudod használni a motort.
A versenyek biztonságosabbnak tűnnek, mert ott mindenki maximálisan figyel, koncentrálnak, nehogy baj történjen. De például az Adria-kupán volt, hogy a bóra fújt – a bóra szél nagyon erős, ami a hegyek felől fúj, rendkívül erős széllökésekkel, s olyankor nagyon kell figyelni, be kell úgymond reffelni a vitorlákat, ami azt jelenti, hogy csökkenteni kell a felületüket, mert másképp bedől a hajó és nem tudott kontrollálni.
Ez megint mentálisan megterhelő volt, de segített abban, hogy magabiztosabbak legyünk a nehéz körülmények között.
– Mit ajánl annak, akinek felkeltette az érdeklődését a hajózás iránt, merre induljon el?
– Az aradi társaságot keressék, a Sailing Pass klubon keresztül. El lehet jönni az eseményekre, és ott bele lehet kóstolni, aztán mindenki eldönti, szeretné-e. Nagy felkészülés nem kell hozzá…
– Az úszni tudás azért ajánlatos…
– Igen, de ismerek két-három személyt, akik nem tudnak úszni, ugyanakkor imádnak hajózni. Ha valaki jogosítványt szeretne, ahhoz el kell mennie Horvátországba, a felkészülés lehet egy-két hét, az is a tengeren történik. Az ára kategóriától függ:
A görögöknél néha nem fogadják el, de attól függ, hogy milyen hajót bérelne az illető. A C-kategóriás jogosítvány, ami jó szinte mindenre, ennek körülbelül a kétszeresébe kerül.
Ománban belekóstolt a matrózéletbe
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
– Mi volt eddig a legérdekesebb, vagy a legizgalmasabb kaland, vagy ami személy szerint a legkedvesebb emlék?
– A legkedvesebb emlékek az Adriához kötődnek, amikor napi futamokra megyünk versenyezni. Az utóbbi egy évben az Adria-kupa volt a legemlékezetesebb ebből a szempontból. Ez Magyarországon a legnagyobb hajósverseny – tengeri kategóriában, mert ott ugye a Balatonon versenyeznek a vitorlázók.
Számomra az a legjobb, amikor A-pontból elmegyünk B-be, ott megpihenünk, aztán B-ből C-be, és közben vannak négy-ötórás versenyek, majd visszafelé egy hosszú verseny.
Az Adria-kupa rendszeres résztvevője Bálint Botond az aradiakból álló csapattal
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
A leghosszabb táv, amit eddig megtettem, a Palermo–Monte Carlo verseny volt, de azután a hajót vissza kellett hozni Horvátországba. Milazzóból, Szicíliából indultunk, s egészen Rogoznicáig mentünk, így a nyáron sikerült majdnem egyhuzamban körülbelül ezer mérföldet hajózni.
– Milyen érzések kerítik hatalmába, amikor kint van a nyílt vízen, és a saját, no meg a társak tudására bízza magát, de azért mégis a természet az úr?
– Elmondani sem tudom, milyen szabadságérzést nyújt! Emellett nagyon sokat jelent nekem a csapatmunka, az nélkülözhetetlen.
Ugyanannyi pénzért, amennyiért befizet az ember egy all inclusive hotelbe, elmehet egy hajóra, de az élmény tízszer nagyobb. Nyugodtabb, szebb, olyan vizeket fedezhet fel, ahová csak hajóval lehet eljutni, szigeteknél lehorgonyozni, és még sorolhatnám.
Olyan helyeket fedezhet fel, ahová csak hajóval lehet eljutni
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
– Hogyan fogadta a családja, amikor erre adta a fejét?
– A családom mindig biztatott, hogy azt csináljam, amit szeretek. Mind a nagyszülők, mind a szülők, és a barátaim is támogattak ebben, nagyon köszönöm nekik ezt. Egyébként a családtagjaim is szeretnek hajózni. Édesapám is megszerezte jogosítványt és a testvérem is. A húgomnak például tizennyolc évesen hamarabb lett hajóvezető engedélye, mint jogosítványa gépkocsira. Édesanyámnak még nincs, de nem is kell, mert visszük majd mi…
– A hajózás a továbbiakban is főszerepet játszik majd az életében, akár versenyzőként, vagy túravezetőként, vagy vitorlásoktatóként?
– A legnagyobb célom az, hogy profi versenyző legyek, mert az az álmom, hogy a versenyzésből keressem meg keresetem. Másrészt utazásszervezéssel, hajók bérbeadásával is szeretnék foglalkozni, túrákat szervezni. Az oktatásra még nem gondoltam, de lehet, hogy az is tetszene. Jelenleg utolsó éves vagyok a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ahol menedzsmentet tanulok. Kerestem, hogy van-e valamilyen vitorlázással kapcsolatos egyetem Romániában, de nem találtam, a B-terv pedig a katonaság volt számomra, de sikerült bejutnom az egyetemre Kolozsváron, és remélem, ennek a hasznát veszem a továbbiakban, a hajózásban is.
– Tavaly az Ománi Királyi Haditengerészet pályázatán nyert egy utazást Ománba. A katonai flotta gyakorlóvitorlásán többedmagával tölthetett el három hetet novembertől december elejéig. Hogyan sikerült kijutnia, és milyen élményekkel gazdagodott?
– Szabó Roland ismeri Horváth Csabát, aki Magyarországon híres a szakmában, rengeteg szakkönyvet írt, és egy tall ship-et szeretne építeni. Ez egy ilyen 30-40 méternél nagyobb vitorláshajó, két- vagy háromárbócos, Magyarországnak ilyenje még nincs. Horváth Csaba tagja a Sail Training International nevű szervezetnek, amely az összes ilyen tall ship-et tömöríti úgymond.
A tall ship (magas vitorlás) egy gyűjtőfogalom, amely a nagyméretű, klasszikus, sok árbócos vitorlásokat takarja, amelyek emlékeztetnek a 19. századi kereskedelmi hajókra, de ma már modern célokra is szolgálnak. Bár nincs szigorú definíció, a Sail Training International szervezet besorolása szerint méret (40 m felett) és vitorlázat típusa (pl. brig, barque, szkúner) alapján osztályozzák, de leggyakrabban nagy, történelmi jellegű vitorlásokat jelöl, amelyeken gyakran vitorlástréninget tartanak.
Ő biztatott, hogy jelentkezzek a felhívásra. Százvalahányan jelentkeztünk a húsz helyre, szóval eléggé nagy szerencsém volt, hogy kiválasztottak. A házigazdák részéről az volt a cél, hogy bemutassák az országukat, Horváth Csaba részéről pedig az, hogy megmutassa, igenis, eljuthatnak ilyen helyekre még a nem hagyományos hajós nemzetek is.
– Ha jól értem, akkor magyar nyelvterületről, nemcsak Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéből egyedüli magyarként volt ott.
– Igen, egyedüli magyarként, erdélyi magyarként. Egyébként 89-an voltunk a hajón, és csak angolul beszéltem három hétig:
Budapestről repültem Muscatba, Omán fővárosába. Én voltam az első, aki megérkezett, s nagyon kedvesek voltak velem. Lefeküdtem, s mire felébredtem, már tele volt a hajó. A szobatársam három ománi volt, egy svéd és egy ausztrál fiatal.
Az ománi vitorláson eltöltött időszak örök emlék Bálint Botond számára
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
Bemutatták nekünk a hajót, elmagyarázták, kinek, milyen szerepe lesz, beosztottak bennünket négy csoportba, és váltásban dolgoztunk, például éjféltől hajnali négyig a mi csoportunk volt talpon, aztán cseréltünk. De nem dolgoztattak túl bennünket, ha valakinek valami baja volt, nyugodtan szólhatott, hogy rosszul van, vagy nem bírja az iramot, vagy tengeri beteg. Nagyon nagy élmény volt, kellett takarítani, segíteni mindenben, de a hangsúly a hajózáson volt. Felmásztunk az összes árbócra: erről a hajóról – Shabab Oman, ami Ománi Fiatalságot jelent – azt kell tudni, hogy
Harminckét vitorla volt, s mindegyiknek vagy tíz kötele.
Shabab Oman
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
– Említette a tengeri betegséget: ez gyakran előfordul?
– Igen, de ott volt legalább vagy öt tanonc, akik életükben nem hajóztak még. Rajtuk látszott, hogy rosszabbul érezték magukat, de amikor helyrejöttek, tovább dolgoztak velünk.
– Egy teljesen más kultúrába csöppent bele, hogyan viszonyultak a külföldiekhez?
– Az arabokról addig nem tudtam semmit, nem volt közvetlen kapcsolatom velük, és beismerem, volt némi előítéletem, de most már ki merem jelenteni, hogy ez egyik legkedvesebb népség, akiket valaha megismertem. Viccelődtek, figyeltek ránk, mindig kérdezték, jól vagyunk-e.
Könnyen barátkoztak, és ez segített abban, hogy megismerjük az országukat. Nemcsak hajózni vittek, hanem elmentünk a városba is, hagyták, hogy vezessek, bemutatták a kultúrájukat, a mecseteket, a hajón is mindennap ötkor imádkoztak, s már hajnali ötkor hallatszott a hangszórókból a müezzin.
Az ománi kultúrával is megismerkedett. Bálint Botond balról a második
Fotó: Bálint Botond személyes archívuma
– Mi az, amit szakmailag hasznosíthat majd a jövőben az ott tanultakból?
– A navigációs ismeretek, meg az, hogyan is működik ez a tall ship, mert nagy koordináció kell ahhoz, hogy csak megforduljon vagy irányt váltson a hajó. Megtanultuk, hogy kell beállítani a vitorlákat, mert ezek négyszögű, nem háromszögű vitorlák, mint amilyenekkel eddig találkoztam. Engedtek kormányozni, elmagyarázták a csínját-bínját, egyszóval mindent megmutattak a hajón.
– Mi a következő úticél?
– Idén is részt veszünk az Adria-kupán, megpróbáljuk újból megnyerni. Azonkívül jelentkezni fogok egy ilyen nagyhajó-versenyre, ugyanis ezeknek a tall shipeknek is megvan a vetélkedőjük. Negyven-ötven hajó köröz Anglia körül, aztán Norvégia és Dánia vizein. A Sailing Pass klubbal részt szeretnénk venni a spanyolországi Copa del Rey nevű versenyen, azaz a Király-kupán, amit a spanyol uralkodóház szervez, azt hiszem 70 éve. Nagy célt tűztünk ki magunk elé, ugyanis szeretnénk megnyerni az amatőr kategóriát.
– Mit is kívánhatnék búcsúként szaknyelven?
– Jó szelet!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
„Háromsávos úton haladva” a gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt megszólítja az Evilági zenekar, amely idén ünnepli első lemezének és egyben megalakulásának 15. évfordulóját. Orbán Ferenccel, a sepsiszentgyörgyi együttes vezetőjével beszéltünk.
Megteltek a sípályák Székelyföldön és Erdély-szerte, egyre többen keresik a havas hegyek kínálta téli kikapcsolódást. Kovács Zoltán Róbert hegyimentő a síelés, a túrasízés és a téli túrázás legfontosabb tudnivalóira hívja fel a figyelmet.
Fiatal, aranyfejű oroszlánmajmot próbált egy román férfi Olaszországba csempészni – a szűk ketrecben szállított, sérülékeny, veszélyeztetett egyedet kislányának szánta ajándékba – tájékoztatott kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hétfőn késő este Erdély több településéről is megfigyelhető volt a sarki fény, avagy az aurora borealis. Popa Armand amatőr csillagász szerint a jelenségnek az volt a különlegessége, hogy szabad szemmel is láthatták a szerencsések.
A marosvásárhelyi Rocksuli életében a félévzáró gálaműsor nem csupán egy koncert, hanem egy hosszú tanulási folyamat összegzése is. Január 28-án olyan diákok állnak színpadra, akik hangszeres tudásuk mellett kitartást, együttműködést is tanultak.
A Krónikánál hisszük, hogy az olvasás nem csupán szabadidős tevékenység, hanem egyrészt csendes, mégis erőteljes párbeszéd önmagunkkal és a világgal, másrészt egy könyv közösségteremtő élményt is ad.
Craiova tiszteletbeli polgárává avatják azt az indiai vendégmunkást, aki megmentette a befagyott tóba esett 5 éves kislány életét.
Nemcsak csíp, de karakteres ízt is kölcsönöz az ételeknek a torma – akár húsos étkek mellé fogyasztjuk, akár pár hozzávalóval együtt salátafélét készítünk belőle.
A mobiltelefonok inkább az internethez való hozzáférés eszközévé váltak, mint a beszélgetés eszközévé.
Sokkoló eset történt az Egyesült Államokban: Pennsylvania államban egy 11 éves fiú lelőtte az apját, miután az elvette tőle a játékkonzolját.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!