A Csík Zenekar olyan ízlésesen keveri az autentikus népzenét a legfrissebb popzenei kifejezésekkel, hogy mára az egyik legnépszerűbb együttesnek számítanak a magyarlakta vidékeken. A hétvégén Kézdivásárhelyen, majd Kolozsváron húzzák a talpalávalót.
Steve Martin és Alec Baldwin filmszínész látja el az Amerikai Filmakadémia gálájának műsorvezetői tisztét. A hollywoodi Oscar-díjátadó minap kijelölt producerei, Bill Mechanic és Adam Shankman a döntés nyomán "tökéletes párosnak" minősítették a show új házigazdáit.
Hawaii kutatók megállapították, hogy milyen hatással van a tengerben úszkáló műanyag hulladék az albatroszok táplálkozására. A kutatók a Laysan-albatrosz (Phoebastria immutabilis) két kolóniáját hasonlították össze.
Janikovszky Éva emlékére avattak táblát egykori lakhelyén Budapesten, a Bajza utca 8-as számú ház falán. Balassa Anna, a Móra Könyvkiadó nyugalmazott főszerkesztője felidézte, hogy az író 48 évig, 2003-ban bekövetkezett haláláig itt alkotta életműve jelentős részét.
Charles Dickens története, a Karácsonyi ének ma is aktuális – véli Jim Carrey, a 19. századi regény héten debütáló új filmes feldolgozásának főszereplője. Már 166 esztendeje, hogy a szívmelengető mesében Charles Dickens megfogalmazta a 19. századi kapitalizmus kemény kritikáját, ám a fukar Ebenezer Scooge-ot alakító filmsztár szerint „nagyon is napjainkra illő” sztoriról van szó.
Immár két éve zenél aktívan Székelyudvarhelyen a Koala Jazz Band. A zenekar, amelynek tagjai még csak tizenévesek, rendszeresen fellép a helyi kultúrkocsmákban. Hétvégi koncertjük apropóján a banda egyik alapító tagjával, a klarinétos Kovács Lászlóval beszélgettünk.
Elveszítheti 2022-re hósapkáját Afrika legmagasabb hegye, a Kilimandzsáró – derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfőn közölt tanulmányából. A Tanzániában magasodó, 5895 méteres Kilimandzsárón annyira felgyorsult az olvadás, hogy akár a 2020-as évektől eltűnhet róla a legendás hósapka.
Az új elnök hivatalba lépéséig Medveczky Balázs irányítja a Magyar Televíziót. A több mint húsz éve az intézményben dolgozó ügyvezető alelnök úgy véli, a nemzeti főadó elnevezés megtisztelő, de kötelezettséget is jelent.
Véget nem érő sorban állás a postán, régi úttörőtáborok emléke a balatoni gyorson, határsértés a délszláv háború idején, drogfüggőség, menedzserbetegség, kibeszéletlen családi konfliktusok – néhány példa arra, milyen történetekben, szituációkban érik tetten a ’89-es fordulat hatásait a Hajónapló című sorozat alkotói.
Már lehet „szobát” foglalni az első űrszállodában, amely a tervek szerint 2012-ben nyílik meg egy barcelonai vállalkozás vezetőinek szervezésében. A Galactic Suite (Galaktikus lakosztály) nevű szállodában az első időkben négy vendég és – személyzet gyanánt – két űrhajós tartózkodik majd.
Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János kéziratos hagyatékát állítja ki Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében.
Úgynevezett public art, vagyis köztéri művészeti alkotás keretében futóreklámokon olvasható Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye Egerben, a város főterén, a Dobó téren – adta hírül a város önkormányzata.
A Kézdivásárhelyen rendezett Erdély Arca 2009 elnevezésű szépségverseny zsűrijének nem volt könnyű dolga, hiszen gyönyörű hölgyek közül kellett kiválasztania a szépségkirálynőt, a 18 éves nagyváradi Mihály Lillát.
Meglehetősen kulturáltan zajlott le Németországban az új kormány hivatalba lépését követően a tárcák átadása, illetve átvétele. A pénteki újságok szerint több szociáldemokrata miniszter – mindenekelőtt a volt egészségügyi miniszter, Ulla Schmidt – könnyezve búcsúzott, egyedül a távozó pénzügyminiszter, Peer Steinbrück nevettette meg addigi alkalmazottait.
Az olasz csendőrség elfogott vasárnap egy nápolyi maffiafőnököt, a tíz legveszélyesebb szökevény listáján szereplő Pasquale Russót. A 62 éves Russo volt a Camorra nagyfőnöke és történelmi vezetője, akit már 16 éve keresett mindhiába az olasz igazságszolgáltatás.
Oasis of the Seas (Tengerek oázisa) a neve a világ legdrágább és legnagyobb luxushajójának, amely pénteken száll vízre. Az óriáshajó több mint 6000 utas befogadására alkalmas.A világ legnagyobb és legdrágább luxus-óceánjáróját adták át a finnországi Turkuban szerda este; a 360 méter hosszú Oasis of the Seas pénteken szállt vízre, hogy a floridai Fort Lauderdale-beli anyakikötőjébe távozzon.
Jövő héten kerül a mozikba a Szobafogság, amelynek rendezője, Daniel Young úgy véli: filmjével új műfajt teremtett. A női thriller” férfi főszereplője Nagy Ervin. Ez a világon az első női thriller, ami nőkről és nőknek szól” – mondta Daniel Young a sajtó képviselőinek tartott szerdai vetítést követően.