Ahol a makettek újjászületnek – Játékgyűjtő szenvedély hívta életre a Xabi Garage klubot

„Gyerekkorom óta tart ez – mondta a játékautók iránti rajongás és a gyűjtőszenvedély kezdetét firtató kérdésre. – A múlt rendszerben nehezen lehetett hozzájutni a híres Matchboxokhoz, így csereberéltünk a barátokkal. Az 1980-as évek végén megjelent egy cég, amely Budapesten forgalmazott Matchboxokat, s onnan különböző úton-módon már hozzánk is eljutott. A rendszerváltás után, az 1990-es években már nálunk is megjelentek az angol és német gyártmányú kisautók, különböző játékok, és így alakult ki a gyűjtőszenvedély.”

A gyűjtői példányok közül azok az igazán értékesek, amelyek ritkaságnak számítanak. Voltak úgynevezett rövidszériás darabok – amelyekből csak néhány száz vagy ezer került piacra –, és értékük attól függ, hogy azokból hány maradt meg az évtizedek alatt. De nem csak maga az autó az érték, sőt!

Egy játékgyűjtő úgy tekint a kollekciója darabjaira, mint egy művészetpártoló, aki mondjuk festményekkel díszíti a lakása falát. A kettőt párhuzamba állítva Molnár Csaba elmondta: miként egy festmény ára „felrobban” az alkotó halála után, vagy egy apró részlet miatt különlegessé válik a műalkotás, a játékautók esetében is vannak egyedi, megismételhetetlen darabok. Léteztek sikertelen próbaszériák:

• egy gyártási hiba,
• egy elfuserált színkombináció,
• vagy olyan apró részlet miatt, ami megváltoztatta a sorozatgyártást.

„Engem megfogtak a régi modellek, a Corghi és Dinky angol gyártmányok, amelyeket az ötvenes-hatvanas években készítettek, s amikről úgy beszéltünk, hogy »Öcsém, ez igen, ez vas!«, és az akkori technológiának megfelelően gyönyörűek. Azért említem ezt a két gyártót, mert ezek próbálták valósághűen utánozni az igazi autókat. A Matchbox is angol cég, aminek az elődje a Lesney, és amelyik – mondjuk úgy – a jobban szituált társadalmi réteg gyermekeinek gyártott játékokat” – idézte fel a játékautógyártás történetét a házigazda.

Anglia volt az atyja a műfajnak, bár Molnár Csaba szerint vannak szép német kisautók is, sőt volt svédországi és dániai manufaktúra, vagy az izraeli Shabbat, esetleg az olasz Bburago.

Nem tartja számon a gyűjteménye pontos méretét, de vannak különleges darabok, vagy sorozatok, amelyekre büszke. A kollekció folyamatosan változik, hiszen a gyűjtők adják-veszik, cserélik egymás közt a példányokat, előfordul, hogy valaki több tucatot vásárol, és csak néhányat tart meg magának, a többin túlad, vagy olyanokra cseréli el, amelyek hiányoznak a portfóliójából. Aztán egyszer csak „behúzzák a kéziféket” Molnár Csaba megfogalmazása szerint.

A felesége is elfogadja szenvedélyét; ennek kapcsán elmesélte, hogy néhány éve a neje Németországban volt idősgondozó, és a fogadó család őt is meghívta. Csaba egy séta során egy kis játékboltra lelt, amelynek egyik polcán, amin „ujjnyi vastagon állt a por”, igazi kincsekre bukkant: egykori keletnémet (NDK) gyártmányú, 1:87-es méretarányú kisautókra.

Tavaly ősszel tartották meg az első rendezvényt a civil szervezet égisze alatt, idén januártól pedig már rendszeresek a hétvégi programok (mivel Molnár Csaba „civilben” gépkocsivezető a postánál, hétköznapokon ritkán nyit ki a klub):