Hirdetés

Vívásmentés az olimpiai utókornak

Hogyan sikerült megmenteni egy ősi sportág, a vívás olimpiai státusát? – erről mesélt szerdán a Kolozsvári Magyar Napok keretében a kolozsvári származású Pap János egykori kardvívó, a Nemzetközi Vívószövetség technikai igazgatója.

2013. augusztus 22., 18:062013. augusztus 22., 18:06

2013. augusztus 22., 18:082013. augusztus 22., 18:08

 

„A kilencvenes évek második felében érkeztek az első jelzések: ha nem sikerül látványosabbá, a tévétársaságok számára eladhatóbbá, a közönség számára pedig érthetőbbé tenni a vívást, könnyen előfordulhat, hogy lekerül az olimpiák programjáról. S mivel mindez Juan Antonio Samaranchtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől származott, nem lehetett félvállról venni” – jelezte az egykori olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes Pap János, mi is indította el a reformokat a vívásban.

Előadásából az önkritika sem hiányzott – elismerte, a sportág képviselői számára még a nyolcvanas években is mellékes szempont volt a versenyek látogatottsága, a lebonyolítási rendszerben pedig tényleg csak a szakmabeliek voltak képesek eligazodni. Nem volt ritka, hogy egy hatalmas sportcsarnokban ötven páston zajlottak egy világverseny selejtezőkörei, esélyt sem kínálva a nézők tájékozódására.

„Kétségtelenül lépnünk kellett, s egyik első teendőnk az volt, hogy a találatokat minél egyértelműbben jelezni tudjuk – mesélte Pap János. – Első lépésként a találatjelző lámpákat beépítettük a pástok oldalába, s a felvillanó fények már sokat segítettek a nézőknek a mérkőzés történéseinek követésében.

Másik fontos, mondhatni úttörő újításunk a videobíró bevezetése volt, amelyet azóta több más sportág is átvett. Ez lehetőséget ad a zsűrinek, hogy a vitatott találatokat lassítás mellett elemezze, a sportolóknak pedig, hogy jelezzék, ha úgy érzik, igazságtalanság érte őket. Ily módon sikerült a korábbiakhoz képest 10-15 százalékra mérsékelni a véletlenszerű, vagy éppen gyanús bírói tévedések számát.”

Pap János egyik legnagyobb büszkeségének a londoni olimpián bevezetett újítást, a pástokat találat esetén körülfutó fénysávok rendszeresítését nevezte, amelyek hatalmas mértékben megdobták a mérkőzések körítésének látványosságát. A találatok ugyanakkor azonnal megjelennek a hatalmas plazmaképernyőkön, akárcsak a videobírós elemzések, ami a sportág minél teljesebb átláthatóságát igyekszik biztosítani.

Ezt a vonalat erősítette a nemrég rendezett budapesti világbajnokság is, ahol immár a nézőtér előtt elhelyezett két-két pást, illetve a csarnok közepén pedig kiemelt döntős pást kínálta a már-már revüszerű látványosságot. A sportág érthetőségének és nézhetőségének növelését célzó technikai bravúrok mellett Pap János a vívás mezőnyének szélesítését is fontosnak tartja: mint mondta, számára a budapesti vb egyik legnagyobb elégtétele az volt, hogy egy szenegáli vívó is a legjobb 64 közé került.

„Most a birkózás van hasonlóan veszélyeztetett helyzetben, mint mi voltunk 15 évvel ezelőtt. A lobbizáson túl igyekszünk minden tapasztalatunk átadásával segíteni az egyik leghagyományosabb sportág olimpiai megmaradását” – jelentette ki Pap János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
Hirdetés
Hirdetés