Megkezdődött november 10-én a 2022/2023-as tanévre érvényes Szülőföldön magyarul támogatás második rendjének kifizetése.
Leváltották a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatóját, Alexandru Anghelt a Dan Air távozása miatt – közölte pénteken a Brassó megyei közgyűlés elnöke.
Az amerikai külügyminisztérium Abrams harckocsik lehetséges eladását hagyta jóvá Románia számára 2,53 milliárd dollár értékben – jelentette be csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon).
A kormány által csütörtökön jóváhagyott új nyugdíjtörvény szerint több mint 4,7 millió személy nyugdíját számolják újra egy új képlet mentén. A jogszabályjavaslat a parlamentbe kerül megvitatásra és elfogadásra.
Látássérült személyek számára kialakított teret nyitnak meg pénteken a kolozsvári Alexandru Borza botanikus kertben. A létesítményben ezentúl az érdeklődők megérinthetik a növényeket, illetve elolvashatják Braille-írással azok ismertetőjét.
Friss magyar filmeket láthat a bukaresti közönség november 12. és 19. között: immár tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Bukaresti Magyar Filmhetet a Liszt Intézet Bukarest.
A két ország közös gazdasági projektjeiről és a vízummentességi programról tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön Kathleen Ann Kavalec amerikai nagykövettel.
Koalíciós botrányt okozott a bukaresti kormánykoalíció két pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közt a kormány által bejelentett nyugdíjemelés ügye.
Az új ukrán kisebbségi törvény nem jelent megfelelő megoldást a nemzeti kisebbségek kéréseire – szögezte le az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN).
A román–magyar–szerb hármashatár közelében lévő Óbéb–Kübekháza határátkelővel, illetve a Temes megyei Csanád és a magyarországi Magyarcsanád közötti Maros-híd újjáépítésével 14-re fog emelkedni a határátkelők száma Románia és Magyarország között.
Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.
Őrizetbe vett az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) két személyt, akik csúszópénzt próbáltak meg átadni egy bírónak egy kedvező ítéletet reményében – közölte csütörtökön a nyomozó hatóság.
Németország négy Eurofighter vadászgépet küld Romániába, hogy november végétől támogassa a NATO légi rendfenntartó misszióját.
A biztonság kulcsfontosságú Magyarország és a magyar emberek számára, NATO-tagsága a biztonságot szavatol úgy az országnak, mint a szélesebb régiónak – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a NATO brüsszeli székházában szerdán.
Megérkezett szerdán este a Bukarest közeli Otopeni repülőterére a Gázai övezetből kimenekített román állampolgárok egy részét az országba szállító gép, amelynek fedélzetén tartózkodott Marcel Ciolacu miniszterelnök is.
Messze a legjobb változat, hogy Románia Bulgáriával együtt csatlakozzon a schengeni övezethez – jelentette ki Klaus Iohannis szerdán Brüsszelben, az Alexander de Croo belga miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Állásfoglalásban bírálja az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége az elmúlt évek román agrárpolitikáját. A Hargita megyei RMDSZ-es tisztségviselőknek azt rója fel, hogy a gazdáknak címzett kampányrendezvényeik nem segítenek a gazdatársadalmon.
Újabb román állampolgárok kérték a kimenekítésüket a Gázai övezetből – nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek a külügyminiszter.