Hirdetés

Vita a Marosvásárhelyi ISK úszótanfolyamai kapcsán

Nem irgalmas szamaritánusként dolgozik a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub (ISK) – jelentette ki a november 18-i lapszámunkban megjelent Ingyen tanítják úszni az ovisokat című cikkel kapcsolatosan Jánosi Levente.

Szucher Ervin

2009. november 25., 10:532009. november 25., 10:53

A marosvásárhelyi fedett uszoda adminisztrátora cáfolta Albertini Zoltán klubvezető állítását, miszerint a szülőknek csak a 70 lejes medencehasználatot kellene kifizetniük, míg az ISK az óvodások rendelkezésére ingyenesen oktatót és buszjáratot biztosít.

„Valóban 70 lejt veszünk el minden szülőtől, de ennek a felét az ISK leszámlázza nekünk. Ha meg 35 lej visszamegy a klubhoz, ne mondják, hogy ingyenesen tartják a tanfolyamot, és csak a polgármesteri hivatal kér pénzt ezért” – kifogásolta Jánosi, aki rendelkezésünkre bocsátotta az önkormányzat és a klub között tavaly született egyezség másolatát. Az uszoda igazgatója ugyanakkor bemutatott egy számlát is, amelyből tisztán kitűnik, hogy az ISK minden úszótanfolyamon részt vevő gyerek után 35 lejt „vasal be”.

„Most is azt állítom, hogy mi ingyen tanítjuk a gyerekeket – replikázott Albertini Zoltán. – Valóban kiszámlázunk gyerekenként 35 lejt, ami az oktatót illetné, de az egyezség megkötése óta, másfél év alatt az önkormányzat ebből egy fillért sem utalt át. Akkor kinek a kasszájában van mind a 70 lej?”

Amint beszámoltunk róla, Marosvásárhelyen egyedi kezdeményezés keretében az Iskolás Sportklub vállalta, hogy valamennyi óvoda nagy-, illetve előkészítős csoportos gyermekét megtaníttatja úszni. Ezért szakképzett edzőt és kisbuszt biztosít az érdeklődők számára. Az ISK akciója nagy sikert aratott mind a pedagógusok, mind a szülők sorában.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés