Hirdetés

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Tiltakozó akciókat jelentett be csütörtökön az Országos Sport- és Ifjúsági Szakszervezet (SNST).

Krónika

2024. március 21., 18:112024. március 21., 18:11

2024. március 21., 18:192024. március 21., 18:19

Közleményében az Országos Szakszervezeti Tömbhöz (BNS) tartozó érdekvédelmi szervezet leszögezi, tagjaik megelégelték, hogy a közalkalmazottak közül nekik a legalacsonyabb a fizetésük, az egységes bértörvénybe foglaltak alkalmazását pedig évek óta csak ígérgeti a kormány. Ezzel szemben más közalkalmazotti kategóriák bérét már megemelték különféle kormányrendeletekkel.

A szakszervezeti képviselők emellett a rossz munkakörülményeket is nehezményezik, valamint azt, hogy az élsportolókat felkészítő edzők erőfeszítéseit egyáltalán nem jutalmazzák.

Hirdetés

Az SNST emiatt március 21-étől meghatározatlan időre tiltakozó akciókba kezd, 25 százalékos béremelést követelve az általa képviselt alkalmazottak számára. „Eleget vártunk, itt az ideje, hogy emlékeztessük őket a létezésünkre! Az alacsony béreket, a kifizetetlen túlórákat, a létszámhiányt és a helyenként nyomorúságos munkakörülményeket a szőnyeg alá söprik a döntéshozók, miközben méltatlanul és mosolyogva büszkélkednek a kollégáink által nagy nehézségek és áldozatok árán elért sporteredményekkel és ifjúsági tevékenységekkel. Még csak meg sem jutalmazzák őket!” – fogalmaznak a SNST képviselői.

Azt is bejelentették, hogy amennyiben nem teljesítik követeléseiket, felfüggesztik tevékenységüket, és a választások és a párizsi olimpiai játékok idején az utcákon fognak tüntetni. Az SNST a megyei sport- és ifjúsági igazgatóságok, a sportklubok, diákművelődési házak, egyetemi sportklubok, országos sportközpontok, az országos edzőképző központ, a sportkutatói intézet, az országos sportegyesületek, a családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium és az országos sportügynökség alkalmazottainak az érdekvédelmi szervezete.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Általános sztrájkra készülnek a Román Posta dolgozói, a vezetőség bagatellizál
FRISSÍTVE – Általános sztrájkra készülnek a Román Posta dolgozói, a vezetőség bagatellizál

Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be szerdán Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés