
A pályaudvarokon egy héten át gyakoribb lesz a rendőrségi jelenlét
Fotó: RAILPOL
A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 7. Rail Action Week elnevezésű akció keretében 2023. szeptember 25-én 7 órától október 2-án 7 óráig Európa-szerte – többek között nálunk is – fokozott ellenőrzést tart a rendőrség.
2023. szeptember 22., 11:502023. szeptember 22., 11:50
A szervezet közleménye szerint az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására és fokozására. A RAILPOL által koordinált akció célja elsősorban az, hogy megelőzzék a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megsértését, továbbá azt, hogy a vasúti jelzőberendezéseket, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközöket, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközöket megrongálják.
A Magyar Rendőrség honlapja, a Police.hu tájékoztatása szerint az ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordítanak a mozgó vonatokra történő fel- és leszállásra, valamint a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekmények megelőzésére.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!