
A magyar férfiválogatott 8-6-ra nyert a szerb nemzeti csapat ellen a budapesti vízilabda-Európa-bajnokság férfitornáján, a harmadik csoportkört záró csütörtök esti összecsapáson.
2014. július 18., 00:242014. július 18., 00:24
Az aktuális világbajnok magyar együttes és riválisa, az Európa-bajnok csatáját eleve csúcsjellegűvé avatta, hogy a sportági Európa-bajnokságok két legeredményesebbje került szembe. Magyarország eddig 12 aranyat, és 5-5 ezüstöt, illetve bronzot szerzett, míg Szerbia 5,9,5-ös összetételű medálgyűjteményre lehet büszke.
A kontinensviadalokon – a legutóbbit, a 2012-est kivéve – az utóbbi bő egy évtizedben szinte mindig találkozott a két fél, s a mérleg nagyon is a vendégek oldalára billen el, akik a meccsek zömét megnyerték. 2001 óta öt szerb sikerrel egyetlen magyar siker áll szemben, ez utóbbi a 2010-es kontinensviadal csoportkörében született.
Az esti mérkőzés a Hajós uszodában, telt ház, hatezer ember előtt emberelőnyös helyzetek kölcsönös elpuskázásával indult. Már csaknem lepergett a teljes első negyed, amikor megszerezte és növelte is vezetését a Benedek Tibor szövetségi kapitány irányította csapat: pazar passzok után előbb Varga Dénes, majd – alig három másodperccel az első szünet előtt – Decker Ádám húzta a hálóba a labdát (2-0).
A második negyedben büntetőből szépítettek a szerbek, Gór-Nagy Miklós pompás bejátszás végén vette be közelről a szerb kaput (3-1). Aztán váratlanul cserével végleg kiállítottak egy szerbet és a magyar centert, Hárai Balázst, ez inkább a vendégeknek tett jót, akik rögtön ezután \"sima\" emberelőnyben betaláltak (3-2). A csata hevessége mit sem csökkent, s mindeközben Varga Dénes másodszor is eredményes volt, miután parádés csellel tisztára játszotta magát (4-2). Újabb magyar kiállításra következett szerb gól (4-3), majd hazai emberelőnynél Madaras Norbert balkeze villant (5-3).
A harmadik játékrész vendéggóllal kezdődött, de frappáns válaszként Vámos Márton, a csapat másik balkezese bombázott védhetetlenül a kapu bal oldalába (6-4). A következő - emberelőnyös - akció lezárásaként pedig ismét Madaras jött, akinek lövésére nem ért oda a rivális kapusa (7-4). A folytatásban Decker Attila hárított sokadszorra bravúrosan, még a hat az öt elleni játéknál sem tudtak közelebb zárkózni a szerbek, csupán a negyed legvégén (7-5).
A befejező nyolc percben szerb emberelőnyök maradtak ki, aztán magyar fórnál meglett a gól: a duplázó Vámos pattintotta a kapuba a labdát (8-5). Három perccel a vége előtt sokadik létszámfölényes lehetőségük egyikével éltek a vendégek (8-6), a magyar emberelőny viszont kimaradt. A szerbeké – amikor bő egy perc volt még hátra – szintén, így a Benedek-csapat nyert, s három forduló után is százszázalékos.
„Ez egy nagy mérföldkő az egész magyar vízilabda életében, bármi is lesz az eredmény ezen az Európa-bajnokságon, azt hiszem, ma letette a névjegyét ez a csapat\" – nyilatkozta a lefújást követően az M1 csatornán Benedek Tibor, aki szerint ezzel a sikerrel „el lehet felejteni, amiről az elmúlt tíz évben beszéltünk\" a szerbekkel kapcsolatban. A magyar válogatott legközelebb szombaton a németekkel száll vízbe (M1, 21.30).
Csütörtöki eredmények, férfiak, 3. forduló:
A csoport:
Montenegró–Románia 13-8 (2-2, 3-0, 5-2, 3-4)
Olaszország-Grúzia 15-5 (3-2, 5-1, 5-1, 2-1)
Görögország-Oroszország 12-6 (3-1, 3-3, 1-1, 5-1)
B csoport:
Magyarország–Szerbia 8-6 (2-0, 3-3, 2-2, 1-1). A magyar góldobók: Varga Dénes, Madaras, Vámos 2-2, Decker Á., Gór-Nagy 1-1.
Horvátország–Franciaország 14-11 (5-3, 3-2, 2-3, 4-3)
Spanyolország–Németország 11-8 (2-1, 3-2, 3-4, 3-1)
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!