Módosításokkal hagyta jóvá szombaton a szenátus tanügyi bizottsága a közoktatási törvény tervezetét, az ellenzék tagjai ellene szavaztak.
Senkinek sem volt megfelelő hegymászófelszerelése abban a turistacsapatban, amelynek tagjait – köztük egy nőt, aki mindössze néhány nappal ezelőtt szült – a hegyimentők hozták le szombaton az Omu-csúcsról – közölték a Bușteni-i Hegyimentők.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint kedden választhatnak a 628 állás közül a rendkívüli rezidensvizsgán átmenő pontszámot szerző pályázók.
Nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma a tavalyi év azonos időszakához képest: az év első négy hónapjában 4075 távoltartási parancsot adott ki a rendőrség.
Széleskörű egyetértésre jutottak a G7-országok szombaton, Hirosimában tartott csúcstalálkozójukon abban, hogy határozott választ adjanak Kína politikájára. Oroszország ugyanakkor „kolosszális kockázatra” figyelmeztette a találkozó résztvevőit.
Sűrűn jelenik meg a medve lakott települések közelében vagy településeken Erdélyben: a hétvégén Fehér, Hargita és Szeben megyében is jelezték, hogy felbukkant a nagyvad.
Másfél méteres kígyó miatt riasztották a csendőröket péntek este a Mehedinți megyei Szörényváron (Drobeta Turnu-Severin) – közölte a közösségi oldalon a megyei csendőrség.
Önkénteseket keres a temesvári Bánsági Falumúzeum, olyan jelentkezőket, akik beköltöznének a skanzen bánsági, magyar, sváb és szerb tájházába és ott hagyományos életmódot folytatnának, gazdálkodnának – írta a temesvári sajtó.
Nicolae Ciucă kormányfő, a liberális párt elnöke szombaton bejelentette, hogy vasárnapra tárgyalni hívta a szakszervezeteket a kormánypalotába.
Hivatalból indítottak eljárásokat a hatóságok az erdőkben, Natura 2000-es területeken zajló off-road, vagyis terepjárókkal történő versenyzések, motorozások szabályozása céljából – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Az oktatási intézményeknek folyamatosan közölniük kell a szülőkkel a szükséges információkat az oktatási tevékenységek lebonyolításáról, a beállt változásokról
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke felfüggesztené a leendő kormány összetétléről szóló tárgyalásokat, amíg a szakszervezetek követelései, illetve a különnyugdíjak refomjával kapcsolatos elmaradás nem oldódik meg.
Vasárnapig tartó, három napos könyvvásárt szerveznek Nagyváradon a várban, ahol könyvbemutatókat is tartanak, gyerekeknek szóló kiadványokat is kínálnak – közölte a Váradi Törzsasztal.
Visszakapja régi fényét a háromszéki Oltszemen található, neoklasszicista stílusban épült műemlék, a Mikó-kastély, amelyet az Országos Helyreállítási Alapból újítanak fel
A béke felé vezető út igazságos és fenntartható békemegállapodáson keresztül kell vezessen. Az M1-nek New Yorkban adott interjúban Novák Katalin arról is beszélt, hogy több erőfeszítést kell ahhoz, hogy reális képet mutassunk rólunk, magyarokról.
A tanügyi szakszervezetek péntek este közölték, hogy eleget fognak tenni a román kormány valamennyi hivatalos tárgyalási meghívásának.
A határrendészet 23 alkalmazottja és az adócsalás elleni főigazgatóság egyik felügyelője ellen indított eljárást vesztegetés elfogadása és befolyással üzérkedés miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
Törölte pénteken a szenátus oktatási bizottsága a közoktatási törvény tervezetéből azt az előírást, amely a képzett humán erőforrás és megfelelő felszereltség meglétéhez kötötte volna a sajátos nevelési igényű gyermekek felvételét a tanintézetekbe.