Hirdetés

Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti az EU-t, miután drasztikusan megemelte az autóimport vámját

Trump

Vámháború. Trump 25 százalékkal növelte az Egyesült Államokba érkező gépkocsik vámját

Fotó: MTI

Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

MTI

2025. március 27., 13:222025. március 27., 13:22

A Truth Social internetes közösségi felületen megjelent bejegyzésben Trump úgy fogalmazott, hogy

amennyiben az Európai Unió Kanadával együttműködve „gazdasági károkat” okoz az Egyesült Államoknak, akkor a jelenleg tervezettnél jóval nagyobb mértékű vámokat fognak kivetni mindkettőjükre.

Hirdetés

Donald Trump szerint erre a lépésre azért lenne szükség, hogy „megvédjék a két ország legjobb barátját, akivel valaha is rendelkezett”.

Az amerikai elnök már korábban is hangsúlyozta, hogy

ezekkel a vámokkal a kereskedelmi egyensúlytalanságot akarja korrigálni, mert értékelése szerint a többi kereskedelmi partner – különösen az EU – tisztességtelenül bánik az Egyesült Államokkal.

Trump az utóbbi hetekben azt is többször kijelentette, hogy Kanadának az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene válnia, és Washington jelentős vámokat is kivetett az amerikai piacra exportált kanadai termékekre.

Trump szerdán bejelentette, hogy 25 százalékos vámot vet ki az autóimportra. A döntést a Fehér Ház a hazai gyártás fellendítésére irányuló intézkedésként jellemezte, ugyanakkor pénzügyi nyomást gyakorolhat azokra az autógyártókra, amelyek globális ellátási láncokra támaszkodnak – mutat rá a Híradó.hu.

„Ez tovább fogja ösztönözni a növekedést” – mondta Trump az újságíróknak.

A Fehér Ház becslése szerint a vámok évente 100 milliárd dolláros bevételt generálnak.

Azonban az intézkedés bonyodalmakat okozhat, mivel még az amerikai autógyártók is világszerte szerzik be az alkatrészeiket. Az áprilisban életbe lépő adóemelés miatt az autógyártók magasabb költségekkel és alacsonyabb eladásokkal szembesülhetnek.

Az amerikai elnök azonban azzal érvel, hogy a vámok új gyárak megnyitásához vezetnek az Egyesült Államokban, és véget vetnek annak a „nevetséges” ellátási láncnak, amely az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között oszlik meg.

Hangsúlyozva a rendelet komolyságát, Trump kijelentette: „Ez végleges.”

Trump régóta hangoztatja, hogy az autóimportra kivetett vámok elnökségének meghatározó politikai lépései közé tartoznak. Az intézkedés célja, hogy a vámok okozta költségnövekedés arra ösztönözze a gyártókat, hogy több termelést helyezzenek át az Egyesült Államokba, miközben segítenek csökkenteni a költségvetési hiányt.

Az amerikai és külföldi autógyártók azonban világszerte rendelkeznek üzemekkel, hogy kiszolgálják a globális piacot és versenyképes árakat tartsanak fenn. Az új gyárak tervezése, megépítése és üzembe helyezése pedig éveket vehet igénybe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés