2012. július 23., 08:182012. július 23., 08:18
A pályakerékpározásban háromszoros olimpiai bajnok a hetedik szakasz után vette át öszszetettben a vezetést, és végül nagy fölénnyel nyert: csapattársát, a szintén brit Chris Froome-ot 3 perc 21 másodperccel, az olasz Vicenzo Nibalit (Liquigas-Cannondale) 6:19-cel előzte meg, a negyedik belga Jürgen van den Brockra (Lotto-Belisol) pedig már több mint tíz percet vert.
Az amerikai Lance Armstrong hétéves egyeduralma (1999–2005) vége óta csak egyszer volt ennél nagyobb különbség a győztes és a második helyezett között, 2009-ben a spanyol Alberto Contador 4:11-gyel előzte meg a luxemburgi Andy Schlecket. A 32 éves Wiggins mindkét időfutamot nagy fölénnyel nyerte, a szombati szakaszon minden ellenfelénél legalább egy perccel volt jobb, a hegyekben pedig csapata a riválisok minden támadását visszaverte.
Talán csak Froome tudta volna megszorítani, ám neki a csapatvezetés nem engedélyezte a szökést az utolsó hegyi szakaszon. A Sky tagjai egyébként teljesen alárendelték magukat Wiggins érdekeinek, a brit sprintersztár Mark Cavendishnek is meg kellett elégednie három szakaszgyőzelemmel a szokásos 4-5 helyett.
A pontversenyt így a szlovák újonc, Peter Sagan (Liquigas) nyerte, a szintén három szakaszon elsőként célba érő német Andre Greipel (Lotto, előtt, a hegyi pontversenyt pedig az Alpokban és a Pireneusokban is egy-egy – egyformán négy emelkedős – etapot behúzó francia Thomas Voeckler (Europcar). A legjobb fiatal az amerikai Tejay van Garderen (BMC) lett, a csapatversenyt a Radiosjack-Nissan nyerte meg, a zsűri küzdőszellemért odaítélt díját pedig az utolsó hetet sérült kézzel végigtekerő dán Chris Anker Sörensen (Saxo Bank-Tinkoff Bank) kapta meg.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.