E változásokat illetően két nagy korszakot különböztethetünk meg:

1. A város növekedésével utcáinak száma gyarapodott. A tájékozódás végett szükségessé vált megnevezésük. E neveket az illető utca vagy tér valamilyen jellegzetessége:
a) nagysága, hossza – Nagy (piac, utca), Kis, Hosszú, Hosszú-(Szappany), Kurta-(Szappany),
b) a talaj minősége – Porond, Agyagdomb, Gödrös,
c) a domborzat – Hegyvölgy, Domb,
d) a szomszédos utcákhoz való helyzete – Közép,
e) a város területén levő helyzete – Szélső, Belső-(Magyar), Külső-(Magyar), Alsó-(Kereszt), Felső-(Kereszt), Óvári (piac),
f) alakja – Görbe-(Szappany), Könyök, Kígyó,
g) jellegzetes épülete – Szentegyház, Görögök temploma, Torony, Malom, Fürdő, Templom, Gyár, Színház, Állomás, Klastrom,
h) városfal erődítése – Torony, Bástya,
i) építménye – Híd, Kőkert (’kőkerítés’),
j) lakóinak nemzetisége – Magyar, Zsidó, Oláh, Görögök (temploma),
k) lakóinak foglalkozása – Fazakas, Kismester (’tanító’), Timár, Kádár, Kalányos,
l) lakóinak vélt vagy valós eredethelye – Kandia (krétai görög kereskedők),
m) ipara – Szappany,
n) kereskedelme – Piac, Tizenháromváros (a 13 szepességi város kereskedőinek raktárai),
o) iránya – Monostor, Torda, Györgyfalvi, Pata, Kajántói,
p) két nagyobb utcát összekötő jellege – Kötő, Átjáró, (Felső-, Alsó-)Kereszt,
q) a népi humor – Zsák, Gatyaszár (elágazó, V alakú utca), Boszorkány stb. alapján századokig a lakosság adta.
A népi humor a közelmúltban is tevékeny volt, és ma is az. Példaként említhetjük Kolozsvárt a Csalóközt (ügyvédirodái miatt a Szentegyház utca eleje), a Drága Linát (a Fellegvári út neve 1920 után a román Drăgălina név és az ottani bordélyok alapján), a Tyúkszar utcát, újabban a Hányinger utcát (több kocsmája miatt). Ezek ma csak az utca és a környék lakói által ismertek, nem maradnak fenn huzamosabb ideig. Mindezek az utca bizonyos sajátosságával összefüggő, ún. beszélő nevek, melyeket a városbeliek akár több száz évig használtak. A régi épületekhez hasonlóan műemlékek. Ezt számos olasz-, francia-, német-, spanyolországi, svájci stb. város utcanevei bizonyítják. A Szovjetunió utódállamaiban (Orosz-, Észt- és Lettországban, Litvániában) a régi utcaneveket műemlékké nyilvánították, melyeket törvény véd, s arra kötelezi a hatóságokat, hogy ahol léteztek, viszszategyék őket a helyükre.

2. A XIX. század végén a lakosság névadó szerepét átvette a helyhatóság. Kolozsvárt ezt elősegítette az, hogy több, nem bennszülött értelmiségi kifogásolta a számára „érthetetlen” Bel-, Kül-, Alsó-, Felső- előtagú ésszerű, a helybeliek által értett utcanevet. A Szén- utcákat pl. fának tekinthetjük, melynek törzse az előbb Széna, később Belső-Széna, Belső-Szén utca, a városfalon kívül, folytatásaként kialakuló utcák, a Külső-Szén (Majális), Külső-Alsó-Szén vagy Alsó-Szén (Mikó), a Külső-Felső-Szén vagy Felső-Szén (Trefort), a Felső-Külső-Szén (Kőkert), Új-Szén (Hajnal) pedig az ágai.
A hatóság által önkényesen vagy utasításra adott név lehet:
a) személynév – politikusok, államférfiak, írók, festők, szobrászok, színészek, történészek, zeneszerzők stb. neve,
b) elvont, jelképes fogalom – Béke, Szabadság, Köztársaság, Hősök stb.,
c) jelentős időpont – Május 1., December 21. stb. E névfajta Franciaországból a 14 Juillet (’július 14.’) meg a hasonlók alapján terjedt el. Magyarul nehézkesek, könnyen összetéveszthetők a házszámmal,
d) egyéb köznév: növény, állat, foglalkozás, hangszer, munkaeszköz – Liliom, Rigó, Kapás, Cimbalom, Ásó stb.,
e) földrajzi név (bel- és külföldi városnév, országnév) – Kárpát, Borszék, Párizs, Jugoszlávia.
Ezek a történelmietlen szemléletű új nevek semmiféle kapcsolatban sem voltak és ma sincsenek az illető utcával. Vagyis néma nevek. E divat terjedésének egyik oka az ily módon való emlékállítás. Magyarországon – beleértve Kolozsvárt is – már a folyamat kezdetén, a települések utcanevekben tükröződő sajátos arculata eltűnt. Mindenütt ugyanazokat a neveket adták: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Jókai, Vörösmarty stb. Kolozsvárt az első világháború után a román hatalom ezt arra használta – és használja mind a mai napig –, hogy a város múltjának, a régi, beszélő neveknek meg mindennek, ami magyar, kénye-kedve szerint fittyet hányva, a magyarságot láthatatlanná tegye. A lakosság által adott régi nevek lecserélésével a város történetének nyelvi emlékeit pusztították el.
E második időszakban több hoszszabb-rövidebb szakasz követte egymást, de egyik sem tartott huszonöt évnél tovább:
a) Az első az 1848-as forradalom idején kezdődött. De a szabadságharc vérbefojtása megszakította és csak 1898-ban folytatódott. Ezután a helyhatóság teljesen átvette a lakosságtól az utcanévadás szerepét: 1899. április 17-én, a városi közgyűlés (ma sem sajnálhatjuk eléggé!) a beszélő nevek többségét eltávolította. Így lett a Bel-Közép Deák Ferenc, a Kül-Közép Honvéd, a Monostor Unió utca, a Kül-Monostor Monostori út, a Nagy utca Ferenc József út, az Új utca Rudolf út stb.
b) A másodikra 1920-ban került sor. A hatalomváltozás után a román helyhatóság minden utcát átkeresztelt. A legtöbb beszélő nevet eltüntették (Farkas, Király, Szentegyház, Kőkert, Holdvilág stb.). De véletlenül és lefordítva néhány megmaradt. Tükörfordítás ’a hónap első napja’ jelentésű latin Calendaeből lett Kalandosból az Aventurioasa ’kalandos’.
c) A harmadik 1940 szeptemberében kezdődött: a magyar helyhatóság, néhány kivételtől eltekintve – pl. Hitler, Mussolini –, visszaadta az 1920 előtti utcaneveket.
d) 1945-ben újabb változtatás következett. Ismét lecseréltek több beszélő nevet – pl. Szentegyház helyett Március 6., Király helyett Augusztus 23. lett. Addig elhanyagolt történelmi személyiségek kerültek előtérbe – Budai Nagy Antal, Dózsa György stb. De kommunista áldozatok is: pl. a Vasvári Pál utca Józsa Béla lett. Orosz írókról – Tolsztoj, Dosztojevszkij –, a városba bevonuló szovjet csapatok parancsnokáról – Malinovszkij – is elkereszteltek néhány utcát, teret. Az új utcanévtáblák kétnyelvűek lettek. Pl. Str. Dózsa György utca, Str. Cotită – Forduló utca. De volt csak román is: Str. Regală utca (regală ’királyi’) stb.
e) 1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után lecserélték a királyi család tagjainak nevét: pl. I. Mihály királyból December 30., Mária királynéból Molotov lett, ugyanakkor a beszélő Majális és a királysággal kapcsolatos Regală a Republiciinek adta át helyét. Több magyar név is eltűnt: Bocskai, Reményik stb. A háború előtt, alatt elpusztult kommunista áldozatok neve, illetőleg orosz vagy szovjet-orosz név követte őket: Bernát Andor, Puskin stb.
f) 1958 januárjában, Petru Groza halálakor, a Molotov (Deák Ferenc) utca az ő nevét kapta. Ez idő tájt lett az addig Masaryk nevét viselő Hosszú utcából Julis Fučik.
g) A szovjet csapatok 1958 júliusi romániai kivonulása után mind sovinisztább parancsuralmi rendszer 1964 januárjában már nem rejtette véka alá igazi arculatát. A Nyugat által nagy örömmel fogadott ún. szovjettelenítés ürügyén, a kétnyelvű utcanévtáblákkal együtt, a legtöbb magyar személyiség nevét is eltüntették (Báthori, Bethlen, Kossuth, Vörösmarty, Fazakas Mihály stb.). A helyhatóság, hogy a „kommunizmushoz” való „hűségét” mégis kimutassa, az összevont Kossuth Lajos utcát és Vörös Hadsereg útját Leninnek keresztelte. Egy füst alatt, az óromániai nagyzási hóbortot követve, Kolozsvárt is feltűnt az első „bulevard”, amit a magyar sajtó út helyett, sajnálatos módon, „sugárút”-nak fordított, amihez Kolozsvárnak semmi köze. Ekkor „derült ki”, hogy Dózsa György tulajdonképpen Gheorghe Doja volt, csak senki, ő maga sem tudott róla, ekkor árasztotta el Kolozsvár utcáit a folyók, tavak, hegységek, hágók, szorosok, falvak, patakok, hegyek, gyárak, foglalkozások, gépek, gépalkatrészek, szerszámok, fémek, növények, állatok jellegtelen nevének többszázas tömege.
1979 augusztusában a helyi Igazság Új utca ez, legyen új a neve is című írásának szerzője javasolta, a monostori, románra Lingurarilornak fordított Kalányost meg kellene változtatni. Nem illik a tömbházakhoz. A névcserét megelőzendő írtam a lapnak. Ebből idézem: „Kár volna veszni hagyni vagy tudatosan törölni a Kalányos nevet... Nem hihető, hogy valaki is sértőnek minősíthetné.... A 19. század végén »bölcs« közéleti személyek valósággal hadjáratot indítottak a régi, több százéves nevek ellen. Az ezt követő rendezésnek sok régi név áldozatul esett. Amit ma sem lehet eléggé sajnálni. Különösen, ha tudjuk, hogy vannak városok, mint pl. Róma, ahol számos utcának ma is ugyanaz a neve, mint ezer, másfél kétezer évvel ezelőtt. Legyünk kíméletesek, s amint a tárgyi emlékeket tiszteljük, ugyanígy viseljük gondját az efféle szellemi műemlékeknek is.” Javasoltam azt is, hogy ne külföldi személyiségek nevét adjuk utcáinknak, hiszen sok jeles személyiségünk van, aki itt született, itt élt, itt nyugszik, ennek ellenére egyetlen utca sem viseli a nevüket. Érdeklődésemre, hogy megkapták-e írásomat, a szerkesztő megkérdezte: „Asztalos, elvtárs, remélem nem gondolta komolyan, hogy ez meg fog jelenni?” Ezt válaszoltam: „Nagyon komolyan gondoltam, hogy nem fog megjelenni, de meg kellett írnom.”
h) 1987 októberében az egyre sovénebb parancsuralmi rendszer Budai Nagy Antalt – kolozsvári elestének 550. évfordulója előestéjén –, Móricz Zsigmondot, a beszélő Kalányost, Dézsmát, Szoporit stb. sem viselte el. Ugyanakkor a nagyzási hóbort szellemében szaporodásnak indultak a „bulevardok”, a „megsugarasodott” utak.
i) 1989 végén a sebtében létrejött városvezetésnek, a benne levő néhány magyarral, elég gondja volt ahhoz, hogy ne az utcák átkeresztelésével foglalkozzék. Ezért csak két nevet cseréltek le (Lenin helyett 22 Decembrie ’december 22.’, Petru Groza helyett Eroilor ’hősök’). De a bukott kommunizmus „hagyományaihoz” híven tovább szaporodtak a „bulevard”-ok. Noha az illető utcák két oldalán a házak ugyanazok maradtak, vonaluk, szélességük, hosszuk mit sem változott.
Az 1990. március 21-én megjelent törvényerejű rendelet a közterület-nevek megváltoztatását tárgyalta. Kitért arra, hogy „a hagyományos román elnevezések mellett figyelembe kell venni a nemzeti kisebbségek hagyományos elnevezéseit is”. A rendelet alapján a megye- és városházák mellett 7–9 tagú történész, néprajzos, földrajzos, nyelvész, művész stb. szakemberből álló bizottságot kellett létrehozni. A kolozsvári bizottságnak két magyar tagja lett. Eldöntötték, hogy a Petőfi–Avram Iancu utca csak Petőfi legyen. De ez nem került a megyei döntéshozó szerv elé. Ezután kétszer hívták össze a bizottságot, de mindig olyankor, amikor az egyik magyar tag nem tudott jelen lenni, a másikat meg nem értesítették, s arra hivatkoztak, hogy nem találták otthon.
j) 1990 őszén, miután az ideiglenes polgármester Rákóczit és Petőfit támadta, a sovén rendszerben lejáratott személyek nevének lecserélése ürügyén törölték Rákóczi nevét, Petőfit pedig a Dohány utcába száműzték, s a meglévő beszélő nevek közül törölték a Kőmálalját, Patát, Györgyfalvit, Borháncsot. Ekkor egy 1980-ban írt, de nem közölhetett írásomat is felhasználva, felhívást közöltem a helyi Szabadságban: minél többen írjanak az illetékeseknek, és kérjék az utcanevek általam említett általános rendezését, a régi nevek visszaadását. A régi kolozsvári utcanevek című írásomat a felhívással 1990. december elejétől 1994 áprilisáig 58 részben közölte az újság. Eredménye az, hogy az újságban a magyar utcaneveket is feltüntetik.
1991. január 26-án az utcanévadó bizottság magyar tagjai nyilatkozatban fejtették ki:
1. Minthogy a névadó bizottság nem tárgyalta az általuk benyújtott javaslatokat és nem hozott érvényes határozatot, minden névváltoztatás törvénytelen és önkényes. 2. Feltétlenül közösen kell megállapodni a névadás elveiben. 3. Feltétlenül figyelembe kell venni a magyar és a szász lakosságnak a város fejlődéséhez való hozzájárulását, a magyarság jelentős százalékarányát.

4. Alapvető szempontnak kell lennie annak, hogy a századok során a város lakossága valamely sajátosságról nevezte el az utcákat, e nevek a város történelmének részei, s megőrzésre méltók.

5. Feltétlenül figyelembe kell venni azokat a személyiségeket, akik a századok során hozzájárultak a város fejlődéséhez stb.

1991. február 14-én az RMDSZ megyei vezetősége beadványt juttatott el a megyeházára, melyben megállapította, hogy az addigi utcanév-változtatás önkényes, mert az utcanévadó megyei bizottság nem az 1990/100-as törvényerejű rendelet előírásai szerint jött létre. A nem törvényesen létrehozott bizottságot nem a törvény által előírt írásbeli meghívóval hívták öszsze, az üléseken soha nem volt jelen a tagok többsége, a két magyar tagot egyáltalán nem hívták meg. Amenynyiben a megyeháza 10 napon belül nem tárgyalja újra az önkényesen megváltoztatott utcaneveket, az RMDSZ megyei vezetősége az ügyészséghez fordul. Erre február 28-án összeült a bizottság, visszavették a kizárt magyar tagot és megállapodtak az alapelvek kidolgozásában. Elhangzott, hogy addig Petőfi és Rákóczi neve maradjon a helyén. De a többség ezt elvetette. A következő ülést nem tartották meg. 1991. március 13-án a bizottság egyik román és két magyar tagja nyilatkozatot juttatott el a bizottsághoz. Kifejtették: 1. Március 27-éig az illetékesek bocsássák a bizottság rendelkezésére a megváltoztatandó és az odaítélendő utcanevek jegyzékét és a lakosság javaslatait; 2. A bizottság a munka áttekinthetősége végett ne csak 2-3, hanem minél több változtatást tárgyaljon meg; 3. Minthogy a lakosság nemzetiségi összetételének aránya egyike a legalapvetőbb követelményeknek, az utcanév-változtatásoknál ezt a legmesszebbmenően figyelembe kell venni; 4. Említett igényt a helység történelmének is meg kell erősítenie, hogy az egyes személyiségeknek a település fejlődéséhez való hozzájárulását ily módon ki lehessen emelni; 5. Az utcanévadásnál figyelembe kell venni azokat a helyneveket is, amelyeknek az adott helyen jelentőségük van; 6. Az új nevek adásánál figyelembe kell venni az egyetemes műveltség kiemelkedő személyiségeit; 7. A bizottság ülésein csak annak tagjai vegyenek részt. A bizottság munkáját jegyzőkönyv rögzítse, amely bárkinek a rendelkezésére áll. Szükség esetén sajtóértekezletet is lehet tartani.
Mindez pusztába kiáltott szó maradt.

Asztalos Lajos

(Folytatás a következő Szempontban)