Hirdetés

Verstappent Ausztriában sem lehetett legyőzni

•  Fotó: Facebook/Max Verstappen

Fotó: Facebook/Max Verstappen

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.

MTI

2023. július 02., 17:392023. július 02., 17:39

2023. július 02., 18:012023. július 02., 18:01

A 25 éves holland pilótának ez volt az idei hetedik és pályafutása 42. futamgyőzelme, mellyel

az örökrangsorban megelőzte a háromszoros vb-győztes Ayrton Sennát,

Hirdetés

aki karrierje során 41 nagydíjon diadalmaskodott.

A Spielbergben immár ötödször győztes Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett a második, míg a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a harmadik helyen.

A rajtnál Verstappen sikeresen megvédte az első helyet Leclerc-rel szemben, a monacói még két alkalommal megtámadta, de nem járt sikerrel.

Rögtön az első kör végén a pályára hajtott a biztonsági autó, mert az első kanyarban egy kisebb koccanás miatt törmelék került az aszfaltra.

A Safety Car csupán három kör erejéig vezette a mezőnyt, majd elengedte azt, a dobogós helyeken pedig sorrendben Verstappen, Leclerc és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) száguldott.

A kerékcserék sorát a ferrarisok kezdték meg a 16. körben elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz alatt, ekkor közvetlenül egymás után előbb Leclerc, majd Sainz kapott új abroncsokat. Nyolc körrel később Verstappen az élről hajtott a boxba friss gumikért és harmadiknak tért vissza a pályára, de

gyorsabb volt, mint az előtte haladó Ferrarik, és a 35. körben – Leclerc-t megelőzve – újfent az élre állt.

A 48. körben Leclerc letudta a második kerékcseréjét is, néhány körrel korábban pedig csapattársa, Sainz letöltötte a pályaelhagyásokért rá kiszabott öt másodperces időbüntetést, egyúttal új gumikat tettek fel az autójára.

Huszonkét körrel a leintés előtt Verstappen több mint 26 másodperces előnnyel vezetett márkatársa, a 15. helyről rajtoló Pérez előtt, ennek köszönhetően kényelmes módon belefért neki egy újabb kerékcsere, mely után visszaállt az élre. Nem sokkal később Pérez is a boxban járt, negyedikként hajtott vissza a pályára, a vezető Verstappen mögött pedig Leclerc, Sainz volt a sorrend.

A hajrában leginkább Pérez és Sainz harmadik helyért zajló csatája szolgáltatott izgalmat,

ez nagyjából három körig tartott, s végül a mexikóinak sikerült megelőznie spanyol riválisát, arra viszont már nem maradt ideje, hogy a második Leclerc-t utolérje.

Verstappen senkitől nem zavartatva aratta újabb sikerét, az idén sorozatban az ötödiket,

sőt, a végén még az is belefért neki, hogy egy extra boxkiállás során új gumikat szereljenek fel az autójára, ezekkel pedig az utolsó körben sikerült megfutnia a verseny leggyorsabb körét, ami plusz egy világbajnoki pontot jelentett neki.

A vb a jövő hétvégén sorra kerülő Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban.

Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:25:33.607 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 5.155 másodperc hátrány
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 17.188 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 21.377 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 26.327 mp h.
6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 30.317 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 39.196 mp h.
8. George Russell (brit, Mercedes) 48.403 mp h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 57.667 mp h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 59.043 mp h.
leggyorsabb kör: Verstappen (1:07.012 perc, 71. kör)
pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 13 van hátra):

versenyzők:

1. Verstappen 229 pont
2. Pérez 148
3. Alonso 129
4. Hamilton 108
5. Sainz 86
6. Leclerc 72
7. Russell 70
8. Stroll 43
9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 31
10. Norris 22
11. Gasly 17
12. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 7
14. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 5
15. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 5
16. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 4
17. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2
18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 2
csapatok:
1. Red Bull 377 pont
2. Mercedes 178
3. Aston Martin 172
4. Ferrari 158
5. Alpine 48
6. McLaren 27
7. Haas 11
8. Alfa Romeo 9
9. Williams 7
10. Alpha Tauri 2

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Kézilabda: Svájc ráijesztett Vámosékra, de meglett a csoportelsőség

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte Svájcot hétfőn a csoportkör harmadik fordulójában, ezzel csoportelsőként jutott középdöntőbe a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Kézilabda: Svájc ráijesztett Vámosékra, de meglett a csoportelsőség
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Megizzadtak Japán ellen a románok, de már biztos továbbjutók a vb-n

A hajráig szoros mérkőzésen nyert Románia női kézilabda-válogatottja szombaton kora este Japán ellen, a Hollandiában és Németországban zajló világbajnokságon.

Megizzadtak Japán ellen a románok, de már biztos továbbjutók a vb-n
2025. november 27., csütörtök

Kézilabda: Magyarország és Románia egyaránt győzelemmel rajtolt a világbajnokságon

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte a szenegáli csapatot csütörtökön a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban.

Kézilabda: Magyarország és Románia egyaránt győzelemmel rajtolt a világbajnokságon
2025. november 27., csütörtök

Isztambulban is veretlen maradt a Ferencváros az Európa-ligában

A Ferencváros labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce vendégeként az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti mérkőzésén, így továbbra is veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll öt fordulót követően.

Isztambulban is veretlen maradt a Ferencváros az Európa-ligában
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Bajnokok Ligája: hiába lőtt gólt Szoboszlai, simán kikapott a Liverpool a vendég PSV Eindhoventől

Szoboszlai Dominik gólja ellenére a Liverpool 4-1-re kikapott szerdán a vendég PSV Eindhoventől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában.

Bajnokok Ligája: hiába lőtt gólt Szoboszlai, simán kikapott a Liverpool a vendég PSV Eindhoventől
2025. november 26., szerda

Előnyt szerzett Bukarestben a Puskás Akadémia az ifjúsági BL-ben

Hátrányból fordítva nyert a Puskás Akadémia utánpótláscsapata az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája (UEFA Youth League) 3. fordulójának bukaresti meccsén az FCSB ellen, így a korosztályos magyar bajnok előnnyel várhatja a felcsúti visszavágót.

Előnyt szerzett Bukarestben a Puskás Akadémia az ifjúsági BL-ben
2025. november 26., szerda

Olümpiában fellobbant a milánói és cortinai 2026-os téli olimpia lángja

Szerdán délelőtt a játékok bölcsőjében, a görögországi Olümpiában fellobbant a milánói és cortinai 2026-os téli olimpia lángja.

Olümpiában fellobbant a milánói és cortinai 2026-os téli olimpia lángja
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

A sikertelen világbajnoki selejtezősorozat ellenére Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
2025. november 21., péntek

Óriási bírságokkal akarják kikényszeríteni, hogy a sportklubok legalább 40 százalékban hazai játékosokat küldjenek pályára

Hatalmas büntetésekkel akarják a romániai sportklubokat arra kényszeríteni, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken – írja a Sport.ro hírportál.

Óriási bírságokkal akarják kikényszeríteni, hogy a sportklubok legalább 40 százalékban hazai játékosokat küldjenek pályára
2025. november 20., csütörtök

Vb-pótselejtezők: a magyarokat legyőző írek a csehekkel, a románok a törökökkel kezdenek

A magyar csapatot drámai körülmények között 3-2-re legyőző és így a csoportban második ír labdarúgó-válogatott az európai vb-pótselejtező elődöntőjében Csehországban lép pályára a csütörtöki sorsolás alapján.

Vb-pótselejtezők: a magyarokat legyőző írek a csehekkel, a románok a törökökkel kezdenek
Hirdetés
Hirdetés