Hirdetés

Vizer Marius visszatér a Bihar FC-hez

Vizer Marius visszatér a nagyváradi futballéletbe: a Nemzetközi Cselgáncsszövetség Bihar megyei származású elnöke kétéves szerződést írt alá a labdarúgó-másodosztály 2. csoportjában nyolcadik helyen zárt Nagyváradi Bihar FC vezetőivel. Az üzletember 2000-2004 között már volt a csapat főtámogatója, az együttes pedig 2003-ban kivívta az élvonalbeli szereplést. Ezt követően a helyi és a megyei tanács vette át a klubot, amely kiesett a Liga 1-ből, és azóta a másodosztály egyik középcsapatának számít.

Kiss Csaba

2010. június 29., 10:112010. június 29., 10:11

Az ígéretek szerint azonban vége szakad az utóbbi évek vesszőfutásának. „Profi, eredménycentrikus szemléletet szeretnénk kialakítani a klubnál, ez a legfőbb célkitűzés, és már az első évtől kezdve megpróbáljuk kivívni a feljutást” – nyilatkozta tegnap Vizer azon a nagyváradi közönségtalálkozón, amelyen ismertették a megállapodás részleteit. A több mint két hónapig tartó tárgyalások eredményeképpen tulajdonképpen a Nagyváradi Bihar FC, valamint Vizer eddigi klubja, a Nagyszalontai Liberty között jött létre együttműködési szerződés. Ez alapján a továbbiakban a működési költségeket a stadiont is birtokló városi tanács fizeti, míg Vizer a játékosok juttatásait állja. A klubelnök a megállapodást tető alá hozó Ioan Lucian marad, míg a klubmenedzser a Román Harcművészeti Sszövetség elnöke, Florentin Marinescu lesz, aki a futballéletben a Bukaresti Steaua BEK-győztes együttesének erőnléti edzőjeként vált ismertté.

Vizer egyelőre nem tervezi új futballisták igazolásával megerősíteni a játékoskeretet. „A nagyváradi és a nagyszalontai ificsapatok az utóbbi három évben három korosztályos bajnoki címet szereztek, van mire alapozni – mondta ezzel kapcsolatban Vizer. – Nagyszalontán volt olyan szezon, hogy az együttesben több 16 éves játékos is helyet kapott, majd az ötödik helyen végeztünk a másodosztályban. Nem félünk fiatalítani, egyelőre csak a kapusposztra tervezünk új játékost hozni, valószínűleg kölcsönszerződés formájában. A többiek a két bihari csapattól érkeznek.”

A keret összetétele és a tréner személye az ígéretek alapján július 5-én, a felkészülés kezdetekor válik ismertté. Vizer szerint olyan korábbi sztárokkal is tárgyalnak, mint a német Mario Basler vagy a svájci Stephane Chapuisat, de helyi edzők, vagy a Bukaresti Dinamót is megjárt olasz Dario Bonetti neve is felmerült. Sőt Vizer a közönségtalálkozón részt vevő Jenei Imrét kérte fel nagy nyilvánosság előtt a vezetőedzői posztra, de a Steaua, valamint a román és a magyar válogatott korábbi trénere udvariasan visszautasította az ajánlatot. „Ez már túl nagy kihívás nekem, de ha kíváncsiak a tanácsaimra, éjjel-nappal a nagyváradi klubvezetők rendelkezésére állok. A legfőbb a megfelelő utánpótlás-nevelés, ma már ez az alapja mindennek” – mondta a Nagyváradon élő Jenei, aki a városi illetékeseken kérte számon a stadion fejlesztésének elmaradását. A találkozón a várost képviselő Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos szerint az idei költségvetés kialakításakor még nem tudták, hogy nyárra új befektető érkezik a klubhoz, de megígérte, hogy amennyiben a Bihar FC feljut az élvonalba, a helyi hatóságok elvégzik azokat a felújításokat, amelyek a stadion Liga 1-es licencéhez szükségesek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés