Hirdetés

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

jótékonysági futás

Tíz év alatt több mint 10 ezer kilométert futottak a jótékonysági mozgalom résztvevői

Fotó: Haáz Vince

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla, az egyesület alapítója szerint azonban az adománynál sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek a nehéz sorsú kicsiknek, fiataloknak. A nagykárolyi születésű, Magyarországon élő karitatív futónagykövet a kezdeményezés első kiadásáról, a gyerekekkel való kapcsolattartás fontosságáról, az idei, jubileumi futás üzenetéről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. július 06., 09:042025. július 06., 09:04

Tíz évvel ezelőtt rajtolt Déván az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány első jótékonysági futása, azóta több mint 10 ezer kilométert futottak a mozgalom résztvevői, ezáltal adományokkal segítve többek között erdélyi, kárpátaljai és vajdasági gyermekotthonokat. Gui Angéla, az egyesület alapítója a Krónikának felidézve elmondta, az első, Dévától Budapestig tartó futás szervezése fantasztikus élmény volt, öt nap alatt 500 kilométert tettek meg, és 5 millió forintot sikerült összegyűjteni.

„Azt hiszem, akkor inkább a szívem vitt előre, kevésbé a szervezettségem és a lábam. Az 500 kilométer alatt, de már a szervezése során is úgy éreztem, mintha belecsöppentem volna egy másik világba, vagy egy másik bolygóra kerültem volna,

Hirdetés

ahol az emberek nemcsak futnak, hanem segítenek is másokon, ahol egy más szintű kapcsolódás alakul ki a futók között.

Hihetetlen érzés volt, hogy egy időben könnyű és nehéz is segíteni másokon, hiszen semmi rendkívüli nincs abban, hogy valaki szervez egy jótékonysági eseményt, de ezt a távot iszonyat nehéz az ultrafutóknak teljesíteni, akiknek ezúttal is nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy az elmúlt évtized alatt nekik köszönhetően is mozgalommá nőtte ki magát ez a kezdeményezés” – magyarázta a nagykárolyi születésű, Magyarországon élő karitatív futónagykövet.

Aki szerint az elmúlt tíz évben az emberek hite és lelkesedése tartotta életben ezt a rendezvényt, valamint az a sok-sok szeretet, amit azoktól a csatlakozóktól kaptak, akik akár 100 méterre – mondjuk egy ovis csapat –, akár 100 kilométerre álltak be.

jótékonysági futás Galéria

Gui Angéla szerint a futás során önmagukhoz szeretnének közelebb kerülni

Fotó: Haáz Vince

Ugyanis a jótékonysági események résztvevői az elmúlt években olykor több száz, gyermekotthonban nevelkedő kicsivel, fiatallal közösen futottak be határon túli intézményekbe, ahol a nehéz sorsú támogatottaknak sportcipőket adtak át, helyenként gyermekfesztivált tartottak, útközben pedig véradási akciót szerveztek.

„Számomra a jótékonysági futás nem feltétlenül egy sportesemény, ez valami egészen másról vagy többről szól, hiszen mi nem valakiket akarunk legyőzni, vagy valakiknél szeretnénk gyorsabbak lenni, hanem önmagunkat szeretnénk legyőzni, és önmagunkhoz szeretnénk közelebb kerülni. Egy hosszú távfutás alatt egy belső utat is megteszünk.

Idézet
Amikor több száz kilométer megtétele után célba érünk a gyerekekkel, akkor tulajdonképpen üzenetet viszünk számukra, mégpedig azt, hogy ők is fontosak valakiknek” – hangsúlyozta Gui Angéla.

Hozzátette, olyan gyerekeket kell elképzelni, akikről nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni szüleik. Viszont, amikor azt látják, hogy számukra első alkalommal még idegen emberek ezerszer többet tesznek meg értük, mint saját szüleik, belátják, hogy ők is fontosak.

jótékonysági futás Galéria

A sportcipőkön kívül célokat és élményt is kaptak a gyermekotthonok lakói

Fotó: Rab Zoltán

„Igazából ez a lényege ennek a jótékonysági futásnak, hogy nemcsak egyszeri alkalommal megyünk a gyerekekhez, átadjuk a sportcipőket és soha többet nem találkozunk, hanem rendszeresen visszajárunk, folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot. És ez az, ami sokkal fontosabb egy adománynál: célokat viszünk. Persze pénz kell ahhoz, hogy meg tudjunk venni egy pár cipőt, de mi célt és élményt is adunk mellé. Segítünk a gyerekeknek, hogy megtegyék első lépeseiket, első kilométereiket, és évről-évre visszajárunk, ezért tudják, hogy számíthatnak ránk” – részletezte a magyarországi alapítvány vezetője.

korábban írtuk

Közel ötszáz nehéz sorsú gyerekkel együtt értek célba az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői Gyergyószárhegyen
Közel ötszáz nehéz sorsú gyerekkel együtt értek célba az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői Gyergyószárhegyen

Célba értek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői szerdán Gyergyószárhegyen, az utolsó száz méteren közel 500 nehéz sorsú gyerek csatlakozott hozzájuk – mondta el Gui Angéla főszervező az MTI-nek.

Gui Angéla arról is beszélt lapunknak, hogy próbálta összeszámolni az elmúlt években gyűjtött pénzadományokat, de ez szinte lehetetlen, hiszen sokszor a támogatók által közvetlenül jutott el a gyerekekhez tanévkezdéskor vagy karácsonykor.

Idézet
Az biztos, hogy legalább ötször körbefutották a Földet azok, akik csatlakoztak valamelyik felhívásunkhoz, és kilométereiket felajánlották adományként.

De igazából ha valamiben össze lehetne számolni, hogy mi volt ennek a mozgalomnak a hozadéka, akkor az öröm lenne, amit a gyerekek arcán láttunk, azt meg nem lehet forintosítani” – mutatott rá a futónagykövet.

jótékonysági futás Galéria

A kezdeményező szerint a mozgalom hozadéka a gyerekek öröme

Fotó: Haáz Vince

Az idei jótékonysági esemény kapcsán elmondta, ezúttal nem egyik településről a másikra futnak, hanem a megalakulásának harmincadik évfordulóját ünneplő, kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon főépülete körül (252 méteren) futnak 30 órán keresztül. A július végi eseményen az ultrafutók megállás nélkül futnak szombat reggeltől vasárnap délig, hozzájuk csatlakoznak a gyerekek, akik számára fesztivált is szerveznek ebben a két napban.

„Ezúttal picit más lesz az üzenet. Korábban csak elképzelni tudták a gyerekek, hogy valahonnan elindulunk, sok kilométeren keresztül futunk, de most 30 órán keresztül bármikor kinéznek az ablakon, azt látják, hogy

Idézet
az ember mindenre képes másokért, értük, csak ki kell tűzni egy célt, azért küzdeni kell és nem szabad feladni.

Tehát az idei kiadás üzenete, hogy ne adják fel, csak azért, mert róluk lemondtak, hiszen ők még megtehetik, hogy küzdenek saját életükért” – hangsúlyozta Gui Angéla.

jótékonysági futás Galéria

A júliusi futás során ismét csatlakoznak kisebb, nagyobb távokra gyerekek

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés