Hirdetés

Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka, és megcélozza a hatodik olimpiáját

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen – írta hétfőn az Index.

Krónika

2023. november 27., 14:552023. november 27., 14:55

A 34 esztendős klasszis a honlapnak adott interjúban árulta el, hogy első gyermeke augusztusi születését követően néhány héttel már elkezdte az edzéseket,

jelenleg napi két-három órás tréningeket végez.

Hirdetés

A kilencszeres nagymedencés világbajnok elárulta,

április–május környékén térhet úgy vissza, hogy már nemcsak magának méri az időt.

Hozzátette, az olimpiai szintidőt egészen júniusig lehet teljesíteni, és több lehetősége is lesz erre.

Hosszú megjegyezte, várhatóan két kedvenc számában, 400 és 200 méter vegyesen – utóbbiban még mindig az ő 2015-ös ideje a világrekord – próbálja meg kiharcolni az olimpiai szereplést.

korábban írtuk

Megszületett Kamília, háromszoros olimpiai bajnokunk gyermeke
Megszületett Kamília, háromszoros olimpiai bajnokunk gyermeke

Megszületett Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó gyermeke.

korábban írtuk

A babát váró Hosszú Katinka még nem zárta le úszókarrierjét – Májusban mutatják be a róla szóló filmet
A babát váró Hosszú Katinka még nem zárta le úszókarrierjét – Májusban mutatják be a róla szóló filmet

Egyelőre nem zárta le sportolói pályafutását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki anyai örömök elé néz. A 33 éves versenyző többek között erről beszélt az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban.

korábban írtuk

Ha „kényelmesen” is, de most is edz, és az élsporttól nem tervez búcsút venni Hosszú Katinka
Ha „kényelmesen” is, de most is edz, és az élsporttól nem tervez búcsút venni Hosszú Katinka

A mai napig edz, de a súlypontok átalakultak várandóssága során, ugyanakkor az élsporttól nem vesz búcsút Hosszú Katinka.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 28., péntek

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira

A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés