Hirdetés

Elő a cifra népviselettel! Kalotaszegi muzsikától és rockzenétől is hangos lesz a magyar napokon Bánffyhunyad

Idén is lesz felvonulás és népviseleti mustra •  Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok

Idén is lesz felvonulás és népviseleti mustra

Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok

Kicsiket és nagyokat egyaránt megszólít, illetve szó szerint megmozgat a hétvégén Bánffyhunyadon szervezendő Kalotaszegi Magyar Napok.

Bede Laura

2024. július 12., 18:322024. július 12., 18:32

2024. július 12., 18:352024. július 12., 18:35

A szombati nap ugyanis minifoci-bajnoksággal és családi futóversennyel indul, valamint a résztvevőknek délután lehetőségük nyílik megcsodálni Kolozs megye szebbnél szebb tájait bicikliről, a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra keretében. A szabadságharc kiemelkedő alakjára ugyanakkor Péntek László A Vasvári Pál vezette Rákóczi-szabadcsapat Kalotaszegen című előadásával is megemlékeznek.

A rendezvénysorozat első napján a gyerekeket többek között kerekítő-mondókázóval, állatsimogatóval, természettudományos kísérletekkel, íjászattal, régi fegyverek bemutatásával várják. A felnőtt közösség az idén márciusban felavatott Ravasz László közösségi házban megtekintheti a Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület népművészeinek, valamint a Csigadomb alkotótábor művészeinek munkáit, illetve a muszuly, bagazia időbeni változásairól és helyi jellegzetességeiről is megtudhat érdekességeket.

Hirdetés

korábban írtuk

Magyar óvodája után magyar ház jellegű közösségi tere is lesz Bánffyhunyadnak
Magyar óvodája után magyar ház jellegű közösségi tere is lesz Bánffyhunyadnak

Bánffyhunyad magyarságának találkozási lehetőséget kínálva magyar ház jelleget öltene a szombaton felavatandó Ravasz László közösségi ház. Jakab Mihály Gyula lelkipásztor a magyar kormány támogatásával megújult épület rendeltetéséről beszélt lapunknak.

Késő délután, este a zenéé lesz a főszerep a Barcsay-kertben: előbb az indie folk stílust képviselői Mano & Gregor kolozsvári együttes lép színpadra, majd a gyergyószentmiklósi No Sugar csap egy pörgős pop-rock bulit.

A hagyományokhoz híven a vasárnap a népviseletről, muzsikaszóról és néptáncról szól. A Kalotaszegi Magyar Napok fénypontjának tekinthető, a tájegység számos településének tradicionális ruházatát bemutató felvonulás és népviseleti mustra 14 órakor kezdődik, az alábbi űrlap kitöltésével lehet regisztrálni: https://forms.gle/dN4srXmrG7yWmTxR6.

A szervezők ugyanakkor keresik a Kalotaszegi Madonnát, azaz a legszebb pártás lányt, és a legszebb népviseletes családot/párt.

A rendezvény Facebook-oldalán lájkverseny alapján dől el, kik jutnak be a döntőbe, ahol szakmai zsűri dönt a díjazottakról. Az eredményeket vasárnap délután hirdetik ki a Barcsay-kertben.

Ugyanitt kap helyet a kalotaszegi zenészek találkozója, a néptánccsoportok, népdalénekesek előadása, Vigh Ibolya énekművész nótaelőadása, valamint a Szalai Katalin kalotaszegi ruhakollekcióját felvonultató divatbemutató.

korábban írtuk

Ruhakollekcióján örökíti tovább a kalotaszegi mintakincseket Szalai Katalin bánffyhunyadi divattervező
Ruhakollekcióján örökíti tovább a kalotaszegi mintakincseket Szalai Katalin bánffyhunyadi divattervező

Régi álma vált valóra Szalai Katalinnak azáltal, hogy nemrég létrehozta kalotaszegi motívumokkal díszített ruhakollekcióját. A bánffyhunyadi divattervező a kreációk megalkotásáról, a népművészethez fűződő viszonyáról és céljairól beszélt a Krónikának.

A Kalotaszegi Magyar Napok zárasaként pedig a „Királylány”, „Félember”, „Küzdj az álmodért” slágereket, valamint új dalait hozza el a magyarországi Hooligans rockegyüttes.

A rendvénysorozat teljes programkínálata elérhető a Facebook-eseményben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés