Hirdetés

Vészharangot kongat a MOB

A szövetségektől kapott információk alapján lehangoló képet festett a hazai sport állapotáról a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétvégi elnökségi ülésén.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 07., 11:052009. szeptember 07., 11:05

„Az összeomlás szélén áll a magyar sport: százmilliós adóssághalmot görgetnek a szövetségek, teljes anyagi ellehetetlenülés vár az egyesületek többségére, a sportolók nagyrészt lelakott, elavult létesítményekben készülnek, a sportegészségügyi háttér szinte teljesen leépült” – állapította meg a MOB a szövetségektől kapott információk alapján.

A MOB vezetése ezért felhívással fordul az Országgyűléshez és a kormányzathoz, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél és elfogadásánál garantálja a magyar sport életben maradásához minimálisan szükséges anyagi ráfordítást. Az olimpiai felkészülés támogatása nem tartható a 2009-es szinten, hiszen az reálértékben 800 millió forinttal kevesebb, mint ami 2005-ben jutott a szövetségeknek, és 48 százalékkal kevesebb, mint az előző esztendőben.

A MOB elnöksége azt kéri, hogy legalább a pekingi olimpia évében folyósított 1,8 milliárdos kormányzati forrást kapják meg az olimpiai sportágak, ellenkező esetben 2010-re teljesen reménytelen helyzetbe kerülnek a londoni kvalifikációra készülő sportolók – írja a bizottság közleménye.

„Bajnokaink, érmeseink már eddig is erőn felül teljesítettek, olyan ellenfelekkel szemben vívták ki sikereiket, akik mögött a magyarországihoz viszonyítva összehasonlíthatatlanul jobb és szilárdabb anyagi, sportszakmai és sportegészségügyi háttér áll” – állapítja meg a közlemény. „Amenynyiben a kormányzati támogatás a jelenlegi szinten marad, realitássá válhat az a vízió, hogy a londoni játékokat követően alig vagy egyáltalán nem maradnak példaképként állítható bajnokok” – olvasható a kommünikében.

A Magyar Paralimpai Bizottság (MPB) tagszervezetei idén egyetlen forint állami támogatást sem kaptak, ami a Magyar Látássérültek Szövetségének (MLS) megszűnéséhez vezetett. A jelenlegi tarthatatlan helyzet több mint 100 sportegyesületet érint a fogyatékos versenysport területén.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés