Hirdetés
MTI

MTI

MTI
MTI
2024. december 25., szerda

Urbi et Orbi: igazságos és tartós ukrajnai békéért is imádkozott Ferenc pápa

Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért Ferenc pápa karácsonyi üzenetében, amelyet szokás szerint a római Szent Péter-bazilika erkélyén mondott el több ezer hívő előtt az ünnep első napján.

Urbi et Orbi: igazságos és tartós ukrajnai békéért is imádkozott Ferenc pápa
2024. december 25., szerda

Lezuhant egy utasszállító repülőgép

Lezuhant egy utasszállító repülőgép a kazahsztáni Aktau város közelében szerdán, az elsődleges értesülések szerint a balesetnek vannak túlélői – jelentette be a közép-ázsiai ország rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Lezuhant egy utasszállító repülőgép
Lezuhant egy utasszállító repülőgép
2024. december 25., szerda

Lezuhant egy utasszállító repülőgép

2024. december 25., szerda

Szíria: feloszlanak a fegyveres csoportok, beolvadnak a védelmi minisztérium állományába

A szíriai új vezetés bejelentette, hogy megállapodott a fegyveres csoportokkal a feloszlatásukról. Hozzátette, hogy a jövőben ezek a védelmi minisztériumhoz tartoznak majd.

Szíria: feloszlanak a fegyveres csoportok, beolvadnak a védelmi minisztérium állományába
Hirdetés
2024. december 24., kedd

Több mint 25 ezer szíriai menekült tért haza két hét alatt Ankara szerint

Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt, hogy visszatérjen hazájába az elmúlt két hétben – közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter.

Több mint 25 ezer szíriai menekült tért haza két hét alatt Ankara szerint
2024. december 24., kedd

Felgyújtott karácsonyfa miatt tüntettek keresztények Szíriában

Több száz szíriai keresztény tüntetett kedden Damaszkuszban tiltakozásul amiatt, hogy felgyújtottak egy közterületi karácsonyfát a közép-szíriai Ham város közelében – közölte az AFP francia hírügynökség.

Felgyújtott karácsonyfa miatt tüntettek keresztények Szíriában
Hirdetés
2024. december 24., kedd

Rajtol a jubileumi szent év: Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét

Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét a Szent Péter-bazilikában kedd este, amelynek keretében elindítja a 2025-re meghirdetett jubileumi szent évet a bazilika szent kapujának a megnyitásával.

Rajtol a jubileumi szent év: Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét
2024. december 24., kedd

Halálra ítélt bűnözőknek adott kegyelmet Joe Biden, életfogytig tartó börtönre enyhítve büntetésüket

Joe Biden amerikai elnök csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre – jelentette be a Fehér Ház hétfőn.

Halálra ítélt bűnözőknek adott kegyelmet Joe Biden, életfogytig tartó börtönre enyhítve büntetésüket
Hirdetés
2024. december 23., hétfő

Tömeges gázolás Magdeburgban: 9 éve került a hatóságok látókörébe az elkövető

A péntek este elkövetett magdeburgi tömeges gázolás sérültjeinek száma 235-re nőtt – közölték ügyészek hétfői sajtótájékoztatójukon. A tömeges gázolás elkövetőjét 9 éve ismerik a rendőrök.

Tömeges gázolás Magdeburgban: 9 éve került a hatóságok látókörébe az elkövető
2024. december 23., hétfő

NATO-főtitkár: „nem fair” Zelenszkijnek a német kancellárral szembeni olykor éles bírálata

Mark Rutte NATO-főtitkár úgy véli, hogy „nem fair” Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Olaf Scholz német kancellárral szembeni olykor éles bírálata.

NATO-főtitkár: „nem fair” Zelenszkijnek a német kancellárral szembeni olykor éles bírálata
2024. december 23., hétfő

Már több mint ezer észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az Ukrajna elleni harcokban

Több mint ezer, Oroszország oldalán Ukrajna ellen harcoló észak-koreai katona halt, illetve sebesült meg – közölte hétfőn a dél-koreai haderőnemek egyesített vezérkari bizottsága (JCS).

Már több mint ezer észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az Ukrajna elleni harcokban
2024. december 23., hétfő

Robert Fico: elfogadhatatlanok az orosz nukleáris energiahordozókat célzó szankciók

Elfogadhatatlanok az orosz nukleáris energiahordozókat célzó és a szlovákiai villanyáram előállítást veszélyeztető szankciók – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnöknél vasárnap tett látogatását követően.

Robert Fico: elfogadhatatlanok az orosz nukleáris energiahordozókat célzó szankciók
2024. december 23., hétfő

Áradozik edzője a gólt szerző és gólpasszt is adó Szoboszlairól

A Tottenham Hotspur ellen gólt szerző és gólpasszt adó Szoboszlai Dominik nem először nyújtott kiváló teljesítményt az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Liverpool vezetőedzője, Arne Slot szerint.

Áradozik edzője a gólt szerző és gólpasszt is adó Szoboszlairól
2024. december 23., hétfő

Szijjártó Péter: a mi érdekünk az, hogy Romániának stabil kormánya legyen

„A mi érdekünk az, hogy Romániának stabil kormánya legyen, a kétoldalú kapcsolatokat folyamatosan fejleszteni tudjuk, az erdélyi magyarságnak pedig egyre jobb legyen a helyzete” – írta Szijjártó Péter a közösségi oldalán hétfőn.

Szijjártó Péter: a mi érdekünk az, hogy Romániának stabil kormánya legyen
2024. december 21., szombat

Washington felajánlotta segítségét a magdeburgi támadás kivizsgálásához

Az Egyesült Államok felajánlja segítségét a magdeburgi támadás körülményeinek vizsgálatához – közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője péntek éjszaka.

Washington felajánlotta segítségét a magdeburgi támadás kivizsgálásához
2024. december 21., szombat

Trump az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba

Az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba Donald Trump leendő amerikai elnök pénteken.

Trump az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba
2024. december 20., péntek

Halálra késeltek egy hétéves kislányt, több diákot megsebesítettek egy zágrábi iskolában

Halálos késelés történt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában, egy gyermek meghalt, öten megsebesültek – közölte Irena Hrstic egészségügyi miniszter.

Halálra késeltek egy hétéves kislányt, több diákot megsebesítettek egy zágrábi iskolában
2024. december 20., péntek

Diplomáciai konfliktushoz vezetett, hogy Budapest menedéket ad egy, a Tusk-kormány megtorlása elől menekülő ellenzéki politikusnak

Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt – közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium.

Diplomáciai konfliktushoz vezetett, hogy Budapest menedéket ad egy, a Tusk-kormány megtorlása elől menekülő ellenzéki politikusnak
2024. december 20., péntek

Rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet

Orosz rakétatámadás érte péntekre virradóra Kijevet, a csapásokban legalább egy ember meghalt, kettő megsebesült, több épület megrongálódott – közölték helyi tisztviselők.

Rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet
Rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet
2024. december 20., péntek

Rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés