
„Románia minden bizonnyal elveszíti két éve elnyert társrendezői jogát a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, ha nem tudja betartani pályázati vállalásait” – fogalmazott Răzvan Burleanu.
2016. március 15., 19:322016. március 15., 19:32
Románia labdarúgó-szövetségének (FRF) elnöke a Digi24 hírcsatorna egyik keddi műsorában kongatta meg a vészharangot annak kapcsán, hogy a Metrotex közölte: 2021 előtt nem fejezi be az Otopeni felé vezető metróvonal kiépítését. „Itt az ország jó híréről van szó. Mit üzenünk ezzel? Azt, hogy ígérgetünk, számtalan garanciát vállalunk, de aztán nem tartjuk be” – fogalmazott a sportvezető, hozzátéve, hogy a szervezéshez mind a húsz feltételnek eleget kell tenniük ahhoz, hogy négy év múlva kontinentális viadalnak adhassanak otthont Bukarestben.
Ezek között infrastrukturális követelmények is vannak, ezért a reptérhez vezető utat meg kell oldani. Erre a metró csúszása miatt szerinte a vasútvonal meghosszabbítása jelenthet megoldást. Noha a mecscseknek a tervek szerint az 55 ezer férőhelyes Naţional Arena ad majd otthont, Burleanu arra is rámutatott, hogy a további négy fővárosi stadiont is szeretnék állami támogatással felújítani. Konkrét költségvetésük ugyan még nincs, de becsléseik szerint összesen mintegy 80–100 millió euróra lenne szükség, hogy modernizálni tudják a már meglévő arénákat.
Románia, mint ismeretes, Bukarest városával pályázott és szerzett jogot arra, hogy az évfordulós Eb egyik házigazdája legyen, és így – Budapesthez hasonlóan – három csoportmérkőzésnek, valamint egy nyolcaddöntős összecsapásnak otthont adjon. A 2020-as tornát összesen 13 országban rendezik majd. Infrastruktúra terén Románia jelenleg jóval elmarad az elmúlt években jelentős fejlesztéseket kivitelező Magyarországhoz képest, így utóbbinak elviekben nem kell aggódnia a négy év múlva esedékes foci-Eb miatt. Noha korábban többször szóba került, hogy a két ország közösen pályázik majd kontinensviadalra, ez eddig rendre meghiúsult.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!