Hirdetés

Vettel, a legyőzhetetlen

Sebastian Vettel büszke, hogy ő lehet a Forma–1 történetének első olyan versenyzője, aki egy szezonon belül zsinórban nyolcszor volt képes futamot nyerni. A német pilóta szerint ki kell élvezni a jelen eredményeit, mert a siker nem tarthat örökké.

Hírösszefoglaló

2013. november 18., 14:352013. november 18., 14:35

Az immár négyszeres világbajnok Vettel vasárnap késő esti austini győzelmével sorozatban nyolcadik versenyét nyerte meg, amivel új rekordot állított fel. Rajta kívül eddig csak Michael Schumacher tudott hétszer egymás után nyerni egy évadban, még 2004-es bajnoki évében. A kilenc egymást követő sikert számláló Alberto Ascari két szezonon át nyújtotta veretlenségi sorozatát – igaz, a hetedik sikere után következett egy verseny, amelyen nem indult (Indy 500), így egyesek nem is kilenc, hanem hétfutamos sorozatról beszélnek esetében.

Akárhogy is, Vettel nagyon büszke teljesítményére. „Noha nem az efféle statisztikák miatt szállok autóba, de miután elérsz egy ilyen rekordot, büszkeséget érzel. Felfogod, mit is jelent, és belegondolsz, milyen nevekről is van szó. Visszatekintve az emberek bizonyos versenyzőkre mindig emlékeznek majd. És egy napon majd rólam is beszélni fognak – idézte Vettelt a BBC. – A nap végén ilyenkor mindig legyőzhetetlennek érzed magad – de ne értsenek félre, ez egy nagyszerű érzés. Ott a vigyor az arcodon, hacsak nem vagy másnapos. A vasárnapok nagyon gyorsan lezajlanak, és ilyenkor még nehéz felfogni, mi is történik. Ez egy olyan rekord, amit nem lehet minden nap megdönteni, ezért is nehéz felfogni, mit vittünk most véghez.”

A Red Bull 26 éves versenyzője pályafutása 38., idei 12. futamgyőzelmét aratta. Az Egyesült Államok Nagydíján Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája lett a második, míg a dobogó legalsó fokára az idény végén az F1-ből visszavonuló Mark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője állhatott fel. A Forma–1-es világbajnokság idei szezonja a hétvégi Brazil Nagydíjjal zárul.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés